2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:11°
Max:24°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Szolgáltatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Változások a fogyasztóvédelemben
2017-01-19 - Megosztottan végzi a fogyasztóvédelmi hatósági feladatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Pest Megyei Kormányhivatal és az ország 197 járása január 1-jétől Magyarországon. A változások legfontosabb célja, hogy a fogyasztók könnyebben intézhessék majd ügyeiket, valamint hatékonyabbá váljon az ellenőrzések és az eljárások rendszere is – közölte a Pest Megyei Kormányhivatal.
Az idei évtől a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerültek a fogyasztóvédelmi stratégiai feladatok, például az ellenőrzések szakmai felügyelete, illetve a tárca felügyeli a két fogyasztóvédelmi laboratóriumot és a magyarországi Európai Fogyasztói Központot is.

A fogyasztóvédelmi hatósági ügyekben első fokon a továbbiakban a járási hivatalok járnak el. A megyeszékhely szerinti járási hivatalok hatásköre egyes kérdésekben a megye egész területére, míg a járási hivataloké a járás területére terjed ki.

A megyeszékhely szerinti járási hivatal feladatait Pest megyében a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya látja el.
Fogyasztóvédelmi jellegű panaszunkat bármelyik járási hivatalban benyújthatjuk, fontos azonban tudni, hogy nem minden járás jár el minden fogyasztóvédelmi ügyben.Amennyiben a benyújtott panaszban foglalt ügykör nem tartozik az adott járás illetékességébe vagy hatáskörébe, továbbítják a megfelelő helyre. Az egyes kiemeltebb ügykörökben csak a megyeszékhely szerinti járások rendelkeznek hatáskörrel.

Az ügyfelek személyesen a hatósági osztályon, a kirendeltségeken, a kormányablakokban és a települési ügysegédeknél tudnak tájékozódni és beadványokat leadni a kormányhivatal honlapján (www.kormanyhivatal.hu/hu/pest) közzé tett félfogadási időkben és elérhetőségeken.

A legfontosabb ügykörök, amelyekben a megyeszékhely szerinti járási hivatalhoz fordulhatunk: szerencsejátékot népszerűsítő reklám közzétételére illetve szervezésére vonatkozó rendelkezések, fogyasztói csoportok szervezése, békéltető testület eljárása során a vállalkozást érintő együttműködési kötelezettség, gazdasági reklámok és üzletfeliratok, egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzététele, árubemutatók, elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos előfizetői számlapanaszok, villamos energia-, földgáz-, valamint víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos panaszok. Eljárhatunk továbbá hulladékszállítással kapcsolatos elszámolással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban, a díjhátralék esedékességét követően megtett intézkedésekre, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő értesítési, tájékoztatási, szolgáltatásnyújtási kötelezettséggel kapcsolatban, rezsicsökkentéssel kapcsolatos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat felmerülése esetén, textiltermékek címkézésével és jelölésével kapcsolatos panaszok esetén, valamint építési termékek forgalmazásával kapcsolatban.

A (nem megyeszékhely szerinti) járási hivatalokhoz érdemes fordulni a fentieken túlmenő esetekben, mint például az egységár-, eladási ár feltüntetése, a termékek minőségi kifogásának kezelése, szavatossággal, jótállással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, jogszerűtlenségének gyanúja miatt, az általános kereskedelmi feltételek szabálytalanságaival kapcsolatban, valamint fiatalkorúak dohány- és alkoholtermékekkel, valamint szexuális termékekkel való kiszolgálása kapcsán.
Másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya jár el.

A Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályának, az Érdi Járási Hivatal Közlekedési Főosztályának, valamint a járási hivatalok kormányablakainak, ügysegédeinek és hatósági osztályainak aktuális elérhetőségei megtalálhatók a kormanyhivatal.hu/hu/pest honlapon.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.