Dr. Bognár János számára magánemberként a család, orvosként a folyamatos fejlődés a legfontosabb. Huszonöt évig "lakott" a kórházban, az utóbbi időszakban azonban magánvállalkozóként dolgozik szakrendelőkben, és azt mondja, jó érzés, hogy minden este hazatérhet a családjához, minden hétvégét velük tölthet. Egy éve dolgozik a Százhalom Egészségügyi Központban általános és érsebészként.

Budapesten született, Csepelen nevelkedett. Óbudára járt idegennyelv-tagozatos gimnáziumba, ahol az érettségi mellé felsőfokú nyelvvizsgát és idegenvezetői képesítést is szerzett.

A maturálás évében jött rá, hogy valójában sebész szeretne lenni. Nem volt előtte családi példa, de gyógyítani szeretett volna, és úgy gondolta: egy jó sebész okos, mint egy belgyógyász, valamint ügyes, mint egy zsonglőr. Ilyenné akart válni. Bár sikeresen felvételizett, helyhiány miatt csak negyedik próbálkozásra jutott be az orvosi egyetemre. Abban az időszakban értelmiségi származása hátránynak számított.  

Amíg az egyetemi felvételre várt, idegenvezetőként, hakniszínészek sofőrjeként, valamint a Dél-Pesti Kórház műtőseként tevékenykedett.

A Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetem hallgatójaként mentős szakvizsgát szerzett, hatodévben mentőzött, hogy jövedelemhez jusson, majd a Summa cum laude orvosi diploma megszerzése után is mentősként helyezkedett el, amíg nem talált sebészi állást.

Előbb a XX. kerületben "kocsizott", majd a budaörsi légimentőknél dolgozott. Mivel megtapasztalta, hogy "otthon és az utcán csak életben tartani lehet, gyógyítani nem", jelentős előre lépésnek érezte, amikor felvételt nyert a mai Bethesda gyermekkórház jogelődjébe, az Apáthy-kórházba. Amikor azonban az intézményt átvette a református egyház, és fontos elvárássá vált a hitélet gyakorlása, amivel ő nem tudott azonosulni, az Uzsoki Utcai Kórházban helyezkedett el. Tizenhárom évig dolgozott Csengődy József és Jakab Ferenc érsebész professzorokkal. Az ő hatásukra választotta ezt a szakmát. Náluk végezte gyakorlatát és tett szakvizsgát ér- és hasi sebészetből – méghozzá kiváló eredménnyel.

Szakmáját később a Szent Imre Kórházban gyakorolta Mogán István professzor keze alatt, majd új szakmai kihívásokat keresve pályázta és kapta meg az Országos Baleseti Intézet osztályvezetői állását, amelyet azután nyolc évig látott el. Fej-, nyak-, mellkas- és hassérülteket gyógyított - gyakorlatilag heti hét napon át. Később ismét egy menedzsmentváltás motiválta abban, hogy dr. Ender Ferenc főorvos felkérésére a Szent István Kórházban helyezkedjen el.

Néhány éve egyéni vállalkozó lett. Döntésében nagy szerepet játszott a családja, amellyel szeretett volna több időt tölteni, de az orvostársadalom változása is. Mint mondta: a kórházakban manapság már nem az számít, ki hogyan operál, hanem inkább az, hogy kivel vadászik együtt, milyen társaságba jár.

Négy szakorvosi rendelőben – Százhalombatta mellett Csepelen, Érden és Szigetszentmiklóson - lát el általános és érsebészeti rendelést. A telephelyeken - Csepel kivételével - egynapos sebészet is működik, vagyis műtéteket is végezhet. Mint mondja, nálunk érzi a legjobban magát, és ennek a kiváló infrastruktúra mellett a felkészült, együttműködő kollektíva, valamint a kellemes hangulat az oka.

Tíz éve Szigetszentmiklóson él feleségével, valamint hat és nyolcéves gyerekeivel. Hivatása máig a szenvedélye maradt. Úgy véli, felállítani egy jó diagnózist olyan, mint megfejteni egy rejtvényt, ha pedig meg is tudja gyógyítani a betegséget, az "maga a boldogság". Magával szemben a legfontosabb elvárása, hogy ez minél gyorsabban, minél szakszerűbben, minél kevesebb tévedéssel történjen. A jó sebészt most is zsonglőrnek és okos belgyógyásznak tartja, jobban kedveli a hagyományos, invazív eljárásokat a jelenlegi trendeknél.

Mivel a sebészet a legtöbb rendelőben nagyon túlterhelt szakma, fontosnak tartja, hogy a betegek tudják: az elsősegélyt igénylő balesetek, vérző sebesülések, törések, ficamok kivételével szinte minden esetben a háziorvosukat lenne érdemes felkeresni a sebészet helyett. Mint mondja, a négy rendelőben, ahol dolgozik, napi 40-120 beteget lát el, akik közül mindössze 3-4, akit nem irányít át a háziorvoshoz, laborba, ortopédiára, reumatológiára, illetve más szakrendelésekre. Ha például valakinek fáj a lába és ezzel közvetlenül a sebészetet keresi fel, az esetek kilencven százalékában kiderül, hogy csípőkopás, lúdtalp vagy gerincsérv áll a panaszok hátterében, vagyis nem volt érdemes kivárnia a sebészet előtti igen hosszú sort. Orvosnak, betegnek is könnyebb lenne, ha ezt mindenki szem előtt tartaná.