2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:3°
Max:7°
Szerda
Min:5°
Max:9°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Összevonják az óvodákat - Képviselő-testületi összefoglaló - írta: CK
2016-04-01 - Nyolc igen és kettő nem szavazat mellett elvi döntést hozott a százhalombattai képviselő-testület a város öt óvodájának egy intézménybe, a Százszorszép Óvodába történő integrálásáról. Négy intézmény jogi önállósága megszűnik, de szakmai önállóságuk, sokszínűségük megmarad – hangsúlyozta Török Sándor szakbizottsági elnök a testület március 31-i tanácskozásán.
A képviselők várhatóan áprilisban hozzák meg a végleges határozatot az intézmény-összevonásról. A tervek szerint szeptembertől működhetnek az ovik az új szervezeti formában, a két óvodatitkári státuszt pedig meghagyják, hogy ezzel segítsék a tagóvoda-vezetők munkáját. Hosszas vita alakult ki az Ifjúsági és Sport Bizottság javaslatáról, hogy az önkormányzat kezdeményezze: a más településekről bejáró gyerekek neveléséhez járuljanak hozzá az érintett önkormányzatok. Végül a testület többsége nem támogatta a bizottsági indítványt. Dr. Tüske László közoktatási tanácsnok hangsúlyozta: nem az anyagi megtakarítás az összevonás az elsődleges célja, bár több tízmilliót spórol a város. A pedagógiai cél azonban lényegesebb, az egységes intézményi irányításnak köszönhetően ugyanis a tagovódák elsődleges feladata a szakmai munka lesz. A munkaügyi és adminisztratív tevékenységek ellátása egy intézménybe kerül. Az új működési rend egységes továbbképzési, követelmény- és értékelési rendszer megvalósítását, az eltérő nevelési igényű gyerekek egységes elvek szerinti elosztását is lehetővé teszi.  

Napirend előtt
Vezér Mihály polgármester átadta a képviselő-testület által alapított Közrend-, Közbiztonsági Díjat dr. Christián László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagja számára, aki a március 15-i hivatalos díjátadáson nem lehetett jelen. A rendészeti szakértő a helyi polgárőr szervezetben végzett kiemelkedő munkája elismeréseként részesült a kitüntetésben. Mint mondta, reméli, hogy négy földrészen, húsz országban szerzett rendészeti tapasztalatát a város szolgálatába is állíthatja.

Hammerl László olimpiai bajnok, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke, valamint felesége, Joó Éva, a városunkban nevelkedett világbajnok sportlövő személyesen mondott köszönetet, amiért az elmúlt négy évben komoly segítséget nyújtott a város a sportlövők felkészüléséhez és versenyeztetéséhez. A szövetség négy éven keresztül a Városi Szabadidő Központban rendezte meg a légfegyveres Eb előtti országos bajokságot, amely az utolsó lehetőség a sportolók számára a nemzetközi verseny előtti gyakorlásra, ráhangolódásra. Idén különös jelentőséggel bírt a battai OB, hiszen Győrben került megrendezésre az Európa-bajnokság, amelyem a magyar válogatott 13 érmet, közte 5 aranyat nyert. A kontinensviadalt megelőző nemzetközi bírói tanfolyamot is nálunk, a Hotel Trainingben szervezte meg az MSSZ. Hammerl László megköszönte a szervezésben nyújtott önzetlen segítséget és társadalmi munkát Kéri Attilának, a Százhalombattai Lövészklub vezetőjének, a VSZK vezetőinek és munkatársainak, akik "otthonos körülményeket" biztosítottak az OB résztvevőinek, majd légfegyver-lövedéket formázó stílusos ajándéktárgyat adott át Vezér Mihálynak és a képviselőknek. Szót kért Joó Éva is, aki annak idején együtt versenyzett Kéri Attilával a Marczibányi téri klubban. Arra kérte a képviselőket, támogassák a sportvezető komoly munkáját a jövőben is.

A közelmúltban elhunyt dr. Kováts Attila helyett dr. Horváth János háziorvost választották meg az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság külső tagjává. Dr. Horváth János 2000 óta dolgozik a városban, öt évig ügyeletes orvos volt, több mint tíz éve háziorvos. Nagyon népszerű a betegek körében, több szakvizsgával is rendelkezik, tavaly Egészségünkért Díjjal ismerte el munkáját a képviselő-testület. Az új bizottsági tag ünnepélyesen esküt tett a város szolgálatára.

Nem járt sikerrel az a kezdeményezés, hogy a garázstulajdonosok és az önkormányzat összefogásával készüljön térfigyelő rendszer az Erkel körúti garázssoron fel-felgyűlő illegális szemétlerakatok megszüntetése érdekében. A tulajdonosok ugyanis érdektelenséget mutattak - tájékoztatott Szalai Attila, a körzet képviselője. Felhívta a figyelmet az április 2-án, szombaton megrendezésre kerülő 18. Nyílt Masters Judo OB-ra, amelynek a VSZK ad otthont. Mint mondta, tavaly 18 ország vett részt, mintegy ezer dan gyűlt össze a teremben, idén is színvonalas nemzetközi mezőnyre lehet számítani. A megnyitó 10.30-kor, az eredményhirdetés 18 órakor kezdődik.

Szabó Attila környezetvédelmi tanácsnok örömének adott hangot, hogy március 19-én ötödik alkalommal csatlakozott Százhalombatta a Föld Órája világméretű akcióhoz, és egyre több battai érzi saját ügyének a környezetvédelmet. Megköszönte a polgármesternek és a Polgármesteri Hivatalnak a feltételek megteremtését, valamint a Hulladékkommandónak a szervezést. Felhívta a figyelmet, a Damjanich és a Római út kereszteződésében rendkívül rossz állapotban van a burkolat, 20-25 centiméteres víz áll, ha esik. Kérte a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottságot, valamint a Műszaki Irodát, hogy ha lesz rá keret, javíttassák ki az útszakaszt.

Sinka László alpolgármester, óvárosi képviselő köszönetét fejezte ki Műszaki Irodának, hogy megszüntették a parkolási lehetőséget a Szent László téren, aminek köszönhetően a közterület jobban betöltheti közösségi szerepét. Kérte a szakbizottság és szakiroda támogatását a Kossuth Lajos utca végi játszótér bővítéséhez, amely iránt más településrészekről is nagy az igény.

Szabó Zoltán az autizmus világnapja alkalmából a közel tíz éve működő Regionális Autista Központra hívta fel a figyelmet, mondván, a város sokat tett az itt és a környéken élő érintettek magas színvonalú fejlesztéséért, családjaik támogatásáért. Nagyon fontos, hogy ez a jövőben is így legyen.    A RAK jelenleg 12 tanulót lát el, a felnőttek nappali foglalkoztatása ugyancsak megoldott, az egész napos ellátás azonban hiányzik, érdemes lenne párbeszédet folytatni a megvalósítása érdekében.

Nagy Balázs elmondta, többen jelezték neki, hogy nem örülnének, ha parkoló lenne a Tóth László utca 10-16. és a szolgáltató ház között, amelyre legutóbb ő tett javaslatot. A többségi álláspont megismerése érdekében mindent meg fog tenni.

Pap Miklós a város figyelmébe ajánlotta, hogy április 20-án, 18 órától közéleti fórumot rendez a Fidesz a BKK Kamaratermében, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket. A meghívott vendég Bayer Zsolt újságíró lesz.

Klimsa Arthur a Kossuth Lajos utcába tervezett fejlesztés kapcsán megjegyezte: az utca egyik oldalán sincs járda, az ott lakók 20 éves igényét mielőbb meg kell oldani.   

Szolgáltató-váltás
Egyhangúlag támogatta a képviselő-testület azt a határozati javaslatot, amely a víziközmű-szolgáltatóváltással kapcsolatos aktuális döntéseket foglalta össze. A cég két másik vezetője mellett Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója is személyesen jelent meg az ülésen. Megköszönte a képviselő-testület bizalmát és kiemelte, hogy szeretnének megfelelni a Szákom által felállított mércének és ugyanazt a színvonalat kívánják biztosítani a százhalombattai fogyasztóknak, amelyet 148 év tapasztalat birtokában Budapesten biztosítanak. Támaszkodnak a víziközmű-szolgáltatás helyi munkatársaira, akiket jogfolytonosan átvesznek, és akikkel hosszú távon terveznek. Eddigi fizetésük mellett a cégnél érvényben levő kafetéria rendszert is biztosítják számukra. Munka- és védőruhával látják el alkalmazottaikat, személygépkocsikat és munkagépeket is deponálnak a városba. Az óraleolvasás tervszerűen folyik. A Fővárosi Vízművek számít a lakosság és önkormányzat visszajelzéseire. Névtelen levekkel elvből nem foglalkoznak, minden más kérést, kritikát azonban érdemben fognak kezelni. A Halom Televízióval koranyáron ismeretterjesztő háttéranyagot fognak készíteni, hogy a céget jobban megismerjék a százhalombattaiak.

Az önkormányzat 2031. március 30-áig tartó időszakra kötött szerződést a Fővárosi Vízművek Zrt-vel. A felek megállapodása szerint a víziközmű-szolgáltatás ellátása céljából az önkormányzat a víziközmű-vagyonát bérbe adta a Fővárosi Vízművek Zrt-nek. A befolyt bérleti díj összegét a víziközmű-vagyon felújítására, fejlesztésére köteles fordítani. 

Javult a közbiztonság
Egyhangúlag fogadták el a képviselők a rendőrség tavalyi évről készült közbiztonsági beszámolóját. Pintér Lajos, az Érdi Rendőrkapitányság vezetője hangsúlyozta: az elért eredmények önmagukért beszélnek. Városunk magasan a biztonságos települések közé sorolható, de a 100 000 lakosra jutó bűncselekmények számát tekintve még Érdről és környékéről is elmondható, hogy kiemelkedően jól alakultak a bűnügyi mutatók. A kapitány köszönetet mondott a közösen elért sikerért a rendőrség stratégiai partnereinek, az önkormányzatnak, a közterület-felügyeletnek és a polgárőrségnek.

Szalai Attila közbiztonsági tanácsnok kiemelte, hogy batta sokat áldoz közbiztonságra. A rendőrség eredményei kimagaslóak, főként annak tekintetében, hogy két bűnügyileg jóval fertőzöttebb település fekszik a város szomszédságában.

Szabó Attila azt hangsúlyozta, hogy drasztikusan csökkentek a vagyon elleni bűncselekmények az elmúlt évben, és valóban szolgáló és szolgáltató rendőrség működik Százhalombattán.

Iskolák
A testület megköszönte az Érdi Tankerület kiváló együttműködését és egyhangúlag fogadta el a százhalombattai köznevelési intézmények 2014/2015. tanévben végzett nevelő-oktató munkájáról szóló beszámolót. Ebben egyebek mellett olvasható, hogy az előző tanévben városunkban 2437 diák nevelését-oktatását végezte 226 pedagógus 26 nevelő-oktató munkát segítő alkalmazottal. Az iskolák tanulmányi eredménye 4,28. A gyerekek 16,4 százaléka kitűnő bizonyítványt kapott, és mindössze 0,02 százalék bukott meg. Az intézmények nagyon sok versenyen kiváló eredménnyel mérettek meg. A továbbtanulók legmagasabb arányban a gimnáziumot preferálják. Mindegyik intézményre jellemző a gyermekközpontúság, a gyermekvédelem kiemelt kezelése. A nevelőtestületek aktívak, innovatívak.

Hátrány, hogy nőtt a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási és magatartászavarral küzdő gyerekek száma. Fejlesztésükhöz kevés a megfelelő végzettségű szakember, gyógypedagógus és logopédus. A gyógytestnevelés a jogszabályváltozást követően szinte megoldhatatlan: a pedagógiai szakszolgálat nem rendelkezik megfelelő számú szakemberrel. Hiány van az idegennyelvszakos, a gyógypedagógus, illetve a természettudományos és a művésztanárok képzésében. A nevelő-oktató munkát segítők számát gyógypedagógiai asszisztensekkel, pedagógiai asszisztensekkel kellene emelni.

Sárkozi Márta tankerület-igazgató megköszönte, hogy a város mindig pozitívan állt az oktatási intézményekhez, és elmondta, hogy a tankerület 20 intézményvezetője, valamint T. Mészáros András felterjesztésére az Érdi Tankerület minisztériumi elismerő oklevelet kapott márciusban.   

Társasházak
Tíz és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít a képviselő-testület az Erkel 71-75. társasház számára egy korábban elvégzett beruházás kifizetésére. A társasház ugyanis károsult a Hart Andrea korábbi közös képviselő és társai által elkövetett bűncselekményben. Az összeget még 2010-ben megítélte számára a testület, de a folyósításra nem került sor, mert a tulajdonosi közösség nem tudott megegyezni a szükséges döntésekben. Nagy Balázs szerint negatív üzenet, hogy a sajnálatos események után öt évvel 40 százalék alatti a közgyűlési részvétel. (Mintha a tulajdonosok nem tanultak volna a saját kárukon.) Peter Haiden közös képviselő elmondta, hogy az összesen 26 millió forintos beruházás jelentős önrészének biztosításáról egy éve döntöttek, az összeg legnagyobb részét már befizették a tulajdonosok, a vállalkozóval megegyeztek.  A képviselők arról is határoztak a téma kapcsán, hogy 2016. július 1-je után már nem nyújtanak pénzügyi támogatást a társasházaknak utólagos finanszírozással megvalósuló munkálatok elvégzéséhez.

Újabb öt évre a jelenlegi vezetőt, Szeder Istvánnét bízták meg a Gazdasági Ellátó Intézmény irányításával.

Egészségügy
Pontosították az egynapos sebészettel kapcsolatos korábbi döntéseket. A jövőben fizetniük kell a szolgáltatásért mindazoknak, akik nem rendelkeznek százhalombattai lakcímmel. Az önkormányzat kezdeményezi, hogy a jelenlegi OEP által finanszírozott szakorvosi ellátások felett további, fizetős térítéses szolgáltatások is működhessenek a szakrendelőben, mivel ezek emelnék az ellátás színvonalát.

Pályázatok
Részt vesz a város a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt, fenntartható Pest megyei közlekedést szolgáló pályázaton, amely keretében teljes egészében kiépülhet, illetve megújulhat a kerékpárút a Csónakázó-tó és a Bara-híd között. 

Támogatta a képviselő-testület Vezér Mihály sürgősségi indítványát, amely egy 100 százalékos állami támogatással megvalósuló bölcsőde- és óvodafejlesztési pályázat benyújtására irányult.

Módosultak az anyakönyvi eljárás díjai
A megváltozott igények, szokások és költségek miatt módosult a 2011-es helyi rendelet. Továbbra is ingyenesek lesznek a hivatali helyiségben, hivatali időben tartott esküvők, jubileumi (25., 50., 60.) házassági évfordulók és a névadók, de valamivel többe kerül majd a hivatali időn túli szertartás, és külön díjat számolnak fel a többletszolgáltatásokért, amilyen a szertartás keretein belül igényelhető zene illetve irodalmi mű lejátszása, valamint a pezsgő szervírozása vagy a díszes anyakönyvi kivonattartó biztosítása.
Támogatás a Limes szövetségnek

Az egységesen megjelenített Dunamenti turizmus-fejlesztési koncepció elkészítése érdekében 500 ezer forint támogatást nyújt a képviselő-testület a Limes Szövetség Kulturális Egyesület részére. A szervezet célja, hogy világörökségi címet kapjon az egykori Római Birodalom városunkon is áthúzódó határvonala. A cím idegenforgalmi fejlesztéseket eredményezhet, az idegenforgalom növekedése pedig a település fejlesztését, munkahelyek létrejöttét segítheti elő.

Pályázati keretek
Döntés született az idei pályázati támogatások felosztásáról is. Az esélyegyenlőségi alapon 0,5, a kulturálison 8, a sporton pedig 80 millió forintot különítettek el az idei költségvetésben, amely 75, 60, illetve 20 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Szél Pál, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnöke korábban a HTV-ben úgy nyilatkozott, hogy a kulturális keret felosztásakor az intézményi, iskolai alapítványok élveztek elsőbbséget, a sportkeret megszavazásakor pedig egységesen, 20 százalékkal csökkentették minden egyesület támogatását, de a további differenciálás során azt is figyelembe vették, mely egyesületek részesülnek TAO támogatásban és melyek a legsikeresebbek a városban.

A testület alapító ülések keretében döntött az önkormányzati cégek tavalyi beszámolóiról és idei üzleti terveiről, elfogadták a vagyongazdálkodás 2016-os irányelveit, amelyek már a tavalyi költségvetési szigorításokat is tükrözik, közbeszerzési tervet szavaztak meg, és arról is döntöttek, hogy Vezér Mihály polgármester kössön elvi megállapodást a szlovén Slovenske Konjice vezetőjével testvérvárosi együttműködés elindítása érdekében.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.