2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Teljes körű marad az egészségügyi ellátás - írta: CK
2015-12-02 - Az idén elvégzett feladatokról, a jövő évre tervezett megszorításokról, a gumifeldolgozó-üzemről és az egészségügyi ellátásról tartott lakossági fórumot a dunafüredieknek Vezér Mihály polgármester, valamint Török Sándor és Szél Pál, a városrész képviselői november 30-án.
Szél Pál a többi között beszámolt arról, hogy befejeződött a kátyúzás, hogy jövőre jelentősen csökken a költségvetés, de 200 milliós állami támogatással teljes hosszában megújul a Fogoly utca és az Olimpia utca melletti terület. Elmondta, hogy aznap közel három órás megbeszélést folytatott a képviselő-testület a tervezett gumifeldolgozó üzem befektetőivel, és hogy hamarosan látogatást tesznek Dunaszerdahelyen, ahol hasonló ipari létesítmény üzemel.

Török Sándor azzal folytatta, hogy már az idén is jelentős takarékosságra kényszerült az önkormányzat, ami miatt nem tud olyan fejlesztésekről beszámolni, amilyeneket a lakosság az elmúlt években megszokhatott. Az említett központi támogatásnak köszönhetően azonban jövőre végre szilárd burkolatot és teljes közművet kap a Bajnok, az Aréna és a Triatlon utca. További helyi aktualitás az előző napi szomorú lakástűz kapcsán, hogy az önkormányzatnak át kell tekintenie a város tűzivízhálózatát. Megvizsgálják, teljesen kiépített-e. A képviselő beszámolt az egészségügyben lezajlott változásokról, a szakrendelő átalakításáról, aminek lényege, hogy az önkormányzati üzemeltetésbe került, valamint arról is, hogy az eddigi öt helyett már csak négy gyermekorvos dolgozik a városban, akik közül három nyugdíjas korú. Az általános orvoshiány nálunk is nagy gondot okoz, de óriási eredmény, hogy így is 65 szakorvos dolgozik a rendelőintézetben a legkiválóbbak közül. Ezt jelentős részben az egynapos sebészet működtetésével sikerül elérni, ami azonban éves szinten több mint 100 millió forintba kerül. Sikerült azonban elérni, hogy január 1-jétől az OEP finanszírozza az ellátást, amihez már csak a miniszteri aláírások hiányoznak. A képviselő-testület törekvése, hogy a lakosság ne vegye észre azt a hatalmas visszaesést, amely az iparűzési adóbevételben mutatkozik. Meg akarják tartani az egészségügyi szakellátás színvonalát, az egynapos sebészetet, a huszonnégy órás ügyeletet, a támogató szolgálatot, valamint a betegszállítást is. Kevesebb jut viszont közterület-fenntartásra, virágosításra, kaszálásra, síkosságmentesítésre. Megértést és a saját porták rendben tartását kérte a jelenlevőktől.    

Vezér Mihály polgármester kiemelte, nem a brókerbotrányban eltűnt – de várhatóan megtérülő – 3,5 milliárd az oka a mostani nehéz helyzetnek, hanem, hogy tartósan évi 2-2,5 milliárddal, a felére csökkent az iparűzési adó. Hozzátette: más, MOL telephellyel rendelkező települések is hasonló visszaesésről számolnak be. Azonban még így is nagyon jó színvonalon működhet a város, hiszen a kiadások 60 százalékát önként vállalt feladatokra költi az önkormányzat. Jövőre nem terveznek út-, járdaépítést saját forrásból, 25 fővel csökken a közintézmények alkalmazotti létszáma, egyebek között kevesebb lesz a közterület felügyelő. Szeptember 1-jéig összevonják az óvodákat, és 164 millióról 83-ra csökkentik a területen önként vállalt feladatok finanszírozását. Százötven millióval kevesebb önkormányzati támogatásból kell gazdálkodnia a Városi Szabadidő Központnak, amit csak feladatátcsoportosítással és az intézményi bevételek, így a bérleti díjak megemelésével lehet kompenzálni. Hasonló megszorítások érvényesülnek a többi közintézményben is. Úgy véli, az egész városüzemeltetést költséghatékonyabbá kell tenni, hiszen tarthatatlan, hogy például óránként 800 forintért lehet bérbe venni a sportcsarnokot.

A fórumon megjelenteket elsősorban a Dunamenti Erőmű területére tervezett hulladék-feldolgozó üzem témája érdekelte, amellyel kapcsolatban élénk vita bontokozott ki. A polgármester mindenkit arra biztatott, igyekezzen minél több tényszerű, valós információhoz jutni a beruházással kapcsolatban és ezek alapján alkosson véleményt. Az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a városlakók hiteles tájékoztatást kapjanak.
A közel három órás találkozó végén a szűkebben vett helyi ügyek kerültek elő: út- és csatornázási hibák, a kutyatartók kulturálatlansága, a gyorshajtás és több olyan apró visszásság, amelyek megoldására a jelen levő képviselők ígéretet tettek.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.