2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:20°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Ha zajos a szomszéd - Együttélési egyszeregy - írta: CK
2017-02-03 - Aki társasházban él, annak számolnia kell azzal, hogy a szomszédok közel vannak és zajt csaphatnak. Egyedi esetekben segíthet, ha csendháborítás miatt rendőrt hívunk, az életet megkeserítő állandó zajok miatt kérhetünk birtokvédelmet. Ezeknek az ügyeknek a kimenetele azonban kétséges: ha a hatóság úgy látja, hogy a másik lakásból érkező hangok a normális társasházi élet velejárói, akkor tűrnünk kell. 
A hazforum.hu internetes portálon hasznos összefoglaló olvasható arról, mit is tehetünk, ha zavarnak a szomszédok. A Polgári törvénykönyv szerint a tulajdonosnak a tulajdona használata során tartózkodnia kell minden olyan magatartástól, amellyel másokat szükségtelenül zavar, vagy amellyel mások jogainak gyakorlását veszélyezteti. Ezt az általános megfogalmazást a Társasházi törvény 26. paragrafusa azzal egészíti ki, hogy a társasház szervezeti-működési szabályzatában meg kell határozni, milyen szabályok védik a lakhatás nyugalmát, vagyis házirendet kell alkotni.  A házirendben a lakóközösség kikötheti, mikortól nem lehet zajos háztartási gépeket működtetni, zenét hallgatni, vagy akár azt is, hogy a társasház szerkezeti adottságai miatt kerülni kell az otthoni fapapucshasználatot. Nem árt, ha van ilyen szabálygyűjteménye a lakóközösségnek, erre ugyanis vitás esetekben hivatkozni lehet.

A témakörben gyakran idézett jogszabály a 2012. évi II. szabálysértési törvény, azon belül is a csendháborításról szóló 195. paragrafus: "Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken... indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát... zavarja, szabálysértést követ el."

Kihez forduljunk, ha túl zajos a szomszéd?
A legfontosabb tanács, hogy elsőként magához a szomszédhoz. Ha rögtön fenyegetőzünk vagy rendőrt hívunk, csak elmérgesítjük az amúgy is feszült helyzetet. Az első lépés tehát a higgadt kérés vagy figyelmeztetés, amellyel elsősorban azt akarjuk elérni, hogy megpróbálja megérteni a helyzetünket. Ha ez nem vezet eredményre, írhatunk neki egy keményebb hangú levelet, amelyben már "felvázolhatjuk" az esetleges következményeket.

Ha csak egy elviselhetetlenül hangos éjszakai dáridóról van szó, akkor csendháborításra hivatkozva rendőrt is hívhatunk. Ilyen esetben érdemes jegyzőkönyvet felvetetni, hogy arra egy későbbi eljárásban akár hivatkozni is tudjunk. Az illetékes rendőrkapitányságról kiérkező járőrök először csak figyelmeztetni fogják a hangoskodókat. Ha ez nem vezet eredményre, és újra ki kell hívni őket, akkor már 50 ezer forintos helyszíni bírságot is kiszabhatnak. Sőt, a felszólításnak nem engedelmeskedőket elő is állíthatják, illetve feljelentést tehetnek ellenük csendháborítás szabálysértése miatt, amely akár 150 ezer forintos pénzbírsággal sújtható.

Birtokvédelem
Ha nemcsak egy egyedi esetről van szó, hanem folyamatos, az életünket megkeserítő zajról, akkor birtokvédelemért fordulhatunk az illetékes önkormányzat jegyzőjéhez. A jog szerint ugyanis lakásunk birtoklásában zajjal is meg lehet bennünket zavarni vagy akár akadályozni, és ebben az esetben kérhetjük az eredeti állapot helyreállítását. Fontos tudni, hogy csak a legfeljebb egy éven belül elkövetett "cselekmények" miatt fordulhatunk a hatósághoz. Ilyenkor nem jön rosszul, ha már van a kezünkben egy rendőrségi jegyzőkönyv vagy tudunk tanúkat is idézni, a beadványban ugyanis a bizonyítékokat is fel kell sorakoztatnunk.

Az ügyet a helyi jegyző bírálja el, a fellebbezésekről a járási, illetve kerületi kormányhivatalokban döntenek. A birtokvédelmi eljárásnak két kimenetele lehetséges: a jegyző eltiltja a szomszédot a zajkeltéstől, vagy kimondja, hogy nem történt birtoksértés, így a továbbiakban már "hivatalosan" is tűrnünk kell a kellemetlen zajokat. Ha számunkra nem megfelelő a döntés, bírósághoz fordulhatunk, de ez az utolsó jogi lehetőség.
A zajok eltűrésére vonatkozó ügymenet éppen ezeknek az eseteknek az érzékenységére világít rá. A hatóság ugyanis a szomszéd jogait is mérlegeli, és határozatával elutasíthatja a zajokra túlérzékeny feljelentgetők panaszait. A lakás rendeltetésszerű használatával, a társasházak mindennapi életével együtt járó hangok ugyanis nem minősülnek birtokháborításnak. Azaz nem kérhetünk birtokvédelmet pusztán a szomszéd éjszakai járkálása, vagy a gyermekei rohangálása miatt, mivel társasházban lakni már csak ezzel jár.

Ne a közös képviselőtől tudja meg a szomszéd, ha bajunk van vele!
Nemcsak a hangoskodással, hanem az állattartással, a szemeteléssel, a kosszal, bűzzel, egyéb módokon is zavarhatjuk egymás életét egy lakóközösségben. Tipikus eset az eláztatás, vagy, amikor a fölső lakó nem hajlandó együttműködni az ázás okának kiderítésében. A birtokvédelem az ilyen esetekre is megoldást kínálhat – mondta Baki Szilvia százhalombattai társasházkezelő.

A házirend valóban jó lehetőség a lépcsőházi békesség fenntartására és a viták megelőzésére. Ebben a törvényeknél és helyi rendeleteknél jóval szigorúbb szabályokat is lefektethetünk. Egy társasház úgy is dönthet például, hogy egyáltalán nem lehet állatot tartani az épületben. A gyakorlatban azonban nagyon nehéz a tulajdonosok négyötödét döntésre bírni, vagyis egyáltalán összehívni, amely az SZMSZ és házirend megalkotásához, illetve módosításához szükséges. A megoldás az egyedi közgyűlési határozat lehet – mindig arról a kérdésről, amely aktuálisan a vita tárgya.

A közös képviselőnek tudnia kell, hogy melyik problémánkkal milyen hatósághoz fordulhatunk, de Baki Szilvia is azt hangsúlyozza, hogy elsőként egymással próbáljunk szót érteni, hiszen abban sem lehetünk biztosak, hogy a szomszédunk tisztában van azzal, számunkra zavaró valamely viselkedése.

Szerinte az is jellemző gond a társasházakban, hogy sokan úgy vélik, csak az a tulajdonuk, ami a lakásajtón belül van. Pedig ha valaki nyitva hagy egy lépcsőházi ablakot, és emiatt szétfagy a vízvezeték a közös tárolóban, a javítás költségét minden tulajdonosnak viselnie kell.

A legfontosabb, hogy ne nyugodjunk bele a visszásságokba, tegyük szóvá, ha egy lakó viselkedése kárt, gondot, problémát okoz számunkra. Tapasztalata szerint megfelelő kitartással és határozott fellépéssel mindenkit belátásra lehet bírni előbb vagy utóbb.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.