2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:4°
Max:13°
Szombat
Min:6°
Max:12°
Vasárnap
Min:5°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:5°
Max:11°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Egyeztetés a gumifeldolgozóról
1
2015-12-01 - Közel három órán keresztül tárgyalt a képviselő-testület a Százhalombattára tervezett hulladék-feldolgozó üzem beruházóival, a Homatech Recycling Zrt. és az OT Industries képviselőivel november 30-án a Városházán. A beruházásról prezentációt mutatott be István Gábor vezérigazgató, valamint Varga Géza üzletfejlesztési menedzser, aki egyébként városunkban él és elmondta, hogy több más százhalombattai kollégája is dolgozik a projekten. A megbeszélésen részt vett Lehőcz Balázs, a DE Zrt. igazgatója is.
István Gábor egyebek mellett elmondta, hogy az üzem megvalósítása érdekében egy éve zajlik előkészítő munka, amely során több lehetséges helyszínt megvizsgáltak. A Dunamenti Erőmű telephelyén vásárolt területre a meglévő ipari infrastruktúra mellett Budapest közelsége miatt esett a választás, mivel a gumifeldolgozót európai referenciaüzemként kívánják működtetni, ahová folyamatosan várják majd a szakmai érdeklődőket.

A technológiával kapcsolatosan elhangzott, hogy az megoldást kínál arra a problémára, hogy 2016-tól a hulladék gumi újrahasznosítása a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt gyakorlatilag nem megoldott, illetve nem fenntartható. Magyarországon például évente 70 ezer tonna gumihulladék képződik, amiből jelenleg mintegy 9 ezer tonna hasznosul - főként őrlemény formájában. A szakmai befektető által kidolgozott eljárás lényege, hogy a hulladék gumit 250-600 Celsius fokon bontják összetevőire, miközben nem terhelik a környezetet, sőt széndioxid-kibocsátás tekintetében 67 százalékos megtakarítást érnek el.

A gumi aprítás után kerül egy zárt reaktorba, amelyből először a gőz kondenzálásával könnyű gáz és olajfrakció kerül ki. A lehűtés után a másik két termék, a koksz és az acéldrót kerül különválasztásra. A szakemberek állítása szerint a reakció emissziója nulla. Az eljárást tíz év alatt fejlesztette ki egy szlovák gépészmérnök egy dunaszerdahelyi üzemben, amely öt éve működik, stabilan megfelelve az uniós környezetvédelmi előírásoknak. A fejlesztő munka azonban nem áll meg, a százhalombattai referenciaüzemben szeretnék az energiahatékonyságot fokozni és a termékelhelyezést javítani. A keletkező kokszról például elmondták, hogy az bizonyos mértékig visszaforgatható a gumigyártásba.

A képviselők számos kérdésükre kaptak választ. Így például elhangzott, hogy a legcsendesebb gumiaprítót fogják beépíteni, és kibocsátása tekintetében hamarosan pontos adatokat szolgáltatnak. A beruházók szerint nem kell tartani a szagtól, az üzem forgalma napi 10-15 kamion lesz, amelyek a lakókörnyezetet elkerülő útvonalon járnak. A tárolót három méter magas betonfal veszi majd körül.  

Szóba került az olajipari standard szerinti tűzvédelem, a koksz tárolásának, szállításának biztonságos megoldása, a lehetséges por, a környező természetes vizek, mezőgazdasági területek esetleges érintettsége, környezetvédelmi monitoring rendszer kiépítése, valamint az is, hogy mi történhet üzemzavar esetén. Varga Géza ezzel kapcsolatban elmondta: a duplafalú reaktort folyadékzár védi. Problémát az áram kimaradása okozhat, amely esetben annyi történik, hogy lehűl a reaktor, ha pedig elindul az áram, visszamelegszik, és onnan lehet folytatni a reakciót, ahol abbamaradt. Nagyon kevés esély van arra, hogy olyan üzemzavar keletkezzen, amely környezetszennyezést okozhat.

A beruházás előnyei között említésre került, hogy a város éves szinten 90-100 millió forint iparűzési adóra számíthat.

A Demokratikus Koalíció népszavazási kezdeményezése kapcsán elhangzott, hogy ilyet a törvények értelmében csak olyan kérdésben lehet kiírni, amely az önkormányzat hatáskörébe tartozik. A MET tulajdonában levő területen történő beruházás azonban nem ilyen.

Az országos sajtóban megjelent dunaszerdahelyi tűzeset kapcsán a beruházók azt mondták, az ottani üzemet egy valamikori tehenésztelepen építették, közel sem olyan feltételekkel, amelyek Százhalombattán valósulhatnak meg. Szerdahelyen a kokszot volt istállókban tárolják, ahol egy beázás miatt kismértékű öngyulladás történt, amit a személyzet a tűzoltók kiérkezése előtt eloltott. Az ugyancsak a sajtóban megjelent állítással kapcsolatban, hogy a szerdahelyiek panaszkodnak a szagra, úgy nyilatkoztak, véleményük szerint az nem tőlük származik.

Mint mondták, a százhalombattai gumifeldolgozó környezetbarát beruházás, amit a sajtó negatív kritikája politikai szintérre akar erőltetni. Ezzel ők nem igazán szeretnének foglalkozni, a százhalombattai önkormányzattal azonban nagyon szívesen együttműködnek a lakosság hiteles és folyamatos tájékoztatása érdekében. Egyebek mellett havi jelentést fognak küldeni a testületnek a projekt aktuális állapotáról, és szívesen látják dunaszerdahelyi gyárlátogatásra a képviselőket, illetve a helyi sajtót.
István Gábor hangsúlyozta, a tervezett hulladék-feldolgozó nem kiemelt kormányzati beruházás, hanem kiemelt jelentőségű, mivel az innovatív technológia jelentős exportértéket képvisel. A kormányzati kedvezmény azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene minden hatósági engedélyt megszerezni, mindössze annyit, hogy lerövidülnek a hatóságoknak előírt határidők.

Vezér Mihály polgármester összegzésképpen úgy nyilatkozott: a város eddig is a vegyipar, olajipar, energetika iparból élt jó színvonalon, jelenleg is több olyan cég működik a területén, amelyek veszélyes anyagokat állítanak elő, tárolnak, illetve szállítanak a környezetvédelmi és biztonsági előírások betartása mellett. Ő a maga részéről nem hajlandó "olyasmi ellen tiltakozni, amit senki sem akar megvalósítani". Nagyon fontosnak tartja, hogy senki se ijesztgesse a lakosságot és a tervezett beruházás megítélésekor mindenki a tényekből induljon ki.  

Az önkormányzat és a beruházók a témában ma öt órakor tájékoztató fórumra várják a városlakókat a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontba.  


Hozzászólások
A cikk általános hangvétele a beruházás támogatását jelzi. Nem írtak semmit a képviselők kérdéseiről, pedig négy műszaki ember is van a testületben a Polgármester úr szavai szerint. A cikk végén a Polgármester úr véleményét idézik (idézőjelben), ami számomra nem értelmezhető. Vajon azt jelenti, hogy ha a lakosság tiltakozik, ő nem fog az ellen tiltakozni?! Ezt egyértelműbben kellett volna kommentálniuk. Az, hogy ez a beruházás környezetbarát, erős túlzás.
 
Üdvözlettel Forstner János
AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.