Bár a csernobili 4. reaktor április 25-ről 26-ra virradó éjszaka robbant fel, a világ 28-ig egyáltalán nem értesült a történtekről. Elsőként svédországi atomerőművekben mértek magasabb sugárszintet, valamint olyan levegő-összetevőket – céziumot, stronciumot, nehézfémeket -, amelyek nem jellemzőek. A svédek kérdésére a NASA műholdfelvételei adtak választ: az európai hírközlő szervek 28-29-én nevezték meg Csernobilt, mint a veszélyes szennyezés lehetséges forrását.
Orovecz István a polgári védelem országos parancsnokságának alosztályvezetőjeként - és a moszkvai katonai akadémia egykori hallgatójaként úgy is, mint tolmács - jelen volt, amikor a főnöke, Berki Mihály vezérőrnagy április 29-én felhívta szovjet kollégáját, Altunyin altábornagyot, hogy megérdeklődje: mi történt az atomerőműben.
A szovjet polgári védelem vezetője nem adott értékelhető választ. Mindössze annyit mondott: valóban lezajlott valamely esemény, de urai a helyzetnek.
Miután a "baráti Szovjetunió" nem nyílt meg az ügyben, Orovecz István és munkatársai Ferihegyen, a Keleti pályaudvaron, Záhonyban és a Hungarocamionnál kérdezősködtek utasoktól, sofőröktől, vasutasoktól, akik Ukrajna felől vagy azon keresztül érkeztek az országba.
A beszámolókban leírt füstfelhő arra engedett következtetni, hogy a baj nagyobb annál, mint amilyenről Altunyin beszélt. Megtudták, hogy Kijevben meg sem állt a Moszkva és Budapest között közlekedő vonat, az állomáson azonban tömegek várakoztak, vagyis kitelepítés zajlik a térségben.
A Lenin atomerőmű 30 kilométeres körzetében élő lakosság evakuációja 28-án kezdődött el. A mintegy 44 ezer ember szállítása Kijev és a környező városok összes buszát igénybe vette.
Berki Mihály, a magyar polgári védelem vezetője április 29-én összehívta az Atomerőműi Kormánybizottságot. A megbeszélésén részt vettek a honvédség vezetői, a PV vegyi védelmi szakemberei, a Tudományos Műszaki Tanács tagjai. Felállítottak egy ügyeleti szolgálatot vegyészekből, műszaki és kitelepítésben jártas szakemberekből.
A következő napokban a Szovjetunió még mindig csak csepegtette a tájékoztatást a radioaktív szennyezés volumenéről. A katonai célra kifejlesztett műszerek nem voltak alkalmasak ennek a típusú sugárzásnak a mérésére, de a meteorológiai szolgálattól vett mintákon folyamatosan végeztek méréseket Pakson és a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI). Ezekből kiderült, hogy a két robbanás – a másodikra már a hűtés után, illetve miatt került sor – után emelkedett a háttérsugárzás mértéke az országban, de mindvégig a veszélyes szint alatt maradt.
A PV mindenesetre megkezdte a lakosságvédelmi intézkedéseket. Miután az eső miatt, amely leveri a légköri apró porszemeket, Nógrád volt a legveszélyeztetettebb, legeltetési tilalmat javasoltak, hogy ne fertőződjön a tej, valamint indítványozták, hogy a lakosság fogyasztás előtt a szokottnál alaposabban mossa le a zöldségeket az esetleges radioaktív por eltávolítása végett.
Az ügyeleti szolgálat vezetője naponta kétszer jelentett Czinege Lajosnak, a minisztertanács elnökhelyettesének, és folyamatosan állították össze a szakvéleményeket a médiának. Hogy mindebből milyen információ és mikor jutott el az emberekhez, az elsősorban politikai döntéseken múlt. Az ország vezetői meglehetősen óvatosak és bizonytalanok voltak.
A csernobili "esemény" valóságos természetéről azonban napról napra egyre több információ jutott el hozzájuk (is) – részben nyugatról, részben a KGST országokkal fenntartott kapcsolati hálózaton keresztül.
Április 28-tól folyamatosan mintavételezték és vizsgálták a forgalomba kerülő tej, hús, víz, takarmány és egyéb termékek sugárszennyezettségét, ellenőrizték, és ha szükséges volt, mentesítették (lemosták) a Záhonyból Ausztriába induló tehervonatokat.
Jellemző a nyugati és a szocialista blokk közötti bizalomra, hogy a magyar hatóságok intézkedéseit csak akkor fogadták el valósnak az osztrák kollégák, ha azt a Vöröskereszt - mint nemzetközi szervezet - igazolta.
A PV mérései alapján egyébként semmilyen termékben nem találtak a Közös Piac szabványait meghaladó sugárszennyezettséget, és a háttérsugárzás sehol az országban nem érte el a riasztási szintet.
Május első napjaiban a lakosság is egyre türelmetlenebbül kezdett érdeklődni a csernobili katasztrófa és annak esetleges hatásai iránt. Szemrehányást tettek, amiért a kormány nem állította le a május 1-jei felvonulást, és jódtablettát követeltek, mivel elterjedt, hogy azzal meg lehet előzni a sugárfertőzés okozta megbetegedést. A PV le is gyártatta és megyénként be is depózta a kérdéses szert, az orvosok és biológusok tanácsára azonban végül nem osztották ki. A jódprofilaxis ugyanis csak a robbanás közvetlen környezetében pozitív hatású, ahol felszaporodnak a jódizotópok. Nálunk inkább a nehézfémektől kellett tartani. Ettől függetlenül a jódtartalmú gyógyszerek egy szempillantás alatt eltűntek a patikákból.
Összességében senki sem tudott eleget az atombalesetekről. A szakemberek sem voltak felkészültek e téren, hiszen ha volt is korábban ilyen katasztrófa, az nem érintette Európát. A SZU hallgatott Majak-Ozerszk- ről, és az USA sem volt "bőbeszédű" ’79-es harrisburgi üzemzavarral kapcsolatban.
A második csernobili kilökődésből származó légköri szennyezés május 7-8-án érte el Magyarországot, hét-nyolc nap múlva pedig egy harmadik, utolsó következett, amelynek azonban már alig volt érzékelhető hatása. A szovjetektől még ekkor is csak általános információk érkeztek. Ősz lett, amire többet lehetett tudni az áldozatokról, a kitelepítettekről, a szennyezés lokalizálásáról, a helyszín mentesítéséről. A mérések még hónapokig folytatódtak, a nyugati hatóságok pedig továbbra is bizalmatlanul fogadták a kelet felöl érkező szerelvényeket.
A Varsói Szerződés országainak katasztrófa- és polgári védelmi vezetői végül meghívást kaptak a Szovjetunióból, ahol tájékoztatást és bejárást szerveztek számukra december 21-e és 23-a között. Az ötfős delegációnak, amely honvédségi különrepülővel indult a Szovjetunióba, Orovecz István is tagja volt.
Az első napon hat órás elméleti tájékoztatást hallgattak meg az ipari katasztrófa részleteiről, az azonnali intézkedésekről, a teljes mentesítés és kárelhárítás feladatairól (amelyek egyébként a mai napig nem fejeződtek be), a szarkofágépítésről, a kitelepítettekről, valamint a veszteségekről.
A robbanás után maradt törmelék és nukleáris szennyezés közvetlen környezetből való eltüntetésében több százezren vettek részt, hiszen egy ember egyszerre maximum másfél-két percig tartózkodhatott a sugárzó helyszínen. A "likvidátorok" kilencven százaléka sorkatona volt.
A mai napig vitatott, hányan haltak bele a csernobili atomkatasztrófába. Szakértőnk harminc év távlatából a hivatalos verziónak hisz, amely szerint mintegy négyezer személy vesztette életét bizonyítottan a robbanás miatt. Más kérdés, mi lett a sorsa a 200 ezer körüli kitelepíttetnek, akiket az erőmű harminc kilométeres körzetéből evakuáltak, később pedig szétszóródtak Oroszországban. Orovecz István a legszörnyűbb következménynek a magzati károsodásokat tartja, amelyek miatt számos torzszülött gyermek és állat jött világra.
A nemzetközi találkozó második napján a szovjet vendéglátók bejárást szerveztek a máig lezárt harminc kilométeres zónába. A terület határán található táborban levetették a ruháikat és védőöltözetet kaptak. A katonákkal és katasztrófavédelmi szakemberekkel teli busz egyre csendesebbé vált, ahogy Pripjaty kísértetvárosához közeledett. Elnéptelenedett épületek, roskadozó faházak, burjánzó növényzet között haladtak. A mentesített és engedélyezett útvonalakat egyenruhások őrizték.
Csernobilban ekkorra már újból működött a 3. számú blokk. A munkásokat busszal szállították Kijevből. A magyar küldöttség felszerelkezett korszerű sugármérő berendezésekkel. Egyebek mellett azt a Pille fantázianevű eszközt is kivitték magukkal, amelyet nálunk fejlesztettek ki, és amelyet Farkas Bertalan is használt az űrben. Méréseik az elvileg mentesített területeken is magas sugárterhelést mutattak.
"Talán a csernobili katasztrófa volt a Szovjetunió öt évvel későbbi összeomlásának, de még inkább az általam bevezetett peresztrojkának az igazi oka. Csernobil történelmi fordulópont" - írta Mihail Gorbacsov 2006-ban. A történtek ráirányították a figyelmet a hazugságokra és elhallgatásokra épülő roskatag politikai rendszerek tarthatatlanságára, de más területeken is hosszú távú változásokat indítottak el.
A nukleáris biztonság fogalma Magyarországon is előtérbe került. Tanulmány készült a paksi atomerőmű sebezhetőségéről. Modellezték, milyen sérüléseket okozhat valamely külső hatás, és azoknak mi lehet a következménye. Repülési tilalmat vezettek be a veszélyes üzemek – így a százhalombattai kőolaj-finomító és hőerőmű - felett. Az Atomerőműi Kormánybizottságból Nukleáris Balesetelhárítási Kormány Bizottsággá alakult kibővült feladatkörrel. Egyebek mellett a közeli atomerőművek működésére és a nukleáris fűtőanyag-szállításra is koncentrálni kezdett. Kiépült az országos sugárzásmérő és jelzőrendszer, amely ma 123 állomáson működik. Üzembe helyeztek egy mérőjárművet, amely azonnal bevethető, ha bárhol megnövekedne a háttérsugárzás.
Nem egész egy évvel a csernobili események után döntés született arról, hogy egységes, a belügyminisztérium alá rendelt országos katasztrófavédelmi szervezetet kell létrehozni. Addig ugyanis a honvédelem, a tűzoltóság, a polgári védelem, illetve mentőszolgálat végezte ezt a tevékenységet, mindig annak az irányítása alatt, amelynek jelentősebb feladata volt a vészhelyzet – jellemzően árvizek – elhárításában, a lakosság védelmében.
Igaz, az integráció nem volt egyszerű feladat, és közbejött a rendszerváltás is, így erre az egységes szervezetre – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra 15 évet kellett várni. Mostanra azonban működik és Orovecz István szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket.