2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:13°
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:5°
Max:11°
Jegyzet
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Mocskos meló - írta: CK
2015-09-02 -
Nem tudom, hányan vannak tisztában azzal, hogy Japánban évente tízezren halnak bele a túlfeszített munkába, és hogy a betegségnek a szigetországban neve is van, karosi. Gyanítom, hogy többen tudnának mesélni arról, miként lehet belepusztulni a munkanélküliségbe, a reménytelen keresgélésbe, amely az önértékelés és a munkaképesség rohamos leépülésével jár. Akadnak, akik annyira ismerik ezt a szenvedést, hogy keresni is képesek rajta. Ők azok, akik vámot szednek a fuldoklóktól, miközben az utolsó szalmaszálat nyújtják nekik. Valószínűleg úgy gondolják, a pénznek nincs szaga, de a "szolgáltatásuk" messziről bűzlik.
 
Erősen szaglott az, az apróhirdetés is, amely kissé zavaros szöveggel távmunkát ígért emelt díjas telefonszámon. Mivel azonban feladója – egy ellenőrzötten létező cég törvényes képviselője – jogosan követelte, közreadtuk. Úgy döntöttünk azonban, ellenőrizzük a valóságtartalmát és az eredményt szintén a nyilvánosság elé tárjuk – abban bízva, hogy a jövőben kevesebb lesz az áldozat.
 
A "próbavásárló" én voltam. Hívásomra a vonal végén tanult és kulturált férfihang felelt. Tudatta velem, hogy a meghirdetett távmunka ügyében jó helyen járok, miközben valószínűleg elindított egy láthatatlan stoppert, amely hatvan másodpercenként 636 forinttal növelte a telefonszámlám összegét.
 
Ez a körülmény cseppet sem zavarta beszélgetőpartneremet. Ráérősen és bőségesen áradt belőle a szó. Rendkívül részletesen és akkurátusan tájékoztatott. Elsőként arról, hogy mindent el fog majd mondani, csak előbb felőlem kell érdeklődnie. Honnan telefonálok, van-e munkahelyem, hány éves vagyok, mi a foglalkozásom? Miután alaposan kikérdezett, egy ügyfélszámot is ajándékozott nekem, amiről megtudtam, hogy három hónapig fog még "élni", ha esetleg megint telefonoznék. Amikor ezzel is megvoltunk, folytatódott a végtelennek tűnő szóáradat borítékolásról, címkézésről, hajtogatásról, csomagolásról. "Ugye, nem áll öntől távol a divat? Gondoltam! Mert például műkörömszetteket is csomagolhat." Közben kiderült ezerféle dolog. Például az is, hogy a citromailt nem minden levelezőrendszer fogadja el. Kaptam email és honlap címeket: "hátétépé, kettőspont, dőlt vonal és még egyszer dőlt vonal. Tetszik írni?"
 
Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, és rákérdeztem, meddig fog még tartani a tájékoztatója, mert attól félek, nagyon sokba fog kerülni nekem. Mindjárt be is fejezi – felelte, csak elmond még néhány igazán lényeges információt. Ezek között olyan tanácsok szerepeltek, hogy ne kezdjek dolgozni senkinek, amíg nincs a kezemben írásos megállapodás, de legérdekesebbnek azokat az utolsó javaslatokat találtam, amelyek éppen tanácsadóm "adatbankjával" álltak kapcsolatban.
 
Figyelmeztetett ugyanis, hogy ha bárki kérdi, kitől hallottam a remek munkalehetőségekről, ne hivatkozzak rá, mert a mai világban a jól informáltság bizony, inkább hátrány. Higgyék inkább azt, hogy nem vagyok kiokosítva és felvértezve tudással általa. Különben is, vannak cudar ügyintézők, akik az aktuális ajánlatokat is elhárítják, másrészt meg tanácsadóm egyáltalán semmilyen kapcsolatban nincs a cégekkel, amelyeket nekem ajánl.
 
Elgondolkoztam. Ha ez így van, mi szüksége volt a személyes adataim, végzettségem, munkatapasztalatom megismerésére, és vajon mihez kezd majd az ügyfélszámommal, amit nekem ajándékozott? A fejtörést azonban hamar abbahagytam, mert az agyamban bekapcsolt egy vészvillogó. Úristen, talán tíz percig is elhallgattam ezt kulturált, rendkívül tapasztalt, kissé talán fensőbbséges dumát! Gyors fejszámolás – 10X635=6 350 – közben elköszöntem.
 
Igazán komiszul csak akkor lettem, amikor ellenőriztem a beszélgetés idejét, és kiderült, hogy nem tíz perc volt, hanem éppenséggel pontosan harminc!
 
Amikor pedig annak is utána néztem, mit kaptam a közel 20 000 forintomért, tovább fokozódott és egyre összetettebbé vált a negatív közérzetem. A mail címekről ugyanis hamar kiderült, hogy nem léteznek. A honlapokon nem volt használható információ. Hacsak nem vesszük annak, amit a magukat halálra dolgozó japánokról és a betegségük nevéről tudtam meg. Az egyik telefonszámon egy kedves zalaegerszegi hölgy mutatkozott be, aki az online hálózatépítés világába csábított. Viszonylag gyorsan értékeltem a lehetőséget és nemet mondtam, majd úgy döntöttem, a postacímekre már nem is írok. Legalább a feladás és a felbélyegzett válaszboríték költségét megspórolom.
 
Mire idáig jutottam, felhívott munkanélküli ismerősöm és majdnem sírva elpanaszolta, hogy a telefontársaság tájékoztatása szerint 14 000 forintot beszélgetett el az apróhirdetésünkre jelentkezve. Nem is sejtette, hogy emelt díjas a hívás. A szövegbe ravaszul ágyazott "636 Ft/min" kitételt ugyanis úgy értelmezte, hogy minimum ennyit fog keresni óránként!
 
Hogy miként lesz valakiből a nyomor vámszedője, akinek semmilyen meló nem mocskos és semmilyen pénz nem büdös? Talán munka nélkül marad, keres-kutat, kétségbe esik, és kihasználják a helyzetét. Amikor pedig belefut a betonfalba, elveszti a "szaglását"?

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.