2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Végső nyughely
2016-07-07 -
Nem vagyok született százhalombattai, csak hat éve kerültünk ide a 2010-es Borsod Abaúj Zemplént sújtó árvíz után, de egyre inkább fontosnak tartok dolgokat, amiket látok, eseteket, amiket hallok.

Sok dolog történt ez alatt a hat év alatt.  Történtek rossz és jó dolgok egyaránt. Amikor az árvíz elvonult, megszületett az elhatározás, valahogy el kell költöznünk újhelyből, meg kell találni a módját hogy a gyerekek közelében legyünk.
Aztán megszülettek az unokák, ezzel az anyagi veszteség a múlté lett. jöttek a többiek, már az ötödiket várjuk.

A betegségek sem kíméltek bennünket. A korral jött a kór is.
Az elmúlt év végén elment közülünk édesanyám, aki anya, anyós, nagymama és dédi volt egy személyben.
Mivel Sátoraljaújhely, korábbi lakhelyünk nagyon távol van, úgy döntöttünk, itt leljen örök nyugalmat, itt temettük el őt ez év elején.

Szokásunk - persze nem csak nekünk -, hogy bizonyos időközönként felkeressük családunk elhunytjainak a sírhelyét.  Mivel múlik az idő felettünk, nem tudunk csak úgy hazamenni. Bizony, az elmúlt év ősze már régen volt, és hiányoztak a hegyek, az ismerős emberek. Az elmúlt hónapban hazautaztunk. Első utunk az újhelyi köztemetőbe vezetett. Szomorú látvány fogadott bennünket. A gaz néhol méteres, a sírok közötti közlekedés szinte lehetetlen, néhány munkást láttunk, akik - mintha nem is ott lenne a munkahelyük - tétlenkedtek. Valamit próbáltak tenni mintegy a látszat kedvéért.
Mire eljutottunk valamennyi szerettünk sírjához elhangzott a varázsszó, ezt írd meg, ezt meg kell írnod!

Rendben, mondtam, de a kontraszt kedvéért, és nem a város "fényezéséért" álljon itt összehasonlításul a Százhalombattai temetői állapot!

Amióta édesanyám nyughelyet talált, azóta gyakran megyünk ki hozzá. Azelőtt is kimentünk, ha valamiért nyugalmat kerestünk, vagy csak azért, hogy elmélkedjünk az elmúlásról.

Itt mindig rendezettnek találtuk a temetőt, a füvet szinte állandóan nyírják, gondos kezek, odafigyelő emberek végzik a munkát.

Látom az újhelyi és a battai állapotot, a különbséget, de az azonosságot nem.
Míg Százhalombattán a város által működtetett cég végzi a temetői munkákat, addig Sátoraljaújhelyben az önkormányzat több évre kiadta bérbe. A vállalkozó nem igazán tud úgy foglalkozni ezzel a vállalkozásával, ahogyan kellene: kevés az ember. Értem, de nem tudom megérteni!

Mindkét város közel húszezer lakosú, ugyanakkor Százhalombatta önkormányzata maga végezteti el a temetői tevékenységet, oda is figyel, mi történik.  Sátoraljaújhely önkormányzata a pénzre hivatkozva megválik a temetői szolgáltatás végzésétől, és ezzel együtt nem ad kellő létszámú közmunkást. Megelégszik a látványos gesztusokkal, amelyeket a város képviselő-testülete tesz: kerüljön vármegyei címer a megyéért tevékenykedők sírjára, kriptájára, a városcímer azon családok nyughelyére, akik a városért cselekedtek jóval többet, mint mások. Mindezt fontosnak, helyesnek tartom, hiszen a múltunk megismerése, tisztelete alapozza meg a jövőnket.

Sátoraljaújhely már 755 éve kivívta, megkapta a városi jogokat, évszázadokon keresztül Zemplén vármegye székhelye volt, mára azonban nagyon nehéz helyzetbe került. Köszönhető ez Trianonnak, amely politikai, de főként gazdasági szempontok alapján jelölte ki a határokat megcsonkítva a korábban prosperáló megyeszékhelyt. Fontos közlekedési központból végállomássá tette (hármas delta), fejlődését meggátolta, ipari területe az új államé lett. A korábban egységes borvidéket feldarabolta, hogy csak néhány példát említsünk.

Jelen esetben több törődést érdemelne a városi köztemető, amelyről ugyan lekerült ez az elnevezés, talán a bejárat tatarozásának következményeként. Remélem, visszakerül a régi helyére, a kapu fölé, és vele együtt a felirat is: "Feltámadunk!"

Jó lenne, ha úgy, mint Százhalombattán, otthon is jobban odafigyelne a város a nyughelyekben nyugvókra és többet tenne a temetői állapotok javításáért! Tisztelet és köszönet azoknak, akik munkájukkal békéssé, nyugalmassá teszik az itt nyugvó szeretteink nyughelyét!
 
Deák József százhalombattai lakos, nyugdíjas pedagógus, aki szívében örökké újhelyi marad

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.