2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:6°
Max:13°
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:12°
Hétfő
Min:6°
Max:7°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Magukon is spórolnak a képviselők - Képviselő-testületi összefoglaló
2015-12-01 - Egy havi tiszteletdíjnak megfelelő összeggel csökken a képviselők, külsős bizottsági és felügyelő-bizottsági tagok, valamint tanácsnokok tiszteletdíja a következő évben Százhalombattán. Egyebek mellett erről is döntött a képviselő-testület idei utolsó, november 30-i tanácskozásán. A határozat Szél Pálnak, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnökének az önálló indítványára született. A csökkentés éves szinten 6-7 milliós megtakarítást eredményez a városnak, célja, hogy az önkormányzat választott tisztviselői kifejezzék: maguk is kiveszik a részüket a szükségessé vált általános takarékoskodásból.
Napirend előtt
Több képviselő köszönetét fejezte ki a tűzoltóknak, rendőröknek, polgárőröknek, hogy gyorsan, szakszerűen látták el feladatukat, a szomszédoknak pedig, hogy azonnal a bajba jutottak segítségére siettek az előző napi tűzeset során. Elhangzott, hogy a rendőrök és polgárőrök egészen reggel nyolcig őrizték a helyszínt, hogy ismét bebizonyosodott, milyen szerencsés helyzetben van a város a FER Tűzvédelem közelsége miatt, valamint az is, hogy azoknak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, a Training azonnal szállást biztosított, az önkormányzat illetékes szakbizottsága pedig megvizsgálja, elhelyezhetőek-e önkormányzati lakásban.

Szinte valamennyien áldott, békés ünnepeket, valamint boldog új évet kívántak a városlakóknak.

Szabó Zoltán a Cseppforrás sikeréhez gratulált. Mint mondta, a táncegyüttes maximális ponttal jutott a Fölszállott a páva vetélkedő döntőjébe. Sikerként számolt be egy testnevelőknek szóló központi továbbképzésről is, amelyen tabletet és korszerű tanári kézikönyvet is kaptak a résztvevők.  

Sinka László alpolgármester gratulált Szél Pálnak, akit beválasztottak a Magyar Polgárőr Szövetség elnökségébe.

Török Sándor felhívta a városlakókat, hogy vegyenek részt a december 11-ig tartó tüdőszűrésen, és arra kért mindenkit, ha csak egy csokoládéval is, de járuljon hozzá, hogy a rászorulók számára is kicsit gazdagabb, örömtelibb legyen a karácsony. A Vöröskereszt december 11-12-én, pénteken és szombaton tartós élelmiszert gyűjt a Tescoban a szűkölködő százhalombattai családoknak.    

Elfogadták a költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről szóló beszámolót és a 2015-ös költségvetési rendelet módosítását. Nagy Balázs, a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság elnöke elmondta, hogy a város a korábbi évekhez képest jóval visszafogottabb, racionálisabb gazdálkodást folytatott idén, aminek része volt a különféle szolgáltatási szerződések tavaszi átvizsgálása, indokolt esetben megszüntetése, illetve műszaki tartalmának csökkentése. Ezzel együtt jelenleg közel 400 millió forintos működési többlet és mintegy egymilliárd forintos felhalmozási hiány jellemzi az idei költségvetést, amelynek fő oka az adóelőleg-visszatérítés. A decemberi iparűzési adófeltöltés, illetve a helyi adó kinnlevőség behajtása révén év végéig még javulhat a mérleg.

Támogatta a képviselő-testület a Százhalombattai Városi Ifjúsági Sportegyesület kérését és módosítják az idei évre vonatkozó támogatási szerződésüket. A judo szakosztály ugyanis a tervezettnél többet költött versenyeztetésre és utazásra, amely miatt át kell csoportosítani az egyesületnek célzottan megállapított kereteket.

Az eddigi havi 350 ezer forint helyett jövőre csak fele ekkora összeggel járul hozzá az önkormányzat a SZE-BA Kft. tulajdonában álló Csónakház fenntartásához. Mint ismert, a támogatás ellentételezéseként a városlakók ingyenesen használhatják a létesítményt.
A törvényi szabályozás változása miatt felülvizsgálták a közbeszerzési szabályzatot és elvégezték a szükséges módosításokat, amely érdemi változást nem jelent.

Csökken a nyitva tartás
A működési költségek lefaragása végett a jövő évben csökken a "Matrica" Múzeum, a Barátság Kulturális Központ és a Hamvas Béla Városi Könyvtár nyitva tartási ideje.
Újabb öt évre a jelenlegi vezetőket, dr. Vicze Magdolnát, illetve Kovács Mariannát bízták meg a "Matrica" Múzeum, illetve a HBVK irányításával. Alapos vizsgálat után úgy döntöttek, hogy nem eredményezne jelentős megtakarítást a közművelődési intézmények összevonása, amelyet levettek a napirendről – tájékoztatott Nagy Balázs bizottsági elnök.
A képviselő-testület jelentős költségcsökkentésre kérte a közintézményeket, a Városi Szabadidő Központ fenntartására például 150 millió forinttal szánnak kevesebbet. Ezt egyebek mellett a bevételek emelkedésével kell kompenzálni, ezért a testület úgy döntött, hogy januártól önköltségi szintre kell növelni a sportlétesítmények bérleti díját, amely igen jelentős emelkedést eredményez, különösen azoknak az egyesületeknek, amelyek eddig ingyenesen használhatták azokat.

Elfogadták Klimsa Arthúr önálló képviselői indítványát, amelynek lényege, hogy átvizsgálják az önkormányzati beszállító cégekkel kötött szerződéseket, és ahol ez lehetséges, csökkentik a műszaki tartalmat, illetve a szolgáltatói díjakat.

Módosították a Korshak Kft. üzleti tervét egy energiamonitoring rendszer kiépítése érdekében, amelytől évi 20 százalékos energia-megtakarítást várnak a Szekeres József Konferenciaközpontban. Az önkormányzati cég januártól mindössze három munkatárssal működik tovább az addigi hét helyett, és a jövőben csak a főtéri beruházások hitelszolgálatát, valamint az ottani ingatlanok kezelését látja el.

Döntöttek a képviselők arról is, hogy a jövőben nem szednek helyi adót a háziorvosi praxisoktól. Ezzel is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy helyben maradjanak a gyógyítók.

A fogyatékkal élők nappali ellátására a következő évre is a Sérültekért Alapítvánnyal köt együttműködési megállapodást a képviselő-testület. Az ehhez biztosított támogatás azonban a jelenlegi 15 millió forintról 12,75 millióra csökkentették.  A 2011-től 2015-ig szóló együttműködési szerződést most egy évvel hosszabbítják meg. 

Nyílt és folyamatos pályázatot hirdet az önkormányzat a Kocsány-kerti és Hét vezér utcai minőségi építési telkek értékesítése végett, amelytől összességében 350 milliós bevételt vár.        

Támogatja a képviselő-testület, hogy Pest megye önálló NUTS 2-es régióvá váljon, amely azt jelenti, hogy más európai uniós statisztikai besorolásba kerüljön és ezzel a jelenleginél jóval több európai uniós támogatásra legyen jogosult. Mint ismert, Pest Megye Közgyűlése az elmúlt másfél évtized során több alkalommal foglalkozott az önálló régió kérdésével, annak érdekében, hogy valós fejlettségének megfelelő statisztikai besorolásba kerüljön. Jelenleg ugyanis a fővárossal közösen alkotja a Közép-magyarországi régiót (KMR), amelyben az egy főre jutó GDP – Budapest hatása miatt – a közösségi átlag fölött áll. Ezért – a többi hat magyar régiótól eltérően – 2015-2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a közösségi átlag 75 százaléka alatti legfejletlenebb régiók. A közgyűlés arra kérte a települési önkormányzatokat, hogy támogassák kezdeményezését.

A törvényi környezet változása miatt módosítják a köztisztasági rendeletet, amelynek most az első olvasatát fogadták el. Egyebek mellett meghatározza, hogy minden esetben a szennyeződések előidézője köteles gondoskodni az eredeti állapot helyreállításáról, és megtiltja a guberálást, valamint a hulladéktárolókban elhelyezett, valamint lomtalanításkor az utcára kitett holmi elvitelét. A közterületek tisztántartásában a jövőben kevesebb feladat jut az önkormányzatnak és több a magánszemélyeknek. A helyi rendelet kötelezővé teszi a családi házas övezetekben a lakóházak előtti terület rendben tartását, a fűnyírást, a síkosság-mentesítést, valamint az árkok tisztítását, amelyet a közterület-felügyelet ellenőrizni fog. A kötelességüket elmulasztók ellen maximálisan 50 ezer forintos bírság szabható ki - mondta el Kovács Lajos, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke. Kiemelte: a jóval mostohább pénzügyi helyzet ellenére megmarad a 65 évesnél idősebb városlakóknak biztosított ingyenes szemétszállítás, valamint a márciustól novemberig tartó heti egyszeri zöldjárat a kertes városrészben.
Folyamatosan napirenden szerepel a Város Településszerkezeti Tervének, valamint Helyi Építési Szabályzatának a módosítása, amely több ponton módosíthatja az egyes területek használati besorolását. A különböző hatósági egyeztetések eredményeként jövő júniusban várható az elfogadás.

Módosították a közterületek használatáról szóló rendeletet. Jelentősen – a környező települések által alkalmazott szintre – emelkednek a közterület-használat díjtételei.

Nemzetközi kapcsolatok
Saját hatáskörben fogadta el az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság a 2015. évi nemzetközi kapcsolatokról szóló beszámolót és jövő évi tervet. Júniusban szovátai népművészeti fesztiválra utazott egy 22 fős gyermeknéptánc-csoport, amelynek költségéhez 580 ezer forinttal járult hozzá az önkormányzat. Ugyancsak júniusban meghívásra Szovátára, a Medve-tó születésnapi ünnepségére utazott delegáció Szél Pál, Pap Miklós, Takács Péter, a BKK nyugalmazott intézményvezetője és Nagy Rozália művelődésszervező részvételével. Szeptemberben Brzesko polgármesterének meghívására a lengyel testvérvárosban tett látogatást Sinka László alpolgármester, Pap Miklós, Győri István, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság nem képviselő tagja, valamint Tribik György magánvállalkozó. Slovenske Konjice polgármestere meghívására Szlovéniába utazott Sinka László alpolgármester, Szabó Attila, Pap Miklós és Kovács Lajos. Ilan Mor Izrael Állam magyarországi nagykövete meghívására októberben látogatott delegáció Jeruzsálembe Sinka László alpolgármester, Pap Miklós, valamint Szabó Attila részvételével. Nálunk Brzeskoból járt ötfős testvérvárosi küldöttség a Battai Napokon.  Sannazzaro de’ Burgondi anyagi és szociális okokból még 2012-ben kérte a protokolláris testvérvárosi kapcsolattartás felfüggesztését, amely azóta sem folytatódott. A bizottság javasolta megszüntetni a kapcsolatot, amelyről a képviselő-testület még nem döntött. A gazdasági helyzetre tekintettel nemzetközi kapcsolatokra is kevesebbet költünk jövőre. A tavalyi 4,5 millióval és további egymillió céltartalékkal szemben 2016-ra 800 ezer forintos keretet fogadtak el erre a célra, és 200 ezret helyeznek céltartalékba az intézmények és civil szervezetek közötti együttműködés támogatására. Delegációk utaztatását, valamint fogadását egy-egy alkalomra tervezik.
Lakáspályázatok

Tizennégy önkormányzati bérlakásra 108-an adtak be igényt a legutóbbi pályázat során. A nyertesek még karácsony előtt beköltözhetnek. Akad köztük olyan is, aki kilencedik alkalommal vett részt a pályázaton. Két további lakást értékesítésre hirdetett meg az önkormányzat december 1-jével. A Jókai 4. alatti 35 négyzetméteres garzonnak 7, a Bólyai 6. alatti 47 négyzetméteres kétszobásnak 9 millió forint a forgalmi értéke. A megvételükre pályázóknak legalább az összeg felével kell rendelkezniük, a fennmaradó vételárat pedig 15 év alatt, kamatmentesen fizethetik meg, ha megfelelnek a pályázati feltételeknek. Aki egy összegben is ki tudja fizetni a vételárat, 20 százalék kedvezményben részesül. Pályázni január 6-ig lehet – tájékoztatott Török Sándor, a szakbizottság elnöke. A bizottság egyébként két olyan lakóingatlanról is döntött, amelyeket lakóik még a tanácstól kaptak bérbe határozatlan időre, most azonban kiköltöznének. A város ez esetben maximum a forgalmi érték 30 százalékát elérő lelépési díjat fizethet a lakásokért. Erre a bizottság javaslatot is tett, hiszen így újabb két lakást lehet majd kedvezményesen értékesíteni olyanoknak, akik még nem rendelkeznek saját otthonnal.

Egyeztetéseket kezdett az önkormányzat az iskolákat fenntartó KLIK-kel annak érdekében, hogy a központ fizessen bérleti díjat a sportlétesítmények tanórai használatáért. A tárgyalások alapján módosítják az együttműködési szerződést.
Mivel kevesebb a költségvetési forrás, és viszonylag alacsony a Fészek Gyermekvédő Egyesület által nyújtott átmeneti elhelyezés kihasználtsága, az idei 8,5 millió forintról 5,5 millióra csökkenti a város az egyesületnek jövőre biztosítandó díjat. Mint ismert, a Fészek érdi átmeneti otthonában fogadják be a krízishelyzetbe kerülő gyerekeket.

Egy éve az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület látja el a súlyosan, halmozottan sérült fiatalok napközbeni fejlesztését és klubot, egyéni tanácsadást működtetnek a szülők, hozzátartozók részére, valamint ügyeleti szolgálatot biztosítanak a korábbi bankfiók 80 négyzetméteres Piac téri helyiségében. Az országos civil szervezet – amelynek elnöke Illésy Mátyás plébános – ingyenesen használhatja az ingatlant. Az erről szóló szerződés a jövő évre is meghosszabbítják.

Miután kétszer is eredménytelenül zárult a dr. Kárász Erzsébet házi gyermekorvos megüresedett körzetére kiírt pályázat, most arról született döntés, hogy az eddigi öt gyermekorvosi körzet helyett a jövőben csak négy lesz, vagyis dr. Kárász pácienseit a maradék négy doktor veszi át.

Nyugdíjba vonul Kovács Lajosné, a Szivárvány Óvoda vezetője, aki saját kérésére december 1-jével kezdte meg felmentési idejét. A pályázat lezárulásáig helyettesét, Raczkó Tamásnét bízták meg az intézmény vezetésével. Az ülésen több képviselő köszönetét fejezte ki az Kovács Lajosnénak az elmúlt évtizedekben a gyermekekért végzett áldozatos munkáját és a nyugdíjas évekre a jó egészség mellé szakmai tapasztalatainak további hasznosítását kívánták. 

December 28-tól 31-ig zárva tartanak a városi óvodák, és azokat a gyerekeket, akik igénylik az ellátást, a Kipp-Kopp fogadja.   

Autó a rendőrőrsnek
Támogatták a képviselők, hogy az önkormányzat négy millió forinttal járuljon hozzá egy új személygépkocsi vásárlásához a rendőrőrs számára, mivel a rendelkezésre álló három autó közül az egyik balesetben tönkrement, a másik pedig rossz műszaki állapotban van. Az új jármű megkülönböztető jelzéseiről és casco biztosításáról a rendőrségnek kell gondoskodnia.

Zárt ülésen tárgyaltak az egészségügyi szakellátással kapcsolatos kérdésekről, valamint városi kitüntetés adományozásáról. A képviselő-testület legközelebb jövőre tart rendes tanácskozást. 


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.