2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Sport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Ha koncentrálsz, odaérsz - írta: ND
2016-08-19 - Több mint két hét után augusztus 17-én hazaért a riói olimpiai játékokról Grátz Benjámin. A százhalombattai úszóval élete első felnőtt olimpiájáról, tervekről és célokról beszélgettünk.
Benji a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett jogosultságot a riói sportünnepre. A szám előfutamára augusztus 9-én került sor. Sajnos, a Bernek Péter – Kis Gergő – Grátz Benjámin – Kozma Dominik összeállítás 7:18.51-es idővel nem jutott a döntőbe, de Benji kiválóan úszott és 1:48.71-es idejével a csapat második leggyorsabb embere volt. Eredményüket azonban utólag – a 4x100-as férfi gyorsváltóéval együtt – törölték, és a kvartetteket diszkvalifikálták, mert nem szerepeltek bennük a csak a váltóra nevezett úszók. A Magyar Úszószövetség azonnal fellebbezett a nemzetközi szövetség döntése ellen. Szerintük a szabály nem egyértelműsíti, hogy ez a kitétel nemcsak a döntőre, hanem az előfutamokra is vonatkozik. A magyar csapat óvásával kapcsolatban Cornel Marculescu általános igazgató bejelentette, hogy a FINA még egyértelműbbé teszi a csak a váltókra benevezett versenyzők szerepeltetésére vonatkozó, Rióban debütáló szabályozást. A magyar csapat fellebbezését megértéssel fogadták, megtárgyalásának azonban – tekintettel arra, hogy a szóban forgó váltók nem jutottak döntőbe – nem látta értelmét.

A kizárás miatt természetesen a százhalombattai úszó is szomorú volt, az előfutam kapcsán első nyilatkozataiban némi csalódottságnak adott hangot. Utólag már elégedett a teljesítményével és főként azzal, hogy sikerült nem "túlizgulnia" a futamot. A riói indulás előtt mindössze egy hónapja volt, hogy edzőjével, Vértesi Tamással felkészüljenek a 200-as gyorsváltóra, hiszen eredetileg a 400 méteres vegyes számban szeretett volna eliindulni egyénileg. Az itthoni edzések során hetente kétszer úszott Kozma Dominikkal, azaz Domával együtt.

Jó formában utazott Rió de Janeiro-ba, ahová Vértesi Tamás nem kísérhette el, mivel Benjit egyéni számban végül nem nevezték. Az olimpiai faluban a verseny napja előtt egy-másfél héten keresztül napi két edzésen vett részt, amelyeken Doma edzője, Tóth Ramon segített neki.

Benji az olimpiai falu hiányosságairól, a szálláson uralkodó koszról, kényelmetlenségekről és a közvetlen környezetében történt lopásokról is beszámolt, de csak mellékesen, tárgyilagosan, alátámasztva mintegy az ezzel kapcsolatban a médiában elhangzottakat. Földházi Dáviddal laktak egy szobában, közvetlen szomszédjaik a 4x200-as gyorsváltó tartalék úszói, Holló Balázs és Márton Ricsi voltak, valamint Horváth Dávid és az a Kenderesi Tamás, aki 200 méter pillangóban kétszer is legyőzte a huszonháromszoros olimpiai bajnok Michael Phelpst és végül a szám olimpiai bronzérmese lett. A szobai kilátás nagyon tetszett Benjinek, de az olimpiai faluból csak egyszer tudott kijutni: a Magyar Ház megnyitójára, ahol néhány társával együtt ők köszöntötték Áder János köztársasági elnököt. Az olimpiai nyitóünnepség napjára tervezett edzését váratlan technikai problémák miatt nem tudta megtartani, ezért azt másnap, a reggeli órákban kellett pótolnia. A korai kelés miatt azután kénytelen volt kihagyni az esti nyitóceremóniát. Többször találkozott Sinka László alpolgármesterrel, a sportlövők főtitkárával, aki mindig feltétlen barátságáról, támogatásáról biztosította őt.
Szeptember közepéig pihen, azután újból fejest ugrik a munkába. Legfontosabb célkitűzése jól szerepelni a jövő évi magyarországi úszó-világbajnokságon. Legközelebbi nagyversenye a decemberi rövidpályás VB, amelyet az idén Kanada rendez. A részvétel első feltétele, hogy vegyes és gyors számokban az első kettő között szerepeljen a novemberi rövidpályás OB-n, Százhalombattán.

Az edzések mellett nagy hangsúlyt fektet a jövőben a mentális felkészülésre is, amihez sportpszichológus segítségét is igénybe fogja venni. Fontos a feszültség kezelése és az összpontosítás. Benji szerint minden fejben dől el, hiszen amit a testből ki lehetett hozni, azt ma már nehéz felülmúlni. Most jön a hit, az akarat és a mentális képességek versenye. Vértesi Tamás edzővel közösen megfogalmazott céljaik és hitvallásuk hajtja versenyről versenyre, olimpiától olimpiáig: "Ha egy dologra fókuszálsz, oda lehet érni!"
Sportpályafutásával párhuzamosan a távolabbi jövőre is gondol. Szakirányú tanfolyamok vagy a TF elvégzése után szívesen dolgozna edzőként vagy sportmenedzserként. Teljes ösztöndíjat ajánlott neki egy amerikai egyetem, de erről hallani sem akar. Neki Százhalombatta jelenti a világot.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.