2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Civil szféra
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Biztonságosabb az élet, ha a rendet te is véded - írta: Sz. J.
2015-10-01 -   Ezzel a jelmondattal találkozhattak azok, akik szeptember 26-án gyűltek össze a Szekeres József Rendezvényközpontban, Százhalombattán, ahol első alkalommal került sor az ifjú polgárőrök fogadalomtételére. Kettőszázötven fiatalember tett fogadalmat az ország minden részéből, többségük először járt városunkban. A rendezvényen részt vett az EMMI helyettes államtitkára, az országos és a megyei polgárőrszövetség vezetői és tagjai, rendőrségi és tűzoltósági vezetők, valamint a város képviseletében dr. Vezér Mihály polgármester, Sinka László és Kiss László alpolgármesterek.

"Az emberek hálásak azért a feladatért, amit a rendvédelmi szervek, így a polgárőrök is végeztek az elmúlt hetekben, hónapokban, de akár években is. Ennek a pozitív megítélésnek is köszönhető, hogy ilyen szép számmal jelentkeztek fiatalok ifjú polgárőrnek, hiszen számukra ez az a lehetőség, amely által csatlakozni tudnak a rendvédelmi területhez – mondta el a Hírtükörnek Schanda Tamás Család- és Ifjúságügyekért Felelős helyettes államtitkár. A polgárőrség szerepe jól meghatározott. A rendvédelmi szervek munkáját támogatja, de azt gondolom, hogy emellett még nagyon fontos közösségi feladata is van. Ebben a tekintetben is nagyon jelentős a most induló Ifjú Polgárőr Tagozat.

Több mint 2000 településen működik polgárőr-egyesület - a leghatékonyabban a kisebb településeken, ahol a lakosság is jobban partner ebben a tevékenységben – mondta el dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, aki köszöntőjében történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt.

Három év előkészítő munka után idén júniusban lépett hatályba a polgárőrségről szóló törvény módosítása, amely lehetővé teszi a 14 és 18 év közötti fiatalok bevonását az önkéntes bűnmegelőző munkába. A polgárőrség lehetőséget kapott arra is, hogy az érettségi előtt álló diákok a szervezetben teljesíthessék 50 órás iskolai közösségi szolgálatukat. Az ifjú polgárőröket nem az utcára, közterületekre tervezik beosztani, hanem elsősorban arra szeretnék őket felkészíteni, hogy kötődjenek Magyarországhoz, a településükhöz, mutassanak példát a felelősségvállalásból.

A százhalombattai az önkormányzat évek óta jelentős szerepet vállal a polgárőrség munkájában. Vezér Mihály polgármester elmondta: nagyon fontosnak tartja a polgárőrök tevékenységét. Nemcsak azért, mert növelik a városban élők biztonságérzetét, erősítik a lokálpatriotizmust és kiegészítik a rendőrök munkáját, hanem azért is, mert valódi közösséget alkotnak, felismerték a közösséghez tartozás erejét. Ez az életmód erősíti a városhoz való érzelmi kötődést, amely tettekre váltható, akár katasztrófa, tűz, baleset vagy más mentés esetén. "Biztatok mindenkit, hogy vállaljon szerepet az ilyen pozitív célokat maguk elé kitűző, magukon túlmutató közösségekben, mint a polgárőrség."

Nem csak a régióban, hanem országosan is elismerték a százhalombattai polgárőrség munkáját, amit az is jelez, hogy éppen városunkban került sor elsőként ifjú polgárőr-avatásra. Mi a titka a szervezet sikerének?- kérdeztük Szél Páltól, a Százhalombattai Polgárőr Egyesület elnökétől, a rendezvény házigazdájától. "Becsületesség, tisztesség megbízhatóság, elhivatottság és helytállás minden körülmények között. Úgy gondolom, hogy mindezek nélkül, fél erővel, fél szívvel nem lehet sikerre vinni ezt a munkát. Folyamatos fejlesztéseket hajtunk végre, képzéseken veszünk részt, hogy minél több területen tudjunk helyt állni." Az elnök hozzátette, hogy Szalai Attila vezetésével, nem a jelenlegi hivatalos formában, de már 1998-ban működött ifjú polgárőr tagozat a százhalombattai polgárőrségnél.
A százhalombattai fiatalok közül elsőként Szalai Dániel tette le az ifjú polgárőrök esküjét, az országban ő volt az ötödik. Igazolványát Túrós András országos elnöktől vehette át.

A városunkban működő két középiskolából tíz-tíz fiatal csatlakozott az Ifjú Polgárőr Tagozathoz. Első körben egy elméleti képzésen vesznek részt, megismerkednek a polgárőrség felépítésével, feladataival, munkájával. A későbbiekben lehetőség nyílik arra, hogy akár iskolai rendezvények biztosításában is részt vegyenek egy-egy felnőtt polgárőr mellett.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.