2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:17°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Gazdaság
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Megújuló jövő - írta: ND
2016-07-11 - A magyar villamosenergia-rendszer szabályozásában résztvevő erőműként egyre nagyobb szeletet tudhat magáénak a Dunamenti Erőmű a gyökeresen átalakuló európai és magyar energiapiacon, amelyek termelői struktúrájából egyre inkább kiszorulnak a hagyományos fosszilis erőművek. A Dunamenti jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőjéről, a tulajdonosok célkitűzéseiről Lehőcz Balázs vezérigazgató számolt be a Hírtükörnek.
Az eredetileg pénzügyi végzettségű szakemberrel éppen tavaly ilyenkor beszélgettünk, az után egy évvel, hogy a MET Power 2014 júliusában megvásárolta a Dunamenti részvényeinek 74,8 százalékát. A tulajdonosi struktúra azóta sem változott, ahogy az erőmű jövőjével kapcsolatos tavaly megfogalmazott koncepció sem.

Miképpen a többi regionális gázerőmű, a százhalombattai sem képes felvenni a versenyt az Európai Unió által pénzügyileg is támogatott zöldenergiával szemben, vagyis alaperőműként való működtetése önmagában nem lenne gazdaságos. Az európai országokban egyre inkább számottevő és fokozatosan hazánkban is elterjedő megújuló energiaforrásokból – elsődlegesen a nap, illetve a szél energiájából – megtermelt villamosenergiát azonban időről időre ki kell egyenlíteni fizikálisan, a "szabályozást" pedig jellemzően a hagyományos erőművek végzik. A normál üzem, vagyis a gázból történő villamosenergia-termelés mellett ezen a piacon is érvényesült a Dunamenti az elmúlt tizenkét hónapban. Több tenderen szerepelt sikeresen a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. által szervezett szabályozó energiapiacon. Ennek köszönhető, hogy akkor is képes szerény, de biztos bevételre szert tenni, amikor a normál üzemi működés nem tenné lehetővé az eredményes üzletmenetet.

A legkorszerűbb G3 blokk továbbra is szakaszosan üzemel. Átlagosan 3-6 hónapot megy évente. A hagyományos erőművek közötti áramtermelési versenyben előnyt jelent, sőt, gyakorlatilag feltétel az olcsó infrastruktúra és az optimális számú alkalmazott. A Dunamenti 2014 végétől átfogó költségcsökkentésbe és hatékonyságnövelésbe kezdett, amelynek eredményeként a 2016-os üzleti évre jelentősen mérsékelte az üzemeltetési kiadásokat. Az átalakítás a 112 hektáros üzemi terület fenntartásának valamennyi feladatát érintette. A folyamat során fontos szempont volt, hogy a munkavállalók érdekeit maximálisan figyelembe vegyék és a környezet-, egészség-, biztonságvédelmi mutatók se romoljanak.

A régi, használaton kívüli üzemegységek bontása várhatóan 2017 közepére fejeződik be. A kivitelezésnek számos munka-, környezet- és egészségvédelmi szempontnak kell megfelelnie.

A vezérigazgató megerősítette, hogy folyamatosan keresik a saját tulajdonú üzemi terület és infrastruktúra további hasznosításának lehetőségeit, amely a Dunamenti fenntartható jövőjének hangsúlyos eleme lehet. Örömmel számolt be egy környezetbarát beruházás ötletének lehetséges megvalósításáról, amelyről a múlt hónapban a városvezetéssel is egyeztettek. Olyan projektekben gondolkodnak, amelyek egyértelműen hozzájárulnak az ország szén-dioxid-kibocsátása csökkentéséhez, Százhalombatta számára pedig adóbevételt hozhatnak. Az európai energiapiac és Százhalombatta környezetbarát jövőjét egyaránt a fenntartható fejlődés alapelveivel összhangban lévő megújuló energiaforrások jelenthetik – összegzett a Dunamenti vezetője.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.