2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:11°
Max:24°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

A hely, ahol élünk - írta: CK
2016-04-27 - Az építészek munkája egyetemes társadalmi felelősség: milyen lesz a világ, amely túlél minket, jobbá tesszük vagy megkeserítjük az utánunk következő generációk mindennapjait? Ezekkel a gondolatokkal indította városfejlesztésről szóló előadását Oláh M. Zoltán főépítész Százhalombattán, a Hamvas Béla Városi Könyvtárban április 20-án.
A programot a Pest Megyei Építész Kamara Érd- Százhalombatta-Tárnok helyi csoportja kezdeményezte. A szakemberek havonta találkoznak, hogy meghallgassanak egy-egy előadást vagy megvitassanak valamely aktuális témát.

Oláh M. Zoltán Gábor Dénes gondolatait is idézte - "A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni" – utalva arra, hogy a településfejlesztés mindig együttműködés eredménye, és a tudatos tervezésnek, a kreativitásnak, a fejlődési lehetőségek felismerésének óriási szerepe van az életünkben.

Egy jól védhető pont a Duna mellett, ahol rendelkezésre állt a mindennapokhoz nélkülözhetetlen agyag – ez volt a mai Százhalombatta területe négyezer éve. Ekkortól ismerjük a hely történetét. Az őskori Sánchegy, a halomsírok, a római kori Matrica erőd, Báté középkori falva, Batta, Dunafüred, végül a szocialista Százhalombatta – ezek az emberi alkotások jelentik a mai településfejlesztés előzményeit. A jelen magában hordozza az összes múltbeli teljesítményt, amely a környezet átalakítására irányult. A változást minden esetben az új technológiák és azok nyomában az új kultúrák megjelenése mozdította elő.   

Közel ötven éve óriási hiba volt a lakótelepet négy veszélyes objektum: a kőolaj-finomító, az erőmű és az ezeket összekötő termékvezetékek közé építeni, magát a városrészt azonban zseniálisan tervezték meg. Ez tette lehetővé, hogy amikor – közel negyven év elteltével – eljött az ideje, olyan főtér épülhetett a közepére, amely meghatározó, szimbolikus eleme a mai Százhalombattának, az élhető városnak.

Az ipari létesítmények természetesen nemcsak veszélyt, hanem rengeteg lehetőséget is hordoztak és hordoznak magukban. A teljesítményük minta értékkel hatott a városfejlesztésre és úgy hat ma is.

A tervezés a problémák (például a széttagoltság), az erősségek (ideális elhelyezkedés a sugaras közlekedési hálózatban), a gyengeségek (például az elzártság), a veszélyek (környezetszennyezés) és a lehetőségek felismerésén alapul. Százhalombatta számára fejlődési lehetőség az új Duna-hidat is magába foglaló kelet-nyugati autósztráda megnyitásának, illetve a Limes világörökségbe emelésének a terve. Az esélyt azonban a problémákban is fel lehet fedezni. Az elavuló technológiák helyett újakat kell idehozni, a veszélyes objektumok – mint a csőcsorda - kiiktatásával pedig új felületeket lehet nyerni a fejlesztés számára.

A közösség által megalkotott fejlesztési koncepció és az abból eredő stratégiák, területrendezési tervek meghatározzák, mit hová szabad, illetve érdemes építeni. Ezzel nemcsak az együttélés szabályait, az egyén lehetőségeit, de a gazdasági fejlesztés mozgásterét is kijelölik. Ha ismertek, nagyban hozzájárulnak a gazdasági vonzerőhöz, vagyis a munkahelyteremtéshez és a munkahelyek megtartásához is.   

Az életképesség megőrzése a folytonos változásra, megújulásra való tehetség. Százhalombatta esetében például a fejlődés egyik fontos iránya lehet, hogy az elavult technológiák helyett újakat honosítunk meg, például elterjesztjük a megújuló energiát, úgy alakítjuk át a középületeket és lakóépületeket, hogy képesek legyenek energiával ellátni magukat. Olyan házakat építünk, amelyek "keveset veszítenek és sokat nyernek", olyan élettereket alakítunk ki, amelyek mobilak, változtathatóak a napi használat, az életciklusok és évszakok függvényében. Az erőmű funkciót vesztő védterülete és csatornái helyén új városliget jöhet létre, a csőcsordák helyén modern otthonok épülhetnek. A településfejlesztés lényege az innovatív alkalmazkodás – a helyhez, a szabályozáshoz és a sajátosságokhoz.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.