2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:18°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Csak semmi lustálkodás!
2015-11-27 - Hagyomány Százhalombattán, hogy az önkormányzat otthonukban köszönti a település legidősebb lakóit. Sinka László alpolgármester november 23-án a kilencvenedik születésnapját ünneplő Hornyák Mihálynét, 26-án pedig az ugyancsak kilencven esztendős Kulcsár Józsefnét és az egy híján száz éves Bauer Istvánnét kereste fel.
Sinka Lászlót régi, személyes kapcsolat fűzi Hornyák Mihályné Ilonka nénihez, így különösen nagy örömet és megtiszteltetést jelentett számára, hogy a szép jubileumon ő üdvözölheti az önkormányzat nevében. "Édesapám és Ilonka néni férje együtt dolgoztak a téglagyárban. Kicsi gyerekként már volt szerencsém részesülni abban a jóságban és szeretetben, ami belőle árad" – mondta.

Ilonka néni 1925. október 22-én született Sirokon. 1940 novemberében ment férjhez, és még abban az évben Százhalombattára költözött. Máig az esküvőjét tartja élete legkedvesebb emlékének, de rossz, háborús emlékből is bőven kijutott neki. Egyik legnyomasztóbb az, amikor az oroszok átjöttek a Dunán. Férjét közel négy évig várta haza a szovjet fogságból. Egyetlen fényképe volt akkoriban róla, amely mai napig a szobáját díszíti. Ilonka néni 1989 óta özvegy, azóta a lányával él. Egyetlen gyermekétől három unokája és két felnőtt dédunokája született. A kilencven éves ünnepelt nagyon jó egészségnek örvend, nem szed gyógyszert és nem jár orvoshoz. Memóriáját a sokkal fiatalabbak is megirigyelhetik. 1981 óta nyugdíjas, előtte huszonkét évig a téglagyárban, majd tizennégy évig az erőműben dolgozott. Azt mondta, a hosszú boldog élet titka: "Félretenni bút, bánatot és vigyázni magunkra!"

Kulcsár Józsefné Imre Katalin 1925. november 25-én született a romániai Máréfalván. Nyolcan voltak testvérek, négyen közülük még ma is élnek. 1945-ben jöttek Magyarországra, és 1951 óta él Százhalombattán. Tizennégy éves korától dolgozott, volt szolgáló, és harminc évig volt az erőmű munkatársa. Három saját gyermeke mellett a férje első házasságából származó lánya, hat unoka és kilenc dédunoka veszi körül. Hallása már nem a régi, és nyáron történt combcsonttörés miatt nehezebben mozog, kedélye és humora viszont fantasztikus. Jó tanácsa a fiatalabbaknak: "Dolgozni és békességben élni. Nem kucifántosan!"

A jókívánságok és a virágcsokor mellett az alpolgármester a kilencven éves szépkorúaknak átadta Orbán Viktor miniszterelnök emléklapját is.

Mint mondta, Bauer Istvánnéhoz, Százhalombatta legidősebb lakójához több mint ötven éves személyes ismeretség fűzi. Közösen idézték fel a régi emlékeket. "Fuvaros Manci néni" Százhalombattán született. Látta a város felépítését és kibontakozását. Nagyon jó tanuló volt, az elemi iskolát kitűnő bizonyítvánnyal végezte el. Tizenkét éves korában, édesapja halála után azonban édesanyjának szüksége volt a segítségre, ezért nem tudott továbbtanulni. 1949-ben költöztek abba az újtelepi házba, ahol most is él lányával és vejével. Manci néninek egy gyermeke, egy unokája és három dédunokája született. Férjével együtt negyvenkét éven keresztül ők voltak a város fuvarosai, munkájukra soha nem volt panasz. Manci nénit ma is mindenki szereti és tiszteli. Büszke arra, hogy bár egész életében nagyon sokat dolgozott, soha nem volt fáradt, vagy beteg. Kilencvenkilenc évesen is jó egészségnek örvend. Szerinte: "Csak semmi lustálkodás! A munka éltet."


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.