2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:4°
Max:13°
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:6°
Max:11°
Vasárnap
Min:4°
Max:12°
Hétfő
Min:5°
Max:10°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Szeretné megszolgálni a bizalmat - Szabó Zoltán a Kőrösi új igazgatója - írta: CK
2016-07-22 - Elsősorban a sportban lát kiugrási lehetőséget, de az oktatás-nevelés számos területét fejleszteni szeretné a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola új igazgatója. Szabó Zoltán augusztus 16-tól öt évre szóló megbízást kapott az Emberi Erőforrások Minisztérium Klebelsberg Intézményfenntartó Központjától.
A harminckét éve pedagógusként dolgozó intézményvezető elmondta: azért adta be pályázatát, mert rengeteg lehetőséget lát a Kőrösiben.  Sok az ötlete, elképzelése, de ezeket előbb a tantestülettel szeretné megosztani. Azt persze nem rejti véka alá, hogy – mivel az iskolában átlag felettiek a tárgyi feltételek – a sportéletet mindenképpen fejleszteni szeretné. Fontosnak tartja, hogy egyre több szülő válassza a Kőrösit, és e tekintetben nagyon optimista, hiszen felkészült, remek tanári gárda várja a gyerekeket, és eddig minden dolgozóval kapcsolatban pozitívak a tapasztalatai.

Szeretné mindenkinek megismerni a tevékenységét, és mivel az irányítást szolgálatnak tekinti, mielőbb teljes erővel támogatni azt. Mivel korábban már dolgozott igazgatóként, bízik abban, hogy ezúttal is jó együttműködést alakíthat ki a szülőkkel, akikre szintén számít a nevelő-oktató munka színvonalának, körülményeinek javításában.

Legfontosabb törekvése, hogy diák és pedagógus egyformán örömmel lépje át az intézmény kapuját, és legyen büszke arra, hogy a Kőrösiben tanít, illetve tanul. Meglepte, hogy a nevelőtestület külső jelentkezőként is igen magas arányban, 81 százalékban támogatta a pályázatát, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy rá is szolgáljon erre a bizalomra.

Pozitívan értékeli, hogy januártól teljes egészében állami fenntartásba kerülnek az általános iskolák, mivel úgy gondolja, hatékonyabbá válik a munka, ha a technikai személyzet irányítása is az intézményekben marad. Mint ismert, az önkormányzati fenntartású iskolákban jelenleg ez nem így van, Százhalombattán jelenleg a SZÁKOM Kft. gyakorolja a munkáltatói jogokat.

Az átalakítás további előnye lehet, hogy a jelenlegi elképzelések szerint az intézményekben maradhat a terembérletből származó bevétel egy része. A pénznek lenne helye, hiszen a számos fejlesztési lehetőséghez az anyagi feltételeket is meg kell teremteni.

Szabó Zoltán ilyen lehetőséget lát egyebek mellett a pályázatokban, az ének-zene és a művészeti oktatásban – főként, mivel azonos épületben működnek az Alapszintű Művészeti Iskolával. Figyelemre méltónak találja a Határtalanul országos programot, szerinte a határon túli magyar iskolákban partnereket lehetne találni a gyerekek táboroztatása, sportolása, kirándulása, művelődése érdekében. Nagyon bízik abban, hogy mielőbb látható eredményei lesznek a kormány által bejelentett 40 milliárdos informatikai fejlesztésnek, amely tudomása szerint túljutott a felmérés szakaszán.

Úgy véli, aktivizálni kell az iskolát támogató alapítvány tevékenységét, egyebek mellett azért, hogy a szociálisan rászorulók  még több lehetőséget kapjanak az iskola táborokban való részvételre, de minden egyéb forrást meg kell találni, amely táplálhatja az intézmény fejlődését. Mint mondta, széles körű kapcsolatrendszert szeretne mozgósítani ennek érdekében.      

Szabó Zoltán 1984-ben végzett az egri tanárképző főiskola földrajz-testnevelés szakán. 2001-ben testnevelésből kiegészítő egyetemi diplomát, 2004-ben pedig közoktatás-vezetői diplomát szerzett. 1985 óta tanított az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban, amelynek 2001-től 2006-ig igazgatója is volt.

Gyermek kora óta sportol. Versenyszerűen kézilabdázott, atletizált, jelenleg a szenior megyei bajnokságban szerepel a VUK SE teniszezőjeként. Mind a kézilabdában mind pedig a teniszben edzőként is évtizedekig tevékenykedett.

2006 óta önkormányzati képviselő. Jelenleg az Egészségügyi, Oktatási és Szociális, valamint az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság tagja, 2010 óta egyházügyi tanácsos.

Több mint tíz éve presbiterként szolgálja a százhalombattai református gyülekezetet.
Több mint harminc éve nős. Felesége szintén pedagógus, 30 éves fia számítógépes grafikus, 16 éves lánya gimnazista.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.