A XXIII. kerületi Táncsics Mihály Ének-Zene Tagozatos Általános iskola növendéke voltam1962-ben. Abban az évben ünnepelte az egész ország Kodály Zoltán 80. születésnapját. Ebből az alkalomból az iskolánk is arra készült, hogy felköszönti a zeneszerzőt. Erre a lakásán került sor. A kórusunk karnagya néhány Kodály gyermekkari művet választott a köszöntésre, amit kívülről kellett megtanulni. Meghallgatások után dőlt el, hogy ki vehet részt a művek megszólaltatásában, ki az, aki elmehet a zeneszerzőhöz. Óriási munka kezdődött, hiszen mindenki szerette volna látni Kodályt, akinek a kórusműveit énekeltük és akiről oly sokat tanultunk. A meghallgatáson én is megfeleltem, így a "küldöttség" tagja lettem. A hosszú és fárasztó próbák után eljött a nap, amikor elindultunk Kodály lakására.

A lakás a Köröndön, a sarkon álló bérpalota földszintjén volt. (Andrássy út 87-89., amelyet 1971-ben, a szerző halála után neveztek el Kodály köröndnek). Később olvastam, hogy 1924-től haláláig ebben a lakásban lakott. (A lakásban 1990 óta Kodály Emlékmúzeum működik.)

Az előszobában Kodály Zoltánné Péczeli Sarolta fogadott bennünket és a szalonba vezetett.

A lakás általam ismert helyiségeit népi kerámiák, kézimunkák díszítették és mindenhol a népdalgyűjtő utak és egyéb zenei események emlékei, szobrok, babérkoszorúk voltak láthatóak. A szalon közepén nagy kerek asztal állt, a szalon jobb és bal oldalán egy-egy nagy ajtó, amely diszkréten be volt hajtva. Rövid várakozás után a bal oldali ajtó kinyílt és belépett Kodály Zoltán. Mi ekkor a megtanult kórusművekkel köszöntöttük őt.

Ő, a rá jellemző halk hangon megköszönte az előadást, hangjában távolságtartást, enyhe szigort éreztem. Az ajándékok átadása után néhányunkat vizsgáztatott szolmizálásból (rám nem került sor), majd tanárainkkal váltott néhány szót. Közben mi, gyerekek áhítattal, nagy meghatottsággal néztünk körbe a szobában. Valahogy így képzeltem el egy zeneszerző lakását: könyvek, kották, emléktárgyak, régi patinás bútorok és egy ember, akinek lénye besugározza a teret. Úgy éreztem, hogy a személyén keresztül egy kicsit jelen voltak a szobában híres zeneszerzőbarátai, világhírű előadóművészek, kitűnő zenepedagógusok és a magyar művészeti élet más képviselői is. Amikor kijöttünk a házból, egy kicsit mindannyian megváltoztunk, mások lettünk. Kodály személyében egy olyan felnőtt példaképet ismerhettünk meg, akit egész munkássága, törekvései, hazaszeretete, mély vallásossága, az ifjúság zenei nevelésében többekkel vállalt erőfeszítései a legnagyobbak közé emeltek. Mi, gyerekek ezt akkor nem tudtuk így megfogalmazni, de azt mindannyian éreztük, hogy a zene onnantól kezdve fontos lett számunkra.

Ez a találkozás óriási hatással volt rám, az egyike volt azoknak a személyes találkozásoknak, amelyek meghatározták a későbbi éveimet, a választott hivatásomat, a zenével kötött örök barátságomat.

 

Strauszné Könözsi Vera