2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:8°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Gazdaság
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Ötven éves a DUFI - Összhangban a környezettel
2015-09-29 - A Dunai Finomítóban eleinte viszonylag kevés figyelmet fordítottak a környezet védelmére. A működés kezdeti szakaszában a szennyvíztisztító építése mellett a feldolgozási veszteségek – szivárgás és kipárolgás - csökkentése volt a legjelentősebb lépés a környezeti terhelés mérséklése érdekében. Később azonban szemléletváltásra volt szükség, elsősorban a szigorúbbá váló jogszabályok miatt.
Az 1980-as években a beruházások egyötöde már közvetlenül vagy közvetve környezetvédelmi célokat szolgált. Csökkent az üzemanyagok kén- és benzoltartalma, 1999-től pedig már csak ólommentes benzin került forgalomba. A 2000-es évek a termékek minőségfejlesztése jegyében zajlottak. Az üzemanyagok kéntartalmára vonatkozó előírásoknak köszönhetően jelentősen csökkent a kén-dioxid- és toxikus fémkibocsátás. Az üzemben megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően egyre kevesebb negatív hatás éri a dolgozókat és a környéken élőket.

Fenntartható fejlődés
A környezetvédelem fogalomkörébe szervesen beépült a fenntartható fejlődés, ami azt jelenti, hogy a társadalmi szempontok meghatározzák a DUFI mindennapi tevékenységét. Jó példa erre a helyi általános iskolák számára már harmadik alkalommal megrendezett "Ki tud többet a kőolaj-feldolgozásról?" vetélkedő.

Levegő
A legnagyobb problémát okozó kipárolgó szénhidrogének csökkentése érdekében számos projekt valósult meg. Ilyen volt a merevtetős tartályok belső úszótetővel való ellátása, a zárt rendszerű tankautó-töltő megépítése, a véggázkezelő egységek üzembe helyezése, a vasúti és uszálytöltők korszerűsítése, valamint megfelelő minőségű tömítések alkalmazása.

A nitrogén-oxid kibocsátás csökkentése érdekében felújításra kerültek a tüzelőberendezések, égőcserék történtek. A kén-dioxidkibocsátást alacsony kéntartalmú fűtőanyag és alacsony kénhidrogén tartalmú fűtőgáz biztosításával mérsékelték. Ezt támogatta a maradék-feldolgozási projekt, a kénkinyerő üzemek rekonstrukciója, a Claus-6 üzem megépítése, illetve a bitumen üzemi fúvatási gázok kezelése is.
A szálló por kibocsátásának csökkentésére irányuló erőfeszítések közül legjelentősebb a Katalitikus Krakk üzem elektrosztatikus porleválasztójának megépítése volt 2008-ban. Üzembe helyezése óta évente több tíz tonna szilárd anyagot gyűjt össze, megakadályozva, hogy az a környezetbe kerüljön.
Az utóbbi évek nagyszabású projektjei között érdemes még megemlíteni a központi gázüzem átalakítását a megfelelő minőségű fűtőgáz kiadása érdekében, az illékony szerves vegyületek csökkentésére irányuló LDAR program bevezetése, az elfáklyázott gázok csökkentését célzó fáklyagáz-hasznosító, valamint a MEK üzemi oldószer-visszanyerő egység építése.

A MOL különféle energiahatékonysági projekteket indított a szén-dioxid kibocsátás mérséklésére. Ilyen volt a csőkemencék, forgógépek felülvizsgálata és a lepárló oszlopok hatékonyabb üzemeltetése.

Felszíni vizek
A kőolaj-feldolgozás rendkívül vízigényes technológia. A vízfelhasználás csökkentése érdekében már az 1960-as években visszaforgató hűtővízrendszer létesült a DUFI-ban. A különböző technológiai folyamatokból származó szennyvizek tisztítására olajfogó és –visszanyerő, valamint szennyvíztisztító berendezés készült.

A szigorodó jogszabályok következtében technológiai fejlesztés vált szükségessé, amely során szétválasztották a jelentősen szennyezett technológiai "process" és a nem szennyezett "non-process" áramokat. A 2005-ben megépült biológiai szennyvíztisztítónak köszönhetően jelentősen csökkent a környezetterhelés mértéke. A telep biztonságos működtetése érdekében a szennyvizet naponta bevizsgálják a DUFI saját, akkreditált laboratóriumában.

Talaj, talajvíz
Az 1980-as évek elején jelentős talajvízszint-emelkedést észleltek az üzem területén, amelynek vizsgálatára talajvízfigyelő kúthálózatot létesítettek. Az elemzés során észlelt szénhidrogén-szennyezés továbbterjedésének megakadályozása érdekében talajvízvédelmi rendszert építettek. A szennyezés kijutását 10 kilométer hosszú folyadékzáró betonfal, úgynevezett résfal akadályozza meg.

A védelmi rendszerhez közel ötszáz talajvíz-figyelő kút és több mint száz folyadék-kitermelő egység tartozik. Ezek ellenőrzésével, vízkémiai vizsgálatával folyamatosan nyomon követhető a folyadékszint ingadozása és szénhidrogén-tartalma. A rendszer alkalmas az esetlegesen megjelenő újabb szennyezések felderítésére és megszüntetésére is.

Hulladékkezelés
A finomítóban keletkező hulladékokat 2003 óta erre a célra épült Hulladékudvaron gyűjtik. Elsősorban a nem technológiai folyamatok során keletkezett - karbantartási, bontási - hulladékok szétválogatása, előkezelése történik itt. Ami nem hasznosítható, az égetőműbe vagy külső ártalmatlanításra kerül. Mára már nincs szabálytalanul tárolt veszélyes hulladék, a hulladékkezelő létesítmények hálózata pedig a legszigorúbb előírásoknak is megfelel a DUFI-ban.

Környezeti zaj
A finomító egyik fontos célja a zajforrások okozta terhelés csökkentése, aminek érdekében zajtérkép készült. Jelenleg ennek a segítségével a műszaki zajcsökkentés lehetőségeinek feltárása folyik.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.