2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:6°
Max:13°
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:12°
Hétfő
Min:6°
Max:7°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Képviselői évértékelők
1
2016-01-20 - Mint minden évben, idén januárban is arra kértük a képviselő-testület tagjait, hogy tekintsenek vissza az előző esztendőre, és értékeljék azt városunk szempontjából, a közéleti szereplő, döntéshozó szemével. Az alábbiak ezek a rövid összegzések olvashatók. 
Vezér Mihály polgármester
A 2015. évben az önkormányzat gazdálkodását befolyásoló külső körülményeink minden eddigi évnél kedvezőtlenebbül alakultak, ami komoly erőpróbát jelentett a város számára. 2015-ben a megelőző évekhez képest jelentősen csökkenő, több milliárd forinttal kevesebb adóbevétellel kellett gazdálkodnunk. Ennek ellenére az önkormányzat adók bevezetésével, adómérték-emeléssel, újabb adóteherrel nem sújtotta a városlakókat.

A 2015. év során, az ellátandó feladatok és fejlesztések meghatározásánál elsődleges szempontként kellett figyelembe vennünk, hogy hosszú távon is kiegyensúlyozott és takarékos gazdálkodás a lehetőségeink minden eddiginél gondosabb mérlegelésével érhető el. A várost önhibáján kívül ért kedvezőtlen külső körülmények, a csökkenő adóbevételek mellett kiemelt eredménynek tekintjük, hogy ebben az évben is az eddigiekben megszokott színvonalon nyújtottunk ellátásokat a városlakók számára. A kötelezően ellátandó feladatokon túl számtalan önként vállalt feladatot valósítottunk meg a közösségi érdekek szem előtt tartásával. Ennek érdekében azonban a képviselőknek sokszor nehéz és fájdalmas döntések sorát kellett meghozniuk az év során.

Ezen felül súlyosbította a helyzetet, hogy a brókerbotrányként elhíresült bűncselekmények áldozatává vált városunk is. Az ügyben számtalan intézkedést tettünk, és a továbbiakban is minden lehetséges, törvényes eszközt igénybe fogunk venni a vagyon visszaszerzésére és a potenciális kár csökkentésére. Az önkormányzat ezen ügyletei megkötésekor jogszerűen járt el, amelyet a nyomozati szervek hivatalosan is megerősítettek. Az önkormányzat eddig is mindent megtett és a jövőben is megtesz annak érdekében, hogy a város vagyonát visszaszerezze.  A képviselő-testület a már bevezetett és a továbbiakban is alkalmazandó takarékossági intézkedések mellett az ipari parki fejlesztés, a befektetések, a munkahelyteremtés ösztönzésével igyekszik javítani a város pénzügyi kondícióit.

Ezt követően tovább nehezítette helyzetünket a város területére, "kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági beruházásként" tervezett gumifeldolgozó üzem létesítése kapcsán kialakult helyzet. Az üzem létrehozását – ahogyan arról már többször tájékoztatást adtam – az önkormányzat jogszerűen nem tudja megakadályozni. Amennyiben az igen erőteljes lakossági tiltakozás ellenére is megvalósulna a beruházás, célom minden törvényes eszköz igénybevételével elérni, hogy az itt élőket a lehető legkisebb környezeti terhelés érhesse.

Az önkormányzat 2015-ben is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a város lakossága számára a korábbi években megszokott széles körű és magas színvonalú szolgáltatást biztosítson az egészségügyi ellátás terén. A 2015. évben a járóbeteg-szakellátás és az egynapos sebészeti ellátás költségtakarékosabb és átláthatóbb biztosítása érdekében a szolgáltató-váltást az ellátások folyamatossága és zavartalansága mellett sikerült megvalósítanunk. Az önkormányzat ebben az évben is folytatta a városlakók széles körének egészségét szolgáló 24 órás ügyeleti, betegszállítási, tüdőszűrési, oltási programjait.

Ezekre is figyelemmel olyan költségvetést készítünk 2016-ra, amely még az eddigieknél is jóval takarékosabb lesz. 2016-ban is számíthatunk azonban a tavalyihoz hasonlóan mintegy 200 millió forintos állami támogatásokra, amelyet útrekonstrukcióra fordíthatunk, továbbá ígérvénnyel bírunk az Arany János Általános Iskola és Gimnázium tornatermi beruházáshoz jelentős, több százmilliós kormányzati támogatásra is.

Az idézett problémák mellett kiemelkedő, hogy városunk a "Virágos Magyarországért" környezetszépítő verseny keretében elnyerte a Közép-Magyarországi Régió fődíját. Továbbá két nagy beruházás is megvalósult, megoldottá vált a külső Álmos utca vízellátása, illetve a Bajnok utca, Triatlon köz és Aréna utca gravitációs szennyvízcsatornájának kiépítése. Egy európai uniós forrásból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően hatvanmillió forintos hulladékgyűjtő gépjármű áll munkába városunkban.
A kulturális és sport területén 2015-ben is születtek kiemelkedő eredmények, és számos rangos eseménynek adhattunk otthont, amelyre méltán büszkék lehetünk. Őszintén bízom abban, hogy e kiváló eredményeket, teljesítményeket – amelyekre művészek, művészeti csoportok, sportolók hosszú éveken át készülnek – nem szorítják háttérbe és feledésbe a város gazdasági, környezeti életében felmerült súlyos gondok és problémák.      

Kívánom, hogy a 2016-os évben a szeretet, az összefogás és az együttgondolkodás jellemezze mindennapjainkat!
 
 
Klimsa Arthur
Az elmúlt év mindnyájunkat megtanította arra, hogy megfontoltabban, takarékosabban kell élnünk és gazdálkodnunk ahhoz, hogy az elért eredményeket, városunk kiemelt anyagi, jóléti helyzetét szinten tudjuk tartani. Arra kell törekedni, hogy a város csökkenő bevételeiből a lakosság minél kevesebb hátrányt érezzen meg.

Sok munkahely szűnt meg az erőmű átalakításával, jelentős iparűzési adóbevételektől esett el a város. A brókerügy tovább nehezítette helyzetünket, hiába jártunk el a legnagyobb körültekintéssel. A város pénzét kezelő gazdasági társaság milliárdokat lopott, tüntetett el az önkormányzat megtakarításából. Bízom benne, hogy ha nem is az egészet, de várhatóan jelentős részét visszakapjuk.

Derült égből villámcsapásként, az országos sajtóból értesültünk arról, hogy környezetszennyező gumifeldolgozót terveznek építeni az erőmű területén. Nem véletlenül váltott ki a környezetszennyezéstől sokat szenvedett városban akkora ellenállást. Remélem, a terv nem kőbe vésett, meg kell vizsgálnunk és meggyőződnünk arról, hogy az üzem működése jelent-e bármilyen kockázatot városunkra. Szükségünk lenne újabb iparűzési adóbevételekre, munkahelyekre, de természetesen nem minden áron! Egészséges környezetünk megtartása a legfontosabb, ami felülír minden anyagi érdeket! Amennyiben az elkezdett széleskörű vizsgálatok bebizonyítják a lakosság valós félelmét a környezetszennyezést illetően, a legfontosabb, hogy a képviselő-testület látogasson el a már több éve működő dunaszerdahelyi üzembe. Ha ott rossz tapasztalatokat szerzünk, akkor egyként kell kiállni a beruházás ellen.

Rövid beszámolómban nem nélkülözhetem, hogy ne térjek ki Óváros helyzetére és körülményeire. Az önkormányzati választások idején számtalan terv, elképzelés hangzott el, amelyek komfortosabbá, kényelmesebbé tehetnék az itt élők mindennapjait. A realitások tudomásulvétele mellett továbbra sem szabad lemondani arról, hogy a legszükségesebb juttatások, a város többi részében már megvalósult szolgáltatások egyenrangúként valósuljanak meg a ma már kisvárosnak tekinthető településrészen is.
Fontosnak tartom, hogy a jövőben is a lakosság bevonásával és segítségével hozzuk meg döntéseinket. 2016-ra mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!
 
 
Kovács Lajos
2015. sok olyan feladat, probléma elé állította a várost, amilyenekkel azelőtt hosszú évtizedekig nem kellett szembesülnünk. Bár voltak pozitívumai is, sikerült jó néhány eredményünket megóvni, de az önkormányzati bevételek visszaesése és a brókerbotrányba beragadt tartalékvagyon miatt számos területen vissza kellett lépnünk, amely miatt nem lehetek elégedett.  

A Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnökeként kiemelném, hogy hosszas előkészítés után év végén elkezdődött a kommunális hulladéklerakó bővítése. A mintegy 100 millió forintos beruházás első ütemében 12 ezer köbméterrel növeljük meg a lerakóhely befogadóképességét, amely a város jelenlegi hulladéktermelése mellett két és fél évre elég. Folytatjuk a bővítést, hosszú távon azonban a további szelektálás és újrahasznosítás a megoldás.

Eredménynek tartom, hogy az anyagi nehézségek ellenére sikerült megőriznünk a 65 év felettiek ingyenes szemétszállítását, a heti egyszeri ingyenes zöldjáratot és a házhoz menő, díjmentes szelektív hulladékszállítást a kertes övezetekben.

Egy térségi együttműködésnek köszönhetően pályázati pénzből korszerű kukásautóhoz jutott a város, ami szintén nagy előre lépés, mert a korábbi járműparkkal már egyre nehezebb volt ellátni a szolgáltatást.

Ugyancsak egy tavalyi sikeres pályázatnak köszönhetően 200 milliós állami támogatásból út-, járdarekonstrukcióra is sor kerülhet és ugyanekkora támogatásra ismét számíthatunk idén.

Városunknak is előnyt jelent majd, hogy Pest megye végre a főváros nélkül, önálló régióként pályázhat az európai uniós fejlesztési pénzekre. Bízom abban, hogy mi is tudunk majd élni ezzel a lehetőséggel.   

De azt is el kell mondani, hogy a kényszerű költségvetési szigorítás a városfejlesztés és városüzemeltetés szinte minden területén visszalépést eredményezett. Nem írhattunk ki pályázatot a családi házak energiatakarékos felújítására, kevesebb jutott a közterületek gondozására, fenntartására, karbantartásra, felújításra. Mindenki tudja, hogy amire nem költünk, annak, ha lassan is, de biztosan romlik az állaga.  

Féle, az idei év sem lesz könnyebb a város számára, és ránk, képviselőkre ez a helyzet még nagyobb felelősséget ró.

A magam részéről továbbra is elérhető leszek mindenki számára és minden kedves városlakónak boldog új évet, jó egészséget és sok örömöt kívánok!
 
 
Nagy Balázs
A 2015-ös év minden szempontból meghatározó volt. Eddig nem látott kihívásokkal kellett megküzdenie nem csak hazánknak, Európának, hanem a városunknak is.

A baj nem jár egyedül - szokták mondani-, és talán így lehet legjobban jellemezni a város mögött hagyott esztendőt. Csökkenő helyi adóbevételek, Hungária-ügy, az ezekből fakadóan szükségszerű pénzügyi racionalizálás, egészségügyi szolgáltató-váltás, tűzesetek, önfelgyújtás a főtéren, a helyi lakosság támogatását nélkülöző gumi-újrahasznosító üzem rémképe – hogy csak néhány olyan ügyet említsek, amelyek alapjaiban határozták meg a hétköznapjainkat, a helyi közbeszédet és közgondolkodást tavaly. Ezek a fajsúlyos ügyek tizenkét évre is elegendőek lettek volna, nem hogy tizenkét hónapra.

Legyünk egymáshoz őszinték, hiszen ilyen helyzetekben a tiszta beszéd elengedhetetlen. Vannak problémák, amelyeken sikerült úrrá lennünk, de vannak ügyek, amelyeken még dolgoznunk kell! Az én álláspontom mindig nagyon egyértelmű. Lépéseinket, döntéseiket egyetlen rendező elv kell, hogy meghatározza: mi szolgálja maximálisan a város és az itt élő közel húszezer ember érdekét, jövőjét. Legyen szó egészségügyről, oktatásról, közbiztonságról, munkahelyekről, adóbevételről, az előbb felsorolt szempontoknak kell vezetniük minden döntéshozót, és – legyünk igazi lokálpatrióták – minden százhalombattait.

Optimista ember vagyok, és hiszem – ahogy drága nagyapám mondta mindig – a hajnal előtti órák a legsötétebbek. Még ha sokszor úgy is érezzük, a pillanatnyi helyzet kilátástalannak tűnik, hittel, munkával, akarattal, együtt, közösen minden problémán, minden megoldandó feladaton úrra tudunk lenni.

Százhalombatta erős alapokon nyugszik. Sok szorgos, gondos, tehetséges ember alkotja közösségünket, ezért hiszem, hogy az optimizmusom nem alaptalan. A magam részéről, ahogy eddig, a jövőben is azon fogok dolgozni, hogy városunk továbbra is egy európai szinten is élhető, fejlődő, komfortos kisváros legyen. Gyermekeink, szüleink, nagyszüleink, és mi magunk is szeressünk ebben a városban élni, és továbbra is büszkén mondhassuk el: igen, mi százhalombattaiak vagyunk. Mi vagyunk Százhalombatta!
 
 
Pap Miklós
Százhalombatta számára a 2015-ös év olyan mennyiségű és minőségű változást hozott, ami alapján akár új perióduskezdésnek is nevezhetnénk. Megkímélném az olvasókat a felsorolástól, alig néhány napja zajlott a várostörténet egyik legnagyobb lakossági megmozdulása. Valószínű, hogy az igazán nehéz feladat ezzel együtt nem mögöttünk, hanem előttünk áll.

A 2015-ös év több lehetőséget kínált és nyújtott a magánembereknek, a családoknak, és kevesebb esélyt adott az önkormányzatnak. Vállalt feladatomnak megfelelően a helyi és térségi foglalkoztatáspolitika körülményeinek javítása, a munkahelyteremtés és megtartás volt a fő célom.

Százhalombattán az évet közel 13 ezer munkavállaló kezdi. A munkanélküliek aránya nem haladja meg az országos 6,3 %-ot. Kijelentem ezt akkor is, ha a város történetének nagyobb elbocsátásai az előző két évben történtek.

Bizonyára nyilvánosságot kapott, hogy nemcsak a gazdasági társaságok, hanem az önkormányzat is kénytelen szűkebbre húzni a nadrágszíjat a foglalkoztatást illetően. Az évet intézményeinkben a testület döntése alapján 75 fővel kevesebbel terveztük és kezdjük. Meg kell említenem azt is, hogy a 25 fős közmunkás-foglalkoztatás teszi a városi munkaerőhelyzet képét egésszé.

A nem várt és előre ki nem számítható kellemetlen események mellett talán a szerencsés földrajzi elhelyezkedésünk sokat segít a problémánkon. Magyarországon talán egyedül Budapest, ahol visszatérő módon munkaerőhiányról számolnak be. Így az agglomerációban élőknek  tartósabb és nagyobb a foglalkoztatói kínálat.

Tavaly bizonyosodott be leginkább, hogy az önkormányzat a szó gazdasági értelmében nem valódi munkahelyteremtő. Legfeljebb arra van lehetősége, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel, kedvezményekkel, előnyökkel akár az Ipari Parkban, akár a város más erre használható területén igyekezzen vállalkozásokat idevonzani.

Összegezve, mind a működés, mind a fejlesztés tekintetében új leckét kell megtanulni, és úgy kell a meglévő forrásainkkal élni, hogy a városban lakó gyermekeknek, felnőtteknek és nyugdíjasoknak se a biztonsága, se a kényelme ne szenvedjen csorbát.
 
 
Sinka László
Képviselőként a legfontosabb és legmegtisztelőbb feladatomnak az Óvárosban és a város más részein élők érdekeinek képviseletét tekintem. Igyekszem maximálisan megfelelni az elvárásoknak.

Örömömre szolgál, hogy a képviselő-testület 2015-ben is zökkenőmentesen, a szakbizottságokkal, a hivatallal és az intézményekkel szorosan együttműködve végezte a munkáját.

Kiemelt feladat volt a járóbeteg-szakellátással és az egynapos sebészettel kapcsolatos problémák megoldása. Május 14-től az önkormányzat szervezete, a Százhalombattai Egészségügyi Közalapítvány látja el a feladatokat.

A játszóeszközök cseréje mellett négy parkban történt teljes körű rekonstrukció. Óvárosban megújult a Szent László tér, több gyalogátkelő létesült, a Szent László utcában a lakosság kérésére visszabontásra került a forgalomlassító küszöb. A Kossuth Lajos utcában a játszótérnél útburkolati jel és külön figyelmeztető tábla került kihelyezésre. Az autóbusz-fordulóba új buszvárót telepítettünk. Mintegy 77 millió forintos beruházás eredményeként beüzemeltük a csapadék-szivattyúkat, amelyek egy esetleges árvízi helyzetben alkalmazhatók.  

A hagyományos Óvárosi Kulturális Napok mellett különösen sikeres volt a Summerfest és a Battai Napok. Büszke vagyok városunk sokszínű kulturális életére, amelyért rengeteget dolgoztak az érintett intézmények dolgozói.

Az elismerésekben is bővelkedett 2015. Mindig örömteli kifejezni a megbecsülést azok iránt, akik egy-egy területen a legtöbbet teszik.  Két óvárosi lakos is Közösségért Díjat kapott.

Boldoggá tettek sportolóink sikerei. Őszintén remélem, hogy a riói olimpián Grátz Benjámin is képviselni fogja hazánkat és egyben városunkat!

Nem mehetek el szó nélkül a negatív események mellett sem. Az egyik ilyen a brókerbotrány volt, amely során meglopták önkormányzatunkat. Ennek következtében a következő évi költségvetésünk kétmilliárd forinttal csökken, ami önmagában is nagy kihívást jelent majd. A másik felkavaró esemény a tervezett gumifeldolgozó üzem ügye, amely sok problémát von maga után idén is.
Tevékeny és kihívásokban gazdag esztendő volt 2015. Ezúton kívánom, hogy az előttünk álló év hozzon a százhalombattainak minden jót, amire egyénenként és közösségként szükségük van!
 
 
Szabó Attila
Az elmúlt esztendő volt Százhalombatta életében az eddigi talán legbonyolultabb, legellentmondásosabb év, amelyet kevés siker, de annál több nemkívánatos és főleg nem várt esemény jellemzett.

Az első félév néhány hónapja után már gyülekeztek felettünk a sötét, baljóslatú felhők:
  • kiderült, hogy az iparűzési adót fizető nagyadózók a korábbi években megszokottaktól eltérően lényegesen kevesebb adót fognak fizetni;
  • a magas színvonalú városi egészségügyi rendszer működését a ma már széles körben ismert okok nehezítették;
  • a víz-és csatornaszolgáltatást végző Mezőföldvíz Kft-vel való önkormányzati együttműködést folyamatos konfliktusok és elégedetlenség övezte.
Mindezek kezelése nem kis feladatot jelentett a képviselő-testület számára.

Az említett problémák mellett villámcsapásként ért a hír, miszerint a város pénzügyi tartalékát kezelő Hungária Értékpapír Zrt-nél történt bűncselekmények miatt 3,5 milliárdos kár érte Százhalombattát.

Képviselőként és politikai vezetőként is nehéz volt a mások által elkövetett bűncselekményt megmagyarázni a polgárok felé és főleg megoldást keresni rá. Ez a probléma sajnos ma is jelen van és várhatóan hosszútávon meg fogja keseríteni a battaiak életét.  

A már említett adóbevételek jelentős csökkenése oda vezetett, hogy a korábbi években megszokott lehetőségeinket minden területen szűkíteni kellett. Szociálisan érzékeny, baloldali emberként nagyon nehéz ezt elfogadnom.

És mint tudjuk a gondok itt még nem értek véget: a gumihulladék- feldolgozóval kapcsolatos beruházási elképzelések az ünnepeket is beárnyékolták. A képviselők közül elsőként nyilvánítottam határozott ellenvéleményt és kezdeményeztem a tiltakozó aláírásgyűjtés megkezdését. Barátaimmal egy hónap alatt 4200 aláírást sikerült összegyűjtenünk az üzem megépítése ellen.

Örömmel és bizakodással tölt el az a tény, hogy történelmi összefogás részesei lehetünk ebben az ügyben. Meggyőződésem, hogy közösen elérhetjük az építkezés megakadályozását!

Hiszek abban, hogy Százhalombatta polgárai erősek, öntudatosak és büszkék az elmúlt évtizedekben elért közös eredményekre.

Őszintén hiszek és bízom abban, hogy megértéssel és cselekvő összefogással képesek leszünk megoldani minden előttünk álló nehézséget.

Ezen gondolatok jegyében kívánok egészségben és sikerekben gazdag újévet minden kedves százhalombattainak!
 
 
Szabó Zoltán
Oktatási-nevelési intézményeink magas szakmai színvonalon működtek, amelyet jeleznek az országos tanulmányi versenyeken elért kiemelkedő eredmények. A diákolimpiákon nagyon jól szerepeltek tanulóink, és a művészetek területén is megmutatták tehetségüket. Sok iskolásunk vett részt országos és nemzetközi pályázatokon. Sportegyesületeink hetente számoltak be kiváló eredményeikről, amelyet a sportolóink tehetsége mellett a nagyon jó szakmai háttér biztosított. A jövő egyik nagy feladata lesz, hogy sportlétesítményekben gazdagodjunk, megteremtve ezzel a versenysport és a tömegsport további fejlődési lehetőségeit.

Kiváló kulturális rendezvényeket láthattunk, kórusaink nagyszerűen szerepeltek, a BKK-ban és a múzeumban sorra nyíltak az élményeket adó kiállítások, amelyeken nagy szerepet kaptak városunk kiváló művészei is. A BKK-ban színvonalas színházi előadások, a könyvtárban teltházas programok valósultak meg. Templomainkban egyre több a fiatal, nagy volt az érdeklődés a jól szervezett zenei programok iránt. Néptáncosaink több korosztályban vívták ki az egész ország elismerését.

A felsorolt eredmények egy átlagos magyar településnek több évre is elegendőek lennének, de mi, battaiak ehhez szoktunk hozzá és érthetően ragaszkodunk is a kivívott sikerek megtartásához.

Számomra nagy öröm volt, hogy társaimmal több tonna tartós élelmiszert sikerült a városlakók segítségével összegyűjteni, amelyet Bóna Zoltán országgyűlési képviselőnk és Sárosi Gábor református lelkész támogatásával hiánytalanul elszállítottunk Kárpátaljára.
Az év első felében a korábbi színvonalon, messze az országos átlag felett élte életét városunk. Azután jöttek a kisebb-nagyobb problémák, amelyeknek a csúcsa a brókerbotrány kirobbanása volt. Bizonytalanná tette a 3,5 milliárdos tartalékvagyon sorsát. Közben bevételeink is csökkentek, amely tovább nehezítette a gazdálkodást. Az év vége felé a gumihasznosító üzem építésével kapcsolatban is felkorbácsolódtak az indulatok.
Azt szokták mondani, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Nagyon bízom abban, hogy a jövő évben valamennyi kérdésben nyugvópontra jutunk. A város a folyamatos fejlődéshez szokott hozzá, amelyet továbbra is biztosítani kell. Nagyobb energiákat kell mozgósítani az Ipari Park fejlesztéséért és sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a pályázatokra. A kitartó, céltudatosabb munka a jövőnket határozza meg. Ezzel az optimizmussal kívánok minden városlakónak sikerekben gazdag, boldog új évet!
 
 
Szalai Attila
A 2015. év finoman szólva sem volt túl szerencsés. Szinte egész évben a rossz döntések következményeivel kellet szembenézni. Értékpapírok, összevonások, adóbevétel-csökkenés, gumifeldolgozó. Nagyon nehéz helyzetbe került a város lakossága és a döntéshozók is. A képviselő-testület, a képviselők és így én is két tűz közé kerültünk. Egyik oldalról az előbbi események, illetve a törvényi változások miatti nehéz helyzet, a mások oldalról pedig a lakossági felháborodás. Sokszor úgy kevertek engem bele egy-egy ügybe, hogy az adott ügyről csak utólag vagy az országos sajtóból értesültem.

Tudom, ilyenkor év végén vagy elején, még közel az ünnepekhez, valami jót, kellemeset vagy szépet kellene írnom. Úgy gondolom, elég komoly a helyzet ahhoz, hogy az udvariasságot vagy a szokásokat mellőzük.

Pedig a 2014 évi önkormányzati választás után mindenki bizakodóan nézett a jövőbe. Lehetett számítani rá, hogy a törvényi változások következtében sok nehéz döntést kell meghoznunk, de azt álmomban sem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Nem a gomb megnyomásáról beszélek a testületi ülésen! Amíg eljut egy-egy téma a döntéshozatalhoz, rengeteg kompromisszumot kell kötni mindenkinek. Számomra sok álmatlan éjszaka jelezte, hogy még a képviselőnek is van lelkiismerete és szíve.

A képviselőség pont olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá. A példa kedvéért, egy jó döntéshez mondjuk, tíz információ kellene, de csak öt áll a rendelkezésre, viszont dönteni meg kell. Utólag persze mindenki tudja, mit kellett volna tenni. A mohácsi csatát is meg lehetett volna nyerni, ha a domborzatnak megfelelő hadrendet állít Tomori Pál és megvárja Szapolyai János és Frangepán Kristóf hadait. "Mi lett volna, ha?" kategória. Nekünk, mint önkormányzatnak vagy képviselőknek gyakran öt információval kell dolgoznunk az optimális tíz helyett, viszont más meg nem dönt helyettünk! Ez nem mentesít a felelősség alól, és ezt mérlegre is rakják a választók minden önkormányzati választás alkalmával.
A 2015. év reményeim szerint nem városunk Mohácsa lesz!

Minden embertársamnak jó egészséget és boldogabb új évet kívánok!
 
 
Szél Pál
Egy adott évet több szemszögből lehet értékelni. Én a képviselői munkámon keresztül szeretném értékelni a 2015. évet.

A nehéz helyzet ellenére úgy érzem, Százhalombatta Város Önkormányzata teljesítette a tőle elvárhatót, illetve a már megszokottat. A teljesség igénye nélkül egy rövid felsorolás az elvégzett munkáról, kiemelten Dunafüred városrész tekintetében, amelynek képviselője vagyok: a gát karbantartásának folytatása, ami egyébként nem önkormányzati feladat, a Csónakázótó fejlesztése és karbantartása, a Bara-patak vizének duzzasztásával kapcsolatos tervek elkészíttetése, járőrautó biztosítása a rendőrség számára.

A nehéz helyzetre való tekintettel a Dunafüredért Egyesület – aminek jómagam is alapító tagja vagyok – lemondott 8 millió forint önkormányzati támogatásról.

Szintén az anyagi helyzetre való tekintettel javaslatot tettem, hogy a képviselő-testület, a szakbizottságok és a felügyelőbizottságok tagjai mondjanak le egy havi tiszteletdíjukról 2015-ben és 2016-ban. A képviselő-testület ezt a javaslatomat egyhangúlag elfogadta, jó példát mutatva ezzel mindenkinek.   

A Városi Családsegítő Központban (VCSGK) öt új parkolóhelyet alakítottunk ki, és kiépült, megnyugtatóan rendeződött a csapadékvíz elvezetése.  
Elvégeztük a már szokásosnak mondható kátyúzásokat is.
Előkészítettük, megterveztük a Fogoly utca komplett felújítását.
Elvégeztettük a közvilágítással kapcsolatos felújításai munkákat.   
A kevesebb bevétel ellenére is szinten tartottuk a városi sport- és kulturális élet működését.

Nagyon remélem, hogy a 2016. évben is hasonlóan jól tudunk teljesíteni. Ahogyan eddig, továbbra is mindenki számára elérhető kívánok maradni.

Mindenkinek jó egészséget és boldog új évet kívánok!
 
 
Török Sándor
Nehéz, megpróbáltatásokkal és sok munkával teli évet zártunk 2015-ben. Az első félévben kiemelten a város egészségügyi szakellátásával kapcsolatos szükséges változtatásokkal foglalkoztam. Az önkormányzat februárban mondta fel a járóbeteg-szakellátás és egynapos sebészet működtetéséért felelős Men For Care Kft.-vel 2004-ben megkötött ellátási szerződést. Három hónap állt rendelkezésre, hogy a működőképességet és a megszokott színvonalat biztosítani tudjuk a város lakosságának. A szolgáltató-váltásból – az átadás-átvétel idejét leszámítva – a betegek semmit nem érzékeltek. A visszajelzések és tapasztalatom szerint is jól döntöttünk, az idő minket igazolt. A váltás óta az ellátás színvonala még magasabb, az intézményben dolgozók jobban érzik magukat, jobban teljesítenek. Sikerült megtartani az egészségügyi szakellátás színvonalát, az egynapos sebészetet, a huszonnégy órás ügyeletet, a támogató szolgálatot és a betegszállítást is.
 
Az egynapos sebészet folyamatos működését jelenleg még az önkormányzat finanszírozza – ami éves szinten több mint 100 millió forintba kerül –, de várhatóan néhány héten belül aláírásra kerül a finanszírozásra vonatkozó OEP-szerződés. A csökkenő adóbevételek ellenére sem kellett megszüntetni, sőt a jövőben is biztosítani tudjuk az önkormányzat által önként vállalt bárányhimlő és Rota-vírus elleni védőoltásokat.
Számítottunk rá, hogy a bevételi oldal csökkenése miatt szükséges lesz a kiadási oldal visszaszorítása, de ezt sem az egészségügyben, sem pedig a szociális területen nem érzékelte Százhalombatta lakossága. A szociális törvény tavaly márciusi változásai miatt több támogatási forma kikerült az önkormányzat hatásköréből. Amelyek megmaradtak, azokat az előző évekhez képest változatlan formában, a városi költségvetés terhére tudtuk biztosítani.

Sikeresen oldottuk meg a három éves kortól kötelező óvodai nevelés feltételeit, sőt, városunk óvodái már a két és fél éves gyermekeknek is tudnak férőhelyet biztosítani.
Az év végén a városunkba tervezett gumifeldolgozó üzem került az érdeklődés homlokterébe, amellyel szemben példa nélküli összefogás alakult ki. Véleményem szerint – az esetlegesen negatív egészségügyi és gazdasági hatásai mellett – a legaggasztóbb az, hogy a tervezett beruházásba a város lakosságának és vezetésének nincs közvetlen beleszólási lehetősége.

Hozzászólások
Tisztelt Szerkesztőség és Érintett Képviselők!

Az a jó ezekkel az összefoglalókkal, hogy híven tükrözik a hozzáállását a képviselőiknek.
Kinek mi volt fontos, mit tett és mit nem tett a körzetében, a városának felvirágoztatásáért.

Nagy részének szerencsére, a legfájóbb a gumipirolízis ügye volt más ügyek mellett.
Aki erről nem nyilatkozott, mint negatívum, no, azok páran kivételek, és kis hányadot képviselnek, szerencsére.

Ezzel csak az a gond, hogy ők kit is és hogy is képviselnek, amikor ez a hír az országot, mit nem mondok, Európát bejárta, a kint dolgozó pár száz családtag jóvoltából.
Szóval el kellene gondolkodni nekik, de legfőképpen nekünk, biztos, hogy jól választottunk, bizonyos, hogy odavalók?
 
Tisztelettel: Nagy Péter
AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.