2024. április 16. - Csongor napja
Kedd
Min:5°
Max:13°
Szerda
Min:4°
Max:12°
Csütörtök
Min:5°
Max:12°
Péntek
Min:4°
Max:12°
Szombat
Min:4°
Max:12°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Mítosz kontra valóság - Történelmi tévhitek a vérgrófnő életéről - írta: ND
2015-11-13 - Báthory Erzsébet nevéhez évszázadok óta kegyetlen tettek legendái fűződnek, az utóbbi évek kutatásai alapján azonban biztosnak tűnik, hogy nem igazak. Brutális sorozatgyilkos volt vagy koncepciós per áldozata? Báthory Erzsébetről tartott előadást Kovács Edina történész november 10-én Százhalombattán, a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.
Báthory Erzsébet a 16. századi Magyarország egyik legelőkelőbb családjába született 1560-ban. A Báthoryak már a 13. század óta ismertek az országban. A nevük egy település nevéből ered. IV. Kun László területeket adományozott egy Bereck nevű ősüknek hű szolgálataiért. Megkapta a többi között Báturt is, innen eredeztethető a családnév. A család a 16. század közepére két ágra bomlott, amelyek olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy tagjaik között lehetségessé vált a házasság. Báthory Erzsébet édesapja az ecsedi, édesanyja pedig a somlyói ágból származott. Az előbbi adta az udvari főméltóságokat, az utóbbi pedig az erdélyi fejedelmeket.
 
Erzsébet korán árvaságra jutott, és nagybátyja, Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király fogadta oltalmába. Magyarország egyik legnagyobb ura, Nádasdy Tamás nádor fiával, Nádasdy Ferenccel jegyezték el 11 évesen. A fennmaradt dokumentumok szerint a frigyet már az 1570-es évek elején elkezdték szervezni, ám végül csak 1575. május 8-án tartották meg a lakodalmat. Előkelő esküvőjükön Miksa császár is megjelent.  
 
Báthory Erzsébet közel harminc éven át élt házasságban Nádasdy Ferenccel, aki a "fekete bég" megtisztelő nevet vívta ki magának a törökkel folytatott harcokban elért sikerei miatt. Erzsébet nászajándékul kapta férjétől Csejtét és a környékbeli 12 falut. Az asszony egyedül irányította a hatalmas birtokokat, hiszen férje folyamatosan háborúzott. Kiválóan értett a pénzügyekhez és a politikához. Öt gyermeke közül csak három – Anna, Katalin és Pál – érte meg a felnőttkort.
 
A megözvegyült Báthory Erzsébetnek különösen zavaros korszakban kellett helytállnia. Egyrészt még zajlott a török elleni tizenöt éves háború, másrészt elkezdődött a Bocskai-felkelés. A később a terhére rótt bűncselekmények állítólag ezekben az években estek meg. Kortárs feljegyzések azonban nincsenek a későbbi vádakról, a fennmaradt levelek inkább a birtokai és gyerekei ügyeivel bajlódó asszonyról szólnak. A Nádasdy-Báthory házaspár birtoka akkora volt, hogy a magyar földbirtokosok körében az előkelő harmadik helyet birtokolták, gazdagabbak voltak, mint az uralkodó, II. Mátyás.
 
Báthory Erzsébet özvegysége alatt férjhez adta két leányát. Annát Zrínyi Miklós vette el – az azonos nevű szigetvári hős unokája –, míg Kata Homonnai Drugeth Györgyhöz, egy másik jelentős korabeli család sarjához ment.
 
Pál, a fiúgyermek mellé kiskorúsága miatt gyámot illetve segítőket rendeltek a végrendelet végrehajtása érdekében, és akadtak, akik szemet vetettek a hatalmas vagyonra.
 
A történészek a mai napig kétféle álláspontot képviselnek: Erzsébet valóban szadista volt, illetve, hogy koncepciós per áldozata lett. A tények és a források egyértelműen az utóbbit támasztják alá.
 
A grófnő ellen Thurzó György nádor indított nyomozást 1610-ben, aki hatalmas birtokokkal rendelkezett Csejte környékén. Báthory Erzsébet végrendeletet alkotott és gyermekeire hagyta vagyonát, Thurzó György pedig a grófnő veje vagy vejei társaságában rajtaütött a csejtei várban december 29-én és letartóztatta őt. A jelentés szerint "tetten érték", mert megtalálták a megkínzott és haldokló áldozatok testét.
 
"Bűntársait", az elfogott szolgákat kínvallatásnak vetették alá, majd kivégezték. A vallomásokban zömmel fiatal lányok szörnyű kínzások közepette véghezvitt meggyilkolásáról esik szó. Vádolták szűzlányok vérében való fürdéssel is, miközben mindennek valószínűleg éppen az ellenkezője az igaz. Ispotályt tartott fenn, gondoskodott szolgálóiról, különösképpen segítette az özvegyeket (hiszen ő maga is az volt) és a szegény sorsú nőket.
 
Perében sok furcsaság megfigyelhető. Az 1610 előtti időkből például semmilyen adat nem utal a kegyetlenkedésekre vagy a grófnő negatív megítélésére, noha a korabeli főúri udvarok nyitottsága miatt feltűntek volna a gonosz tettek. A korban teljesen megszokott eljárásnak tekintették a kínvallatást: még akkor is így jártak el, amikor a tanúk vagy vádlottak egyébként is együttműködtek volna. Nem meglepő tehát, hogy a szolgák vallomásai tökéletesen igazolták a vádakat. Több száz tanút kihallgattak, de ahányan vallottak, annyiféle választ adtak. Eltérő helyszínekről, időpontokról beszéltek és nem egyeztek az áldozatok számában sem. Érdekes módon minden "tanú" elhalálozásról és nem gyilkosságról beszélt, és soha sehol sem jelentkeztek az állítólagos áldozatok rokonai. A bírák között saját vejei is helyet foglaltak, akik igencsak érdekeltek voltak abban, hogy ne egy kézben összpontosuljon a Nádasdy-Báthory vagyon. A vád három koronatanúját, Báthory Erzsébet három legbelsőbb szolgáját a január 7-én kelt ítéletlevelet követően röviddel kivégezték, vagyis további vizsgálódásra a legfőbb tanúk esetében már nem nyílt lehetőség. Az is feltűnő, hogy a legfőbb vádlottat, Báthory Erzsébetet a fennmaradt iratok tanúsága alapján egyáltalán nem hallgatták ki.
 
Kivégezni nem merték, ezért a nádor arra ítélte, hogy a csejtei vár egyik ablaktalan szobájába falazzák. Csupán akkora nyílást hagytak, hogy táplálni tudják. Itt élt négy éven keresztül, majd megháborodva hunyt el 1614. augusztus 21-én. Birtokait addigra már fölosztották két veje és kiskorú fia között.
 
A róla szóló legendák és tévhitek halála után keltek szárnyra. Életéről több könyv és film is készült.
 
A Hamvas Béla Városi Könyvtár Történelmi tévhitek sorozatának következő előadása december 8-án, 18 órakor lesz. Címe: Boszorkányok pedig nincsenek.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

"Az ünnep legyen mindenkinek ünnep" - Ebéd a Hajléktalanszállón
2024-04-01
Húsvét alkalmából idén is melegétellel, többféle gyümölccsel és édességgel vendégelte meg az intézmény lakóit Szalai Attila és Szabó Gábor önkormányzati képviselők. Török Sándor alpolgármester ezúttal családi okok miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.