2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:13°
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:5°
Max:11°
Civil szféra
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Huszonegy éve a közbiztonságért - írta: CK
2
2016-06-22 - A Balogh Lajos és társai által elkövetett bestiális gyilkosságokat váratlan ökölcsapásként élték meg a százhalombattaiak 1995-ben. Amikor az év novemberében meghirdették a városi polgárőrség alakuló ülését, száznyolcvanan jelentek meg, hogy csatlakozzanak a szervezethez. Szalai Attila a kezdetektől irányító szerepet tölt be a százhalombattai polgárőrök tevékenységében. Néhány hete a Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozatát vette át a megyei szövetség közgyűlésén.
- A nagyobbik fiát, Dánielt tavaly elsőként avatták ifjú polgárőrré a megyében. Mivel győzte meg, hogy vállalja az önkéntes munkát?
- Nem kellett győzködnöm. Látta, hogy jövök-megyek, rendezvényeken veszek részt, teszek a városért, a közösségért, a többi emberért. Kipróbálta és tetszett neki. Egyébként nagyon büszke vagyok rá, mert csaknem szín ötössel, több tantárgyi dicsérettel végezte el a középiskola első osztályát. Sok fiatal nem is tudja magáról, milyen nagy igénye van a rendre, valamilyen rendszerre, de így vannak ezzel a felnőttek is. Kaotikus a világunk, egyedül nehéz tenni valamit, egy közösség, amely a közös biztonságért dolgozik, kapaszkodót jelenthet. Jelenleg negyven körüli a létszámunk, és tizennyolc – 14-18 éves - ifjúpolgárőr teljesít szolgálatot. Csak felnőtt polgárőrök mellett tevékenykedhetnek, és igyekszünk olyan feladatokat bízni rájuk – rendezvénybiztosítást, útlezárást, szemétszedést -, amelyek nem terhelik őket túlzott felelősségvállalással, de arra jók, hogy elsajátítsák az alapokat.

- Mi változott az elmúlt húsz évben?
- Amikor megalakultunk, a bűncselekmények megelőzése látszott a legsürgetőbb feladatnak, két évvel később 35 százalékkal csökkent az elkövetés. Mára közbiztonsági szempontból kiemelkedő helyen áll Százhalombatta, de a Duna és a veszélyes üzemek megmaradtak, mint fő kockázati tényezők. Jelenleg azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy képesek legyünk rugalmasan alkalmazkodni az időszerű elvárásokhoz, feladatokhoz, és emiatt egyre fontosabbá válik a tagjaink folyamatos képzése. A változó jogszabályokról, KRESZ-ről, az elsősegélynyújtás, balesetbiztosítás, vegyvédelem aktualitásairól mindig nagy tudású, kiváló szakemberek tartanak előadásokat, amelyekre évente kétszer-háromszor kerül sor, más-más témában. A szervezetünk vezetői a polgárőr akadémiára járnak, ahol mindig a legmagasabb szinten frissíthetik fel ismereteiket.   
     
A tevékenységünk jogi háttere nagyon átalakult. Három éve lépett életbe a törvény, amely kimondja: a polgárőr közfeladatot ellátó személy, de csak a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség felkérésére, tudtával, illetve irányítása mellett vehet részt a közbiztonsági feladatokban és a katasztrófaelhárításban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokkal szorosabbá vált az együttműködésünk a hatóságokkal, ami nagyon helyes, hiszen a célunk ugyanaz.

- Ma is önkéntesen, a szabad idejükben tevékenykednek a polgárőrök?
- Igen. Természetesen, a költségeiket térítjük, benzinpénzt, étkezési utalványt, vagy élelmet, innivalót, szolgálati ruhát biztosítunk a szolgálati időre.

- Melyek a legfontosabb feladataik?
- Ezeket mindig az évszak, az aktuális rendezvények, illetve az olyan nem tervezhető események határozzák meg, mint például a zöldár, amelyre figyelőszolgálattal készülünk. Nyáron például többet járőrözünk a parkokban, ballagások környékén jobban odafigyelünk a fiatalokra, akik bizony sok esetben túlzásba viszik az ünneplést. A munkánkat nagymértékben befolyásolja a társszervekkel való együttműködés, így a már említett rendőrség és katasztrófavédelem mellett a közterületfelügyelettel való összehangolt feladatellátás. Legutóbb az országos horgászegyesülettel kötöttünk megállapodást, közösen járőrözünk a halőrökkel.

- Miket tart a szervezetük legfontosabb eredményeinek?
- A közbiztonsági mutatók már említett, nagyon jelentős javulása mellett büszke vagyok az árvizek során tanúsított helytállásunkra és a tagságunkra, amely nagyon összeszokott gárda. Nálunk együtt, közös célért dolgozik csillagász, volt polgári védelmi tábornok, rendészeti egyetemi tanszékvezető, toxikológus és bolti eladó. A szervezetünk mindig élen járt az újításokban. Annak idején elsőként valósítottuk meg a lovaspolgárőr-szolgálatot, a vízipolgárőrséget, és már ’99-ben képeztük az utánpótlást, az ifjúpolgárőröket, akiknek a bevonásáról csak a közelmúltban született jogszabály. Kezdeményező szerepünk volt abban is, hogy a már említett társszervek, hatóságok mellett például a vagyonvédelmi cégekkel is együttműködjünk, hiszen azoknál is értékes tudás, tapasztalat áll rendelkezésre. Az önkormányzat támogatása nélkül természetesen nem tudtuk volna megvalósítani az újító elképzeléseket. Ez teszi lehetővé azt is, hogy technikailag is nagyon jó körülmények között, felszerelten, felkészülten tudunk dolgozni.

- Személyesen minek köszönheti a mostani elismerést?
- Úgy vélem, annak a folyamatos szervező munkának, amellyel több, mint húsz éve szolgálom a százhalombattai polgárőrséget és a várost. Az utóbbi időben fontos feladatommá vált, hogy a helyi médián keresztül rendszeresen hírt adjak a tevékenységünkről. De úgy gondolom, a kitüntetést nem egyedül kaptam, hanem az egész szervezet színvonalas munkájának az elismeréseként.
 
Szalai Attila 1998 óta önkormányzati képviselő, jelenleg az Ifjúsági, Kulturális, Sport és Közrendi Bizottság elnökhelyettese, sport és közrendi tanácsnok.  Felsőfokú biztonságszervező és magánnyomó végzettsége van, 1995 óta dolgozik a százhalombattai Szamuráj 07 Kft-ben, 1998 óta ügyvezető a cégben. Négy éve a Személy-, Vagyonvagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara alelnöke.
 

 
 

Hozzászólások
Tisztelet Szalai Atilla!
Olvastuk a hírt/sajnos nem találkoztunk/, hogy a kerékpáros polgárokat ellenőrizte a rendőrség és a polgárőrség, ez bizony helyes, rend a lelke mindennek.

Azért említettem, hogy nem találkoztunk, mert akkor az ellenőrző pontnál, ami a híd város felőli oldalán volt, megkérdeztem volna, mikor szándékszik a város erre a helyre átkelőt biztosítani az arra haladó polgárok biztonsága érdekében. Kíváncsi lettem volna, az ellenőrzött kerékpárosok merre hagyták el a helyszint, mert átkelő a másik oldalra nincs.
Több éve jeleztem, hogy ott nagy kerékpáros forgalom van, átjáró, zebra nincs.

Kaptam válaszokat: "Használjuk a garázsok előtti kiállókat" (sűrűn kátyús kihajtó, álló autók), "Keressük meg a legközelebbi zebrát, használjuk azt" (az nem megoldás, onnan a híd túl messze van), "Nem lehet zebra, mert ferde, kanyarodik az út, meg csak két járda közé lehet felfesteni."
 
Megoldás nincs.
Tisztelettel: Nagy Péter kerékpáros polgár
 
 
Kedves Péter!
 
Igaz, hogy az újságcikk nem erről szól, de ennek ellenére néhány dologról tájékoztatni szeretném!
16 éve szorgalmazom a kerékpárút megépítését! Független a képviselő-testület összetételétől ezt a témát mindig lesöprik az asztalról.Lehet az a bajuk, hogy én javaslom. Én is kerékpározom és tudom, hogy az új KRESZ törvény alapján már szabályosan is el lehet hagyni a kerékpárutat, illetve fel lehet rá hajtani.
 
Kedves Péter! Mielőtt klaviatúrát ragad, nem azt írtam, hogy biztonságosan, hanem azt, hogy szabályosan lehet ott közlekedni. Pontosan az úttorkolat veszélyessége miatt javaslom folyamatosan a kerékpárút befejezését, igaz eddig eredménytelenül.
 
Önnek ezt a levelet, hozzászólást nem nekem kellene, hogy címezze, hanem a mindenkori képviselő-testületnek! Pont engem von felelősségre emiatt, aki harcol azért, hogy legyen kerékpárút? Ne is haragudjon, de nagyon furcsa logika szerint kritizál!
 
                                                                                                                                      Tisztelettel: Szalai Attila
 
 
 
AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.