2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:8°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Pusztazámorra kerül a kommunális hulladék - írta: CK
2016-09-20 - A pusztazámori hulladékfeldolgozóba szállítják januártól a Százhalombattán keletkező kommunális hulladékot – egyebek mellett erről született döntés a képviselő-testület szeptember 20-i ülésén. A változtatásra azért van szükség, mert a helyi szemétlerakó betelik, további bővítése pedig nem lenne rentábilis. A lakossági szemétszállítás díja ezzel összefüggésben nem fog emelkedni.  
Napirend előtt
Vezér Mihály polgármester elmondta, hogy a testületi ülést az október 2-i népszavazás miatt tartják a megszokottnál korábbi időpontban. Arra kérte a városlakókat, hogy aki jogosult, vegyen részt a szavazáson és fejezze ki véleményét felelősen, mivel annak nagy a tétje. Véleménye szerint, látva az Európai Unióban zajló eseményeket, főként Orbán Viktor miniszterelnök kiállásának köszönhető, hogy hazánkban nincsenek terrorcselekmények, atrocitások. Ha ennek a vívmánynak a megőrzéséhez az önvédelmi képesség kifejezése szükséges, fontos, hogy a társadalom kiálljon a kormány szándéka mellett. Szomorú látni, hogy az unió nyugati fele a saját állampolgárai érdekeit sem képes hatékonyan képviselni. Az unióban gyökeres megújulásra van szükség, amelyet a brit Brexit és a migránsválság is jelez. A városvezető hangsúlyozta: véleményével nem vonja kétségbe humanitárius kötelességeinket. Ha valakinek az életét a saját hazájában veszély fenyegeti, azt segítenünk kell, amíg a veszély fennáll, de, hogy tartósan kikkel élünk együtt, az a nemzetállamokra és az unióra egyformán tartozik, és ebben nagyon fontos a választók véleménynyilvánítása.

Szalai Attila köszönetét fejezte ki a Battai Napok szervezőinek, valamint szponzorainak, a Dunamenti Erőmű Zrt-nek és a MET Csoportnak, mivel az elmúlt évek egyik legjobb hangulatú, legjobban szervezett programsorozata valósult meg. Véleményéhez több képviselő is csatlakozott. Felhívta a figyelmet a hétvégi tavi sárkányhajó versenyre is, amely szombaton, 24-én délelőtt kezdődik a Csónakázó-tónál. A később megszólaló Szél Pállal együtt arra biztatták a városlakókat, látogassanak ki minél többen az eseményre, hiszen várhatóan jó idő lesz, és a programok az egész család számára jó szórakozást kínálnak.

Nagy Balázs szintén az október 2-i népszavazáson való részvételre buzdított, valamint arra, hogy mondjunk nemet arra a kérdésre, akarjuk-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés döntése nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok kötelező betelepítését. Kiemelte: hasonlóan 2001. szeptember 11-hez, történelmi távlatban is jelentős események tanúi vagyunk. Ami az elmúlt másfél évben történt az EU-ban, alátámasztja: felelőtlenek, akik szerint be lehet kétmillió idegen kultúrából érkező, nehezen integrálható embert telepíteni Európába. A problémájukat ott kell megoldani, ahol keletkezett. Hazánkat a kerítésépítés védte meg attól, ami a többi között Párizsban vagy Nizzában történt. Az ENSZ jelentése szerint három milliárd ember él naponta kevesebb, mint 2 dollárból, és 250 ezren várnak Afrika partjainál arra, hogy bejussanak az EU területére. Ezeket a gondokat az EU nyilvánvalóan nem fogja megoldani. Szerinte jogunk van eldönteni, kikkel akarunk együtt élni és kikkel nem. A menekülthullám fő bázisországai jelenleg Pakisztán, Eritrea és Szomália, ahonnan nem háborús cselekmények miatt indulnak el az emberek. A népszavazás szerinte nem pártpolitikai kérdés, hanem a magyar identitás megőrzéséről szól. "Adjunk erős felhatalmazást a kormánynak, hogy érvényes népszavazással képviselhesse a magyar érdekeket Brüsszellel szemben!" Azokat, akik annak idején nemmel voksoltak a kettős állampolgárságra, most pedig az igenre biztatnak, már nem is tudja minősíteni. Másik témaként a szelektív hulladékgyűjtő szigetekről beszélt, hangsúlyozva, hogy azok nem "mini szeméttelepek", bár sokan akként használják őket. Mindez oda vezet, hogy a saját körzetében két gyűjtősziget megszüntetését kellett kezdeményeznie, mivel a lakások közelében állandósult a szemét. Sokak örömére sok tízmilliót áldoz a város a tiszta, szép környezetre, kevesek viszont tönkreteszik azt. Hagyják abba, és vigyék a szemetüket a hulladéktelepre! – mondta.

Szabó Zoltán arról számolt be, hogy a Battai Napok alatt hogyan erősödtek a nemzetközi kapcsolatok. Kiemelte, hogy a Moszkva melletti Kalinyinec városával közös kosárlabda-edzőtábor megvalósítását vették tervbe a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolával, és az intézménybe a Brzeskoból érkezett delegáció is ellátogatott, valamint viszont meghívást adott.  Másik témája a népszavazás volt. Úgy véli, az elmúlt évek válságában mintaszerűen viselkedett Magyarország, amelynek álláspontjával egyre többen azonosulnak migránsügyben. Hazánk jövője a tét, ezért kell erősítenünk a kormány törekvéseit. Bízik abban, hogy előbb-utóbb európai partnereinkkel közös, erőteljes fellépéssel lehet majd megoldani ezt a problémát.

Pap Miklós emlékeztetett egy előző napi hírre, amely szerint migránsok erőszakoltak meg egy nőt Párizs központjában, az Eiffel torony mellett. Szerinte ezek az események is rávilágítanak: nem olyan népcsoportról van szó, amely integrálható. "A népszavazás tétje az ország függetlensége, a magyarság fennmaradása." Nagyon felelőtlen magatartás most nem szavazni.

Sinka László elmondta, hogy a szeptember 12-i felhőszakadás alatt ismét víz- és szennyvízkiömlések történtek a Hajós, Pákász és Halász utca környéki ingatlanokban, aminek az az oka, hogy szűk a nyomóvezeték áteresztő képessége, mivel nagyon sokan bekötötték a csapadékvizet a szennyvízcsatornákba. A szabálytalan rákötések miatt állandó veszélyben vannak az ingatlanok a futballpálya környékén. Az önkormányzat megkezdte a nyomóvezeték cseréjének az előkészítését, amely jó esetben tavasszal elkezdődhet, de nagyon fontos, hogy akinek szabálytalan a bekötése, az mielőbb szüntesse meg. A vízművek 1215 vizsgálatot végzett a feltárás érdekében, 64 esetben egyértelműen bebizonyosodott az illegális rákötés, amit 13 esetben már meg is szüntettek a tulajdonosok. Ha ez nem történik meg, a jegyzőnek kell eljárást indítania. Másik témaként említette a buszközlekedést, amellyel kapcsolatban megdöbbentő intézkedésekről beszélt. Hangsúlyozta: megérti, hogy a Volánbusznak nem csak egy város érdekeire kell tekintettel lennie, de annak belátása, hogy míg nyáron nem szükséges bizonyos útvonalakon csuklós autóbuszokat üzemeltetni, míg szeptembertől, az iskolakezdéstől viszont igen, szerinte "nem annyira bonyolult." Az augusztusi menetrendmódosítás korrigálásához a polgármestertől és a Műszaki Irodavezetőtől is segítséget kértek az érintett képviselők, és a lefolytatott egyeztetések eredményre vezettek. Továbbra is azon vannak, hogy megszűnjön az áldatlan állapot, arról pedig, hogy mit sikerült elérni, minden tájékoztatást meg fognak adni – mondta a képviselő. Vezér Mihály polgármester korábban emlékeztetett, hogy egy hat évvel ezelőtti törvénymódosítás értelmében az önkormányzatoknak már csak javaslattételi joguk van a helyi tömegközlekedéssel kapcsolatban. Sinka László gratulált Szél Pálnak, aki Országos Polgárőrszövetség sportegyesületének elnöke lett, és a sportlövő szövetség főtitkáraként szakmai együttműködést is ajánlott számára.

Török Sándor várostörténelmi jelentőségű momentumként említette, hogy a most befejeződött dunafüredi és óvárosi beruházásokkal immár minden utca szilárd burkolatú Százhalombattán. Emellett teljesen megújult az egyik legforgalmasabb út, a Fogoly utca is. A kivitelezés mindenhol jól sikerült, amelyért köszönet illet mindenkit, aki hozzájárult a beruházások sikeréhez.  A pozitívumok mellett negatívumként említette, hogy siralmas állapotban van a melegvízcsatorna és a Benta-patak partja a Dunafüredi út mellett. A területet idén egyszer sem kaszáltatta a vízügy. A valamikori kedvelt pihenőhely mára majdnem megközelíthetetlen, gondozatlan, elvadult és az egész város összképét rontja, amire mielőbb megoldást kell találni.

Szabó Attila az előtte szólókhoz képest más megvilágításba helyezte a népszavazás kérdését. Meggyőződése – mondta -, hogy nem szabad bagatellizálni a migrációt, de a magyar kormánynak nincs szüksége külön felhatalmazásra ahhoz, hogy a miniszterelnök, amiként korábban is, teljes joggal képviselje hazánkat az Európai Unióban. Brüsszel nem önálló hatalom, mindössze egy város, ahol közös döntéseket hoznak az EU tagországai. Míg a kormány sok más ügyben, amelyek sokkal inkább érintik a mindennapjainkat, nem tartotta szükségesnek, hogy megkérdezze a választópolgárok véleményét, egy olyan kérdésben szavaztat, amelyben a szavazás eredménye semmiféle jogi következménnyel nem jár. A képviselő emlékeztetett: az EU-ban február közepén is egyhangú döntés született kvótaügyben, Közép-Kelet-Európában pedig nincs terrorveszély. Ő maga semmiképp sem szeretné átvenni a kormánytól a döntés felelősségét, ezért biztosan nem fog részt venni a referendumon, és másnak is ezt javasolja. Másik témaként a Dunafüredi úton található garázsok problémáját említette, amelyek hosszú évek óta beáznak a múzeumkert és Kipp-Kopp ovi udvara, illetve kisebb mértékben a Dunafüredi út felől. Az út- járdarekonstrukciós tervekben ugyancsak évek óta szerepel a probléma megoldása. Jó lenne, ha idén a költségvetésbe is beférne, annál is inkább, mivel a beázás az óvodaudvar egy részét is folyamatosan érinti.

Szél Pál ugyancsak köszöntetet mondott a dunafüredi útfelújításokért a Műszaki Irodának, a kivitelező Strabagnak, valamint a lakóknak is, hogy türelemmel viselték a munkálatokat. Jelezte: többen fekvőrendőrök beépítését tartanák szükségesnek. Javasolta, hogy várjanak a döntéssel egy évet. Az alatt kiderül, indokolja-e a forgalom a beruházást. Gratulációját fejezte ki a riói olimpia két battai résztvevőjének, Grátz Benjamin úszónak és Sinka László MOB tagnak, a sportlövőszövetség főtitkárának.
Vezér Mihály ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett: kiugróan sikeresen szerepelt az úszó válogatottunk, amelyben elévülhetetlen érdemei vannak Kiss László korábbi szövetségi kapitánynak is.

Vízművek
Egyhangú igennel fogadták el a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos határozatcsomagot. Ennek egyebek mellett része egy tizenöt éves, úgynevezett gördülő felújítási program. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis a közműszolgáltató által fizetett bérleti díjat teljes egészében a közműrendszer felújítására, állagmegóvására kell fordítani. Az összeg több mint 300 millió forint, amelyet a csővezetékek, szivattyúk, gépházak és az informatikai rendszer ütemezett korszerűsítésére fog költeni az önkormányzat – ismertette korábbi tévényilatkozatában Kovács Lajos, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke.

A napirend kapcsán több képviselő szóvá tette a szolgáltatóváltással kialakult anomáliákat, amelyeket egységes véleményük szerint szakszerűen, pozitív hozzáállással, konstruktívan igyekezett megszüntetni a Fővárosi Vízművek. Fontosnak tartják, hogy a kinnlevőségeket minél kisebb mértékben kelljen pótolni a közös költségből. Dr. Paksi Piroska, a Vízművek képviselője szerint ebben és az egyéb lakossági problémák kezelésében is jelentős a szerepe közös képviselőknek, akikkel az önkormányzathoz hasonlóan igyekeznek a legjobb együttműködést kialakítani. Kérte a képviselőket, továbbra is közvetítsék a fogyasztók esetleges panaszait, javaslatait. Török Sándor kiemelte: a társasházi főmérők az önkormányzat tulajdonából a vízművekébe kerülnek, és a cég továbbra is ingyenesen végzi el a cseréjüket. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy a százhalombattai ivóvíz még mindig jó minőségű.

Intézményvezetők
Zárt ülésen döntöttek a Városi Családsegítő és Gondozási Központ intézményvezetői állására beérkezett három pályázatról. A VCSGK irányításával öt évre Baloghné Till Erika korábbi gazdasági vezetőt bízták meg.

Négy óvodában is intézményvezetőt választottak. Valamennyiben a korábbi megbízott, illetve kinevezett vezetőt erősítették meg pozíciójában. Török Sándor szakbizottsági elnök hangsúlyozta, hogy mindannyian kiváló pályázatokat adtak be, amelyeket a nevelőtestületek is száz százalékosan támogattak a lezajlott titkos szavazások során. Úgy véli, ez garancia a további jó működésre. Több képviselő is hangsúlyozta, hogy kivétel nélkül minden városi óvodában magas szintű nevelés folyik, a gyerekek pedig mindegyikből felkészülten érkeznek az iskolába. A Kipp-Kopp oviban Takácsné Simonics Judit korábbi vezető, a Napsugárban Balla Ildikó, a Szivárványban Raczkó Tamásné, a Százszorszépben pedig Tóthné Papp Julianna kapott kinevezést. Vezér Mihály és Nagy Balázs bejelentették, hogy a testület korábbi döntése miatt – amely szerint összevonják a városi óvodákat – tartózkodni fognak a szavazástól. A többi képviselő mindegyik pályázatra igennel voksolt.

Alapítói ülések
Egyhangúlag fogadták el a képviselők a Korshak, a Halom Televízió, a Promotion Service Nonprofit, a Battai Uszoda és a SZÁKOM Nonprofit kft-k első félévi gazdálkodásáról szóló tájékoztatóját. Nagy Balázs szakbizottsági elnök a napirendekről korábban úgy nyilatkozott: a Korshak mintegy 50 milliós bevételt produkált a főtéri ingatlanok hasznosításából, a Halom Televízió és a Promotion megfelelően gazdálkodott az önkormányzati támogatással, a SZÁKOM pedig deficitet halmozott fel, mivel egyelőre nem kapta meg az áprilistól központosított szemétszállítás ellentételezését. A bevételkiesés azonban nem okoz likviditási problémát.      

Az alapítói ülések keretében döntöttek a hulladékkezelés évek óta nyitott kérdéseiről is. Mivel egyelőre nagyon bizonytalan a kormányzati szándék a hulladékgazdálkodás országosan központosított rendszerével kapcsolatban, elsősorban rövid távú megoldásokban gondolkodott a képviselő-testület. Mivel 2017 első félévében várhatóan betelik a helyi kommunális hulladéklerakó közelmúltban átadott IV. kazettája, és egy új kazetta kialakítása 3-400 millió forintba kerülne, a jövőben Pusztazámorra szállítanak a kommunális hulladékból évente mintegy 4000 tonnát, amely várhatóan 118 millió forintba kerül majd. Emellett egy új járműre is szükség van a szállításhoz, amelynek 50 millió forint a költsége. A változtatás lakossági díjemeléssel nem jár – hangsúlyozta Kovács Lajos szakbizottsági elnök egy korábbi tévényilatkozatában.

A témával kapcsolatban az ülésen Sinka László alpolgármester elmondta: hosszú évek óta megoldásra vár a hulladékkezelés. Sok pénzbe kerül a tárolás, a szállítás, az építés, a társulás is, a SZÁKOM által bemutatott számok azonban determinálták a szállításról szóló döntést. A közép-, illetve hosszútávú megoldás komolyabb megfontolást igényel. Meg kell ismerni a lehetőségeket, továbbra is támaszkodni kell a SZÁKOM javaslataira és fel kell hatalmazni a polgármestert a tárgyalások folytatására.

Nagy Balázs emlékeztetett: a városban a nagy ellátórendszerek (víziközmű, egészségügy, hulladékkezelés) átalakítása jegyében telik a ciklus. Nyilván a hulladékszállítás átalakításának is meglesznek a maga nehézségei, de az önkormányzat nagy erőket mozgósít, hogy a lehető leghatékonyabban kezelje a kérdést. Török Sándor hangsúlyozta, hogy a lakosságot nem érinti a változás, annál is inkább, mert a központosítással az ármegállapítás is kikerült az önkormányzat hatásköréből. Emlékeztetett, a lakosság hónapok óta nem kapott számlát a szemétszállításról, mivel a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) egyelőre nem bocsátott ki számlákat. Azok azonban előbb-utóbb biztosan meg fognak érkezni, amelyre mindenkinek fel kell készülnie. Százhalombatta szerencsére képes finanszírozni a havi több tíz millió forintba kerülő szemétszállítást, sok település azonban nem.

Újból felsőoktatási ösztöndíj
Egyhangú döntéssel fogadták el, hogy az önkormányzat térjen vissza a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat rendszerébe, amelyhez idén a költségvetési szigorítás miatt nem csatlakozott. Tavalyelőtt diákokként havi 15 ezer forinttal támogatta a város a szociálisan rászoruló hallgatókat, most havi 5000 forintos támogatásról döntöttek, amellyel az ugyanekkora összegű állami ösztöndíj egészül ki. A megelőző években évente 80-100 százhalombattai hallgató részesült az ösztöndíjban, amely hozzájárul ahhoz, hogy minél több diplomás legyen és maradjon a városban. A pályázat várhatóan még az ősszel megjelenik, a támogatás pedig 2017 tavaszától érkezhet a kedvezményezettek számlájára. Szabó Zoltán azt mondta, az első lakáshoz jutók támogatásának visszaállítására is nagy az igény. Reméli, ahhoz is vissza lehet majd térni. Szabó Attila a fiatalok jogosítványszerzésének újbóli támogatását szorgalmazta. Szalai Attila arról tájékoztatott, hogy előkészítés alatt van egy olyan jogszabály, amely szerint jövőre államilag támogatnák a szociálisan rászoruló fiatalokat a jogosítvány megszerzésében.
 
Lakásértékesítés
Két újabb önkormányzati bérlakás értékesítéséről döntött szeptemberi ülésén az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság – tájékoztatott a HTV-ben Török Sándor elnök. Az egyik egy jó állapotú másfél szobás, 35 négyzetméteres Béke utcai ingatlan, amelyet 8,8 millió forintért hirdetnek meg, a másik lakás a Kodály sétány 4-ben található, egy plusz két fél szobás, hetedik emeleti, felújításra szorul, és 11,02 millió forint az ára. A pályázatok kiírása a napokban várható. Pályázni október 31-ig lehet.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.