2024. április 16. - Csongor napja
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:4°
Max:11°
Csütörtök
Min:5°
Max:13°
Péntek
Min:3°
Max:12°
Szombat
Min:6°
Max:12°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Akiknek anyanyelve a néptánc
2016-02-04 - Teltházas díszelőadással ünnepelte harminc éves jubileumát a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes a Barátság Kulturális Központ Színháztermében január 30-án.
Az együttest születésnapja alkalmából elsőként Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Közösségi Művelődési és Művészeti főosztályának vezetője köszöntötte. "A Forrás Néptáncegyüttes tökéletes példa arra, hogy mi szükséges egy közösség működéséhez, hogyan maradhat meg egy közösség, és az hogyan hat a környezetére. Tökéletes példa arra is, hogy akarattal, kitartással, lelkesedéssel és összefogással milyen nagy eredményeket lehet elérni." A főosztályvezető kiemelte a Forrás több mint negyedévszázados munkásságából a számtalan sikeres műsort, az elnyert díjakat, a külföldi fellépéseket, illetve a Summerfest létrehozását és megőrzését, valamint: "Azt az értékteremtő munkát, amellyel – immár több generáció óta – a néptánc meghatározó erőt képvisel Százhalombattán, amely tartást, mintát és célt ad a fiataloknak."

Az ünnepségen részt vett Ercsi és Ráckeve polgármestere, valamint a Török Miniszterelnökség Együttműködési és Koordinációs irodájának vezetője és munkatársai.

A díszelőadáson a legkisebbektől a legidősebbekig szinte minden Forrás táncos színpadra lépett. Kivétel volt a 2015-ös Fölszállott a páva tehetségkutatóban szereplő Cseppforrás, amelyet a február 5-én megrendezésre kerülő Páva-gálán láthat a közönség a BKK-ban.

A szervezőknek és a fellépőknek a már megszokott emelkedett hangulatot és magas színvonalat is sikerült túlszárnyalni az ünnepi programon. Egyetlen előadás kivételével csak új koreográfiák kerültek színpadra. Erre az alkalomra összeállított produkciót adott elő a Forr-más Hagyományőrző együttes is, és külön műsorszámban léptek fel a Forrás jelenlegi legsikeresebb szólistái. A műsorban tematikusan jelentek meg és különleges táncukkal kápráztatták el a nézőket azok a táncművészek, tanárok, tánckarvezetők, akik a százhalombattai néptánccsoportban kezdték pályafutásukat és mára országosan elismert néptáncosok.

A Forrás Néptáncegyüttes Szigetvári József vezetésével 1984-ben alakult meg az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Kezdetben az intézmény tornatermében, majd 1985 őszétől a százhalombattai művelődési házban gyakoroltak. Három évtized alatt gyakorlatilag minden kontinensre kaptak már meghívást, és minden évben gyarapítják díjaik számát. Ezek közül a legkiemelkedőbb az 1994-es Arany-, majd ezt követően nyolc alkalommal kapott kiváló-minősítés és a Csokonai-díj, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyesen adott át a Magyar Kultúra Napján 2013-ban. A jubileumi díszelőadás végén az egykori alapító, a valamennyi műsorban felszólaló díszvendég által "rendkívüli szakemberként és jó vezetőként" méltatott Szigetvári József könnyeivel küszködve mondott köszönetet valamennyi régi és jelenlegi táncosnak, munkatársnak. Az ünnepi programot a végig közreműködő Bara Zenekar köszöntése, a Forrás Néptáncegyüttes teljes stáblistájának felolvasása, a felnőtt együttes szolnoki díjnyertes produkciója, majd szűnni nem akaró vastaps zárta.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

"Az ünnep legyen mindenkinek ünnep" - Ebéd a Hajléktalanszállón
2024-04-01
Húsvét alkalmából idén is melegétellel, többféle gyümölccsel és édességgel vendégelte meg az intézmény lakóit Szalai Attila és Szabó Gábor önkormányzati képviselők. Török Sándor alpolgármester ezúttal családi okok miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Húsvétvárás az Idősek Gondozóházában
2024-03-29
Az ünnep alkalmából ellátogatott az intézménybe Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.