2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Gazdaság
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Építkezés, fejlesztés, bővítés - A város egyik legnagyobb munkáltatója az ipari park - írta: CK
2016-10-28 - Akik ritkán járnak a vasúti átjárón túl, meglepődhetnek a látványon: az elmúlt másfél évtizedben valóságos várossá nőtte ki magát a százhalombattai ipari park. Az egykori BIP neve Batta Tudományos és Technológiai Parkra változott, és 1300-1400 összmunkavállalói létszámával a város egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb foglalkoztatójának számít.
Az ipari-gazdasági központban sosem áll meg az élet. Nyáron több millió forintos beruházást hajtott végre a működtető SZÁKOM Kft., mivel a nagy esőzések mintegy 3,6 kilométernyi esővízelvezető árok és folyóka felújítását tették szükségessé.
Ennél azonban jóval nagyobb beruházások is zajlanak a parkban. A részletekről Varga Imre, a SZÁKOM munkatársa tájékoztatott. A fejlesztéseket három fő irányba lehet sorolni. Az egyik az extenzív bővítés az újabb, úgynevezett északi bővítési területen, amelynek mintegy 60 százalékát értékesítették eddig. Itt több közelmúltban betelepült cég építkezik.

Folyik az új telephely kivitelezése a digitális adattárolással foglalkozó ezTrade Kft-nél, a szivattyúk és más ipari berendezések forgalmazásával, összeszerelésével és javításával foglalkozó G.I.T.A. 3 elnevezésű családi vállalkozásnál, egy japán multinacionális cégnél, amely jövőre tervezi az indulást, és megkezdődött a termelés a Trend Papírnál, amely egészségügyi papír kiszerelésével és kereskedelmével foglalkozik.

Legalább ekkora volumenű beruházások zajlanak az ipari park legrégebben átadott és egyben legnagyobb területén. Egyebek mellett új szociális blokkot épít az egyik legkorábban betelepült Toyo Seat, amely mára jelentősen, közel 250 főre növelte alkalmazotti létszámát, és raktárkapacitását bővíti a Bohács Barkács. A park egyik legdinamikusabban fejlődő cége a Hőtechnika Kft., amely néhány év alatt megduplázta telephelye alapterületét, csarnokfelületét és munkavállalóinak számát is nagy arányban növelte.

A fejlődés harmadik iránya a technológiai innováció. A BIP mintegy fél éve birtokolja a tudományos technológiai park címet, amelyet hét másik hazai ipari parkkal együtt a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázaton nyert el. A részvétel feltétele az volt, hogy jöjjön létre együttműködés a parkban működő cég(ek), a park üzemeltetője és valamely felsőoktatási intézmény között. A cél pedig az új technológiák hasznosítása mellett a jól képzett szakemberek termelésbe csábítása. A vállalkozások közül többek között az ezTrade, az Ostorházi Bevonattechnika és a LEMAL Kft. csatlakozott az együttműködéshez, de ha – várhatóan a jövő évtől – állami támogatást is le lehet majd hívni a közös projektekhez, még több cég bekapcsolódására lehet számítani. Felsőoktatási partnerként a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Főiskola társult az együttműködéshez. Előbbi például új bevonattechnológiák előállításán dolgozik az Ostorházi Kft-vel.

A battai ipari parkban működő cégeknél általános a munkaerőhiány. Nemcsak megfelelő képesítésű szakembereket, de betanított munkásokat is egyre nehezebben találnak.
A válság utáni fellendülés jeleként értelmezhető az is, hogy teljes kapacitással üzemel a Batta-Intech Vállalkozói és Szolgáltatási Központ. Míg a pénzügyi-gazdasági krízis éveiben inkább csak az irodákra volt bérlői érdeklődés, most éppen fordított a helyzet: a kiadó műhelyek kelendőbbek. Olyannyira, hogy a meglévőknek a duplájára is akadna bérlő.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.