2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:4°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:10°
Kedd
Min:5°
Max:13°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Bűnmegelőzési tanácsot hoz létre az önkormányzat - Képviselő-testületi összefoglaló
2015-09-25 - Héttagú, helyi szakemberekből álló bűnmegelőzési tanácsot hoz létre az önkormányzat Százhalombattán. Egyebek mellett erről is döntöttek a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén. A Sinka László alpolgármester javaslatára létrejövő tanács a közrend és a közbiztonság fenntartásához, erősítéséhez járulhat hozzá szoros együttműködésben a rendőrséggel, az egyéb közbiztonsági szervezetetekkel és a képviselő-testülettel. Több településen már hatékonyan tevékenykednek, sikeresen pályáznak a kormány által támogatott bűnmegelőzési tanácsok, működésükhöz nincs szükség önkormányzati forrásra.
Napirend előtt
Szalai Attila a közelgő idősek napja alkalmából köszöntötte a városban élő nyugdíjasokat.
Szabó Zoltán arról számolt be, hogy választókerületében két közpark is megújul az idén. Kicserélik a játszóeszközöket és a köztéri bútorokat, az átalakítások a környéken lakók igényei alapján valósulnak meg. Ugyancsak jelentősen érinti a körzetet, hogy az ELMŰ végre rászánta magát az utóbbi idők áramkimaradásainak orvoslására, és kábelrekonstrukcióba kezdett. A képviselő arra kérte a körzetében lakókat, legyenek türelemmel a munkálatok alatt és vigyázzanak a szépülő környezetre.

Sinka László alpolgármester elmondta, hogy a Battai Napokon brzeskoi testvérvárosi delegáció időzött városunkban, előtte pedig innen utazott küldöttség a lengyelországi település kenyérünnepére. A látogatásoknak köszönhetően tovább erősödött a barátság a két város között. Különösen jó kapcsolatot ápolnak a battai és brzeskoi cserkészek, és évek óta együttműködnek a nyugdíjasklubok. Sinka László két óvárosi fejlesztésről is beszámolt. Forgalomlassító virágládákat helyezett ki az önkormányzat az Almafa utcában. Ha az olcsó megoldás beválik, a képviselő szerint más helyszíneken is érdemes lesz alkalmazni. Elindult a Szabadság út Eperfa utcai autóbuszmegállójának bővítése is, amelynek célja, hogy kényelmesebbé és biztonságosabbá váljon a várakozás. A képviselő köszönetet mondott a Műszaki Irodának a hatékony közreműködésért.

Szél Pál arról tájékoztatott, hogy az országos polgárőr szervezet a hétvégén Százhalombattán, a Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpontban jelenti be az ifjúpolgárőr-mozgalom elindítását.

Kiss László alpolgármester elmondta, hogy az MTV novemberben élőben közvetíti a 6. százhalombattai rövidpályás úszó OB-t, valamint beszámol az Úszó Hírességek Csarnoka bővüléséről is. Megköszönte Grátz Benjamin úszó és edzője, Vértesi Tamás áldozatos munkáját, aminek eredményeként a fiatal tehetség világbajnoki 13. helyezést ért el és kvalifikálta magát a közelgő olimpiára. Hangsúlyozta, személyesen is mindent megtesz, hogy a százhalombattai sportoló felkészülése jól sikerüljön.

Kovács Lajos bejelentette, hogy az előre jelzettnél hamarabb sikerült újraindítani a melegvízellátást a lakótelepen. A kétnapos szolgáltatás-kiesést egy vezeték meghibásodása okozta az erőműben. A képviselő megköszönte a hiba elhárításában részt vevők munkáját.

Török Sándor örömét fejezte ki, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is befejeződik a közművesítés az Aréna és a Bajnok utcában, valamint a Triatlon közben. Reméli, hogy a most benyújtásra kerülő önkormányzati pályázat eredményeként jövőre szilárd burkolatot kaphatnak az említett közterületek és megvalósulhat a felújítás az Emese, valamint Fogoly utcában is.

Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium harmincadik tanéve alkalmából jubileumi évkönyvvel ajándékozta meg a képviselőket dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató.

Vezér Mihály polgármester gratulált Pap Miklósnak, a helyi Fidesz Magyar Polgári Szövetség újraválasztott elnökének és jó munkát, sikeres együttműködést kívánt a pártszervezet új elnökségének. Jókívánságait fejezte ki dr. Horváth Bélának, a SZISZKI korábbi igazgatójának, akit az egyik fővárosi szakképzési centrum vezetőjének neveztek ki és hosszasan méltatta a Polgármesteri Hivatalból nyugdíjba vonuló Molnár Mihálynét, valamint Kiss Annát.

Reorganizációra készül a városvezetés
Zárt ülésen tárgyaltak a képviselők az önkormányzati állampapír-befektetésekről, amelyek a Hungária brókercég csődje miatt váltak bizonytalanná. Vezér Mihály elmondta, hét hónapja nem lehet tudni, hogy mikor és mennyi pénzt sikerül visszakapni a csődeljárás során, így nehéz hiteles tájékoztatást nyújtani a lakosságnak. A polgármester ugyanakkor komoly ígéretekkel bír annak tekintetében, hogy törvényileg fogják konszolidálni annak a 29 önkormányzatnak a kárát, amely a brókerbotrányban érintett. Hangsúlyozta, hosszabb távon nagyobb gondot jelent az iparűzési adóbevételek folyamatos csökkenése. A MOL gyengébb teljesítménye és az erőmű termelésből való kiesése éves szinten két milliárd forinttal kevesebb bevételt jelent a városnak. Mint mondta, ezért elkerülhetetlen a reorganizáció, amelyre tervet készítenek elő. Ennek fő elemei az önként vállalt feladatok csökkentése, a bevételi források – ár- és díjbevételek, telekadó – növelése, a közigazgatás racionalizálása, a beruházások és felújítások csökkentése. Kevesebb támogatásra számíthatunk a jövőben a lakásvásárlás, a magánházak felújítása, általában a magánszféra vagy a különböző egyesületek, klubok működtetése terén, mert elengedhetetlen, hogy mindenki nagyobb felelősséget vállaljon a városi közösség érdekében. A polgármester hangsúlyozta, elkerülhetetlen a változtatás, de a terveket a lakossággal is meg fogják ismertetni és vitatni, mert széles körű társadalmi támogatás mellett szeretnék azokat megvalósítani.

A polgármester javaslatára csak az év végéig kapott megbízást a "Matrica" Múzeum igazgatója, dr. Vicze Magdolna, akinek lejárt az öt éves kinevezése, valamint a Hamvas Béla Városi Könyvtár megbízott vezetője, Kovács Marianna, aki az előző igazgató nyugdíjazása miatt pályázott a vezetői posztra. Vezér Mihály azt mondta, hogy az októberi ülésen jelentős átszervezésről kell döntéseket hoznia a képviselő-testületnek, amely a város működésének minden területét érinti és személyi vonatkozásai is lesznek. A jelenlegi 7 milliárdos költségvetést ugyanis 5 milliárdra kell csökkenteni ahhoz, hogy a gazdálkodás fenntartható legyen. A két vezetőre továbbra is szükség van – hangsúlyozta -, de nem lenne szerencsés az esetlegesen ezeket az intézményeket is érintő átszervezés előtt dönteni hosszú távú kinevezésükről.
Nem volt eredményes az a pályázat, amelyet dr. Kárász Erzsébet nyugállományba vonult házi gyermekorvos körzetének ellátására írt ki a képviselő-testület. A IV. számú körzethez 835 páciens tartozik. Eddig helyettesítéssel oldották meg az ellátásukat, október 12-től december végéig állandó helyettes, dr. Takács Béla házi gyermekorvos gyógyítja őket. Az önkormányzat újból meghirdeti a megüresedett körzetet, és ha ezúttal sem lesz jelentkező, a másik négy körzetbe osztják el a gyerekeket. Török Sándor szakbizottsági elnök a Hírtükörnek elmondta: nagyon bízik benne, hogy sikerül orvost találni, mert a megmaradt négy százhalombattai gyermekorvos közül három ugyancsak nyugdíjas korú.

Döntést hoztak annak érdekében, hogy folytatni lehessen az újszülöttek rotavírus elleni védőoltását. A vakcinák beszerzésével a Százhalombattai Egészségügyi Közalapítványt bízták meg.

Tájékoztatót fogadtak el az egészségügyi szakellátással kapcsolatban, és határoztak arról, hogy a szerződéses határidő lejártával újabb hat hónapra a jelenlegi üzemeltetőt bízzák meg a Százhalom Gyógyszertár működtetésével, amelyet ez idő alatt megversenyeztetnek. Emellett a száz százalékos önkormányzati tulajdonban álló épület valamennyi bérlőjével átvizsgálják és aktualizálják a megállapodásokat.

A megbillent költségvetési egyensúly miatt egyelőre nem épít a Benta-patakra duzzasztóművet az önkormányzat. A Csónakázó-tó vízpótlását mobil szivattyúval oldják meg. Amennyiben a pénzügyi helyzet lehetővé teszi, újból tárgyalnak a patak vízellátását javító beruházásról.

Tartósan csökkennek a bevételek
Egyhangúlag fogadták el a 2015-ös költségvetés első félévi teljesítéséről szóló beszámolót. Nagy Balázs, a pénzügyi bizottság elnöke elmondta: a pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében erőteljes takarékoskodás jellemezte az első hat hónapot. A tervezett kiadások 30-35 százalékban, a bevételek időarányosan teljesültek. A gazdasági társaságok jól teljesítettek, a Korshak Kft. minden lakást kiadott, amelyből 50-55 milliós árbevételt produkál. A bevételek tartós csökkenése miatt 2016-ban komoly "visszavágásra" lesz szükség, szeretnék ugyanakkor, hogy a lakosság komfortérzete megmaradjon. Mivel már a költségvetés elfogadásakor törölték a 200 milliós út-, járda-felújítási programot és beruházásokat halasztottak el, likviditási problémája nincs a városnak, a korábban felvett 500 milliós likviditási hitelhez nem kellett hozzányúlni.

A képviselő-testület egyhangúlag szavazott arról is, hogy a város részt vesz azon a pályázaton, amelyet az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok részére írtak ki. Kovács Lajos szakbizottsági elnök arról tájékoztatott, hogy a megpályázott 200 millió forintos támogatásból a Fogoly utcát szeretnék felújítani, valamint az Emese, Bajnok és Triatlon utcákat szilárd burkolattal ellátni.

Egyelőre nem kell visszafizetniük az önkormányzat részére a Raiffeisen Bank által bevont óvadékot azoknak a társasházaknak, amelyek felmondták az általuk vitatott hitelek törlesztését. A moratórium mindaddig érvényes, ameddig tart az önkormányzat és a pénzintézet közötti óvadékper, amelynek összege 100 millió forint. Mint ismert, a társasházi sikkasztásban érintett tulajdonosi közösségek nem ismerik el a tudtuk és belegyezésük nélkül a nevükben felvett felújítási hiteleket, az önkormányzat pedig ugyanezért vitatja, hogy a bank jogosan vonta be az általa biztosított óvadékot.

Nem volt jelentkező a Kipp-Kopp Óvoda korábbi óvárosi épületére, amelyet most újból értékesítésre hirdet meg az önkormányzat, immár alacsonyabb, a hivatalos értékbecslő által megállapított áron.
Szigorították a lakásrendeletet

A kinnlevőség és a felújítási költségek további emelkedésének megakadályozása érdekében szigorították a bérlakásrendeletet. Egyebek mellett az eddigi kettő helyett háromhavi kauciót kell letenniük a költségelvű lakások bérlőinek, és már 15 napos lakbérelmaradás után írásbeli felszólítást kapnak a bérlők a jogkövetkezményekről, valamint a részletfizetés lehetőségéről. A szakbizottság valamint a Polgármesteri Hivatal tájékoztatást kér a SZÁKOM-tól mindazokról, akik egy havi lakbérhátraléknál többet halmoznak fel.

Zárt ülésen határoztak a Pro Urbe Százhalombatta Díjról, valamint megyei kitüntetésekről.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.