2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:11°
Max:24°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Nehéz becsületesen élni, de jó - írta: CK
2016-12-09 - Tollforgatással, rejtvényfejtéssel, csillagászattal és muzsikálással tölti napjait a 90 éves Horváth Lajos, akinek Sinka László alpolgármester adta át a miniszterelnök oklevelét és a város jókívánságait ma délelőtt.
Az ünnepelt és felesége, Ilona, lakótelepi lakásukban fogadták az önkormányzati delegációt. Bár a szépkorú házigazda kőművesként dolgozott, mindenkit meglepett választékos és költői beszédstílusával, de annál is inkább megindítóan szép gondolataival. Amikor pedig könnyes arccal, rögtönzött versben köszönte meg a feleségének a vele töltött 63 évet, a látogatók többsége szintén a zsebkendőjéért nyúlt.

Horváth Lajos 1926. november 7-én született szegény sorsú parasztcsaládban. Édesapja gyakran mondta neki: "Lajcsi fiam, nehéz becsületes módon élni, de jó." "Csodálatos érzés", hogy be tudta tartani az atyai tanácsot, de nem csak ő, hanem az egész családja, lánya, fia, négy unokája is.  

A kilencven éves férfi fiatalon került a katonasághoz, a jugoszláv határt őrizte a hidegháború éveiben. Előfordult, hogy három napig nem húzhatta le a cipőjét, nem látta a feleségét, de olyan is, hogy lovas járőrözés közben lelőtték a társát. 1956 őszén egy laktanya állt az irányítása alatt, amelyet körbevettek az oroszok. Háromszáz ember életét mentette meg azzal, hogy a fegyverletétel mellett döntött. Helytállását sem akkor, sem azóta nem köszönték meg neki. Decemberben leszerelték, és vagonkocsiban költöztették ki a szolgálati lakásból feleségével meg két és fél éves lányával. Nagy boldogság volt számára, amikor szakmunkásvizsgát szerzett, mert megbecsült kőművesként mindig "vastag borítékot" vihetett haza a mindvégig egykeresős családnak. Saját kezével épített otthont maguknak, majd a gyerekeinek is.

Huszonhét évesen érkezett "élete legszebb állomására", amikor még katonatisztként, egy Országház előtti ünnepségen megismerte a népitáncos Ilonát. A házaspár huszonhét évig lakott az érdi családi házban, onnan költöztek 2001-ben ide, Százhalombattára. A háromszobás lakásba magukhoz vették Lajos bácsi édesanyját is, aki 103 éves korában halt meg.

Az idős férfi mindig kíváncsi volt az új dolgokra, nem szeretett lemaradni. Autodidakta módon tanult meg írógépen írni és szintetizátoron zenélni. Folyamatosan bővíti géppel írt, fotókkal illusztrált élet- és családtörténetét, illetve csillagászati ismereteit tartalmazó, "Képes világegyetem" című albumát. Saját kötésű verseskönyvében hetvennyolc költemény olvasható, amelyek legnagyobb részt szeretteiről szólnak. "Családunk, unokáink éltetnek, táplálják öreg napjainkat. A lelki harmóniánk fontos pillérei ők."

Lajos bácsi szerint a hosszú életben nincs különösebb titok, főként genetika dolga. Neki a nagymamája is 96 évesen hunyt el. Azért az édesanyja tanácsát mindig szem előtt tartotta: azt kell enni, ami jól esik, mert azt kívánja a szervezet. Úgy véli, bár sok megpróbáltatást is hozott az életük, mindig mindent megtettek azért, hogy jól érezzék magukat.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.