2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:14°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:8°
Kedd
Min:5°
Max:9°
Civil szféra
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Nincs felesleges ember - írta: CK
2016-05-13 - Megváltozott munkaképességű, hátrányos helyzetű, mozgáskorlátozott, illetve értelmileg sérült személyek számára biztosít munkát az Összefogás a Magyar Családokért Egyesület (Családokért Egyesület) százhalombattai foglalkoztató műhelye. A Kodály sétányon, az egykori Gyurivill üzletben található helyiségcsoport ünnepélyes átadását május 13-án tartották.
Az országos egyesület tavaly év eleje óta vette szárnyai alá a városban enyhe, illetve súlyosabb fogyatékossággal élőket. Most átadott foglalkoztató műhelyében hatan dolgoznak, a Piac téren található nappali ellátóban pedig hasonló létszámban töltenek napi néhány órát a súlyosabban sérültek. Ez főként azt a szolgálja, hogy a fogyatékkal élők szülei, hozzátartozói némi szabadidőhöz jussanak, elintézhessék a bevásárlást, hétköznapi teendőiket.

A foglalkoztató műhelyben használt ruhákból, textíliákból táskákat, díszpárnákat, kötényeket, ékszer alapanyagokból pedig egyedileg tervezett ékszereket készítenek a sérült emberek segítő munkatársak közreműködésével. A műhely jelenleg három személyt foglalkoztat teljes munkaidőben közmunkásként. A cél az, hogy értékes és értelmes elfoglaltságot biztosítson azoknak, akiknek egyébként nincs esélyük a munkaerőpiacon.

A foglalkoztató műhely megnyílásával régi álma vált valóra Hegedüs Krisztinának, a műhely vezetőjének, aki mintegy tíz éve foglalkozik sérült fiatalokkal különböző szervezetek önkénteseként, majd a Szülők Fóruma Egyesület, a Sérültekért Alapítvány, jelenleg pedig a Családokért Egyesület főállású munkatársaként. A kereskedelmi végzettségű segítő sosem tanult szabás-varrást vagy bármely alkotói technikát, mégis napról napra új modelleket tervez a műhely számára. A különlegesen szép tárgyakat mindig a műhelyben munkálkodók egyikéről nevezi el.  

Termékeiket a tavalyi Summerfesten kezdték el árusítani. Karácsonyra a Vörösmarty téri adventi vásár szervezői meghívták az egyesületet egy heti értékesítésre, de árusítási lehetőséget kaptak a teljes karácsonyi vásárra az Allee-be és a budaörsi Tescoba is. Mindezt a termékeik magas színvonalával érték el. Állandó standjuk van a Piac téri Sáska Sparban, a gellérthegyi sziklakápolnában, és folyamatosan értékesítenek a Váci úti Tescoban.

Hegedüs Krisztina fontosnak tartja, hogy termékeiket elsősorban ne jótékonykodásból vegyék meg az emberek, hanem azért, mert piacképesek. A minőségi és egyedi használati, valamint dísztárgyakat már online is kínálják a www.medalionshop.hu oldalon.
Bár a Családokért műhely áruja tényleg elismerésre méltó, igenis fontos, hogy más szempontokat is figyelembe véve, tudatosan vásároljunk – vélekedett a megnyitón Tarnai Richard Pest megyei kormánymegbízott -, aki szerint mindenkinek meg kell tennie a magáét azért, hogy senki se érezze feleslegesnek magát a társadalomban. Mint mondta, az elmúlt évben 16-ról 25 százalékra emelkedett azoknak a szervezeteknek az aránya, amelyek a hátránnyal élők foglalkoztatását tűzték ki célul, és idén 5 milliárd forinttal többet költ erre a területre a kormány.

A mai versengő, teljesítmény- és fogyasztásközpontú világban különösen nagy szükség van azokra a szervezetekre, amelyek olyan missziót vállalnak fel, mint a szociális foglalkoztatás – vélekedett Vezér Mihály polgármester. Valóban mindenkinek helye, dolga, küldetése van a világon. Akinek ezt magától nem sikerül megtalálnia, annak a közösségnek kell segítenie ebben.

Az új foglalkoztató műhelyt Illéssy Mátyás plébános, a Családokért Egyesület helyi vezetője áldotta meg, aki a közelgő pünkösd alkalmából a szentlélek eljöveteléről olvasott a Bibliából. Mint mondta, a szeretet az a közös nyelv, amelyen a különböző gondolkodású emberek megérthetik egymást, ezen a nyelven beszélnek mindazok, akik hozzájárultak a "manufaktúra" létrejöttéhez. Szimbolikusnak nevezte, hogy a védett munkahely éppen egy világítástechnikai szaküzlet, a súlyosan sérültek nappali ellátója pedig egy korábbi bankfiók helyén nyitott meg. A szeretet ugyanis világosság, erősebb a rossznál és feltartóztathatatlan.

A Családokért Egyesület 2002-ben jött létre, és egyik igen fontos célkitűzése a munka világába történő vissza-, illetve bevezetés. Az értelmes cél, feladat, az értékesség tudata ugyanis nélkülözhetetlen az önbecsüléshez. Az atya megemlítette azt is, nemcsak a testi, értelemi, hanem a lelki fogyatékkal élőkön is segíteni kell. Azok is elesettek, akiknek nincs szeretetélményük, számukra is kapaszkodót jelent a "szeretetmunka".
A Családokért Egyesület Piac téri nappali ellátója önkormányzati támogatással, a Kodály sétányi foglalkoztató az egyesület önerejéből valósult meg és működik.

A Kodály sétányi foglalkoztató műhely megnyitóján részt vett Pap Miklós foglalkoztatási tanácsnok, Sinka László alpolgármester, Szalai Attila, a körzet képviselője, valamint Török Sándor, a képviselő-testület Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottságának elnöke is.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.