2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:12°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:3°
Max:7°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Sok öröm és sok buktató - írta: CK
2015-08-18 - Ez jellemzi a hosszú életet a 90 éves Juhász Béláné szerint, aki kortársával, az ugyancsak 90 éves Mezőfi Jánosnéval együtt miniszterelnöki köszöntő okiratot vett át Vezér Mihály polgármestertől augusztus 14-én Százhalombattán. A két idős hölgyben sok a közös vonás. Elsősorban rengeteg munkát, de háborút, nélkülözést is jelentett számukra az élet. Mégis hálásnak érzik magukat.
Juhászné Joli néni 1925 augusztusában született a jászsági Szentmártonkátán. Nyolc testvére közül három még ma is él. Joli néni már nyolc évesen dolgozott, negyed bérért csőszködött a határban, közben pedig olvasott. Családja szegénységben élt, nagy becsben tartották egyetlen tehenüket. A jószágnak köszönhették, hogy túlélték a háború alatti élelmiszerhiányt, majd az orosz katonák fosztogatását.

Joli néni a férjével az ötvenes években költözött Budapestre a könnyebb megélhetés, magasabb életszínvonal végett. Joli néni a Patyolatnál dolgozott emblémásként. Néha egy hétig is nélkülöznie kellett őt a családjának. Mivel akkor már nagyobbak voltak a gyerekei, őt küldték a vidéki munkákra, kórházakba, szállodákba. Ugyancsak az ötvenes években telkeket vásároltak Százhalombatta dunafüredi részén. Egyet maguknak, egyet-egyet a fiaiknak, nászajándékba. A hatvanas években költöztek véglegesen a városba, egyik gyerekük még ma is a dunafüredi házban él. Joli néni 58 évig élt házasságban. Tíz éve vesztette el a férjét, aki szintén szép kort élt meg, 91 és fél évesen távozott. Fiaiktól négy unoka és hat dédunoka született.

Joli néni több mint egy éve az Idősek Gondozóházában lakik, amit mára teljes mértékben az otthonának tekint és úgy is emlegeti: "megyek haza." Aktivitását, tettvágyát nem veszítette el. Önállóan buszozik dunafüredre, a fiáékhoz, ott is "otthon is" szívesen gondozza a virágokat. Azt mondja, az ő idejében olyan tisztességesek voltak az emberek, hogy amikor a bátyja hazaüzent a búcsúból, hogy szüksége lenne három forintra, az apja ötöt küldött, pedig nem is ismerte a hírvivőt. Igaz, kevesebb dolog szolgálta a kényelmet és szórakozást. A testvéreivel például egyetlen petróleumlámpa fényénél olvastak ki nagyregényeket: egy hangosan, a többi csak hallgatta a történetet. Ma több mindennek lehetne örülni, de az emberek valahogy nem akarnak.

Ugyancsak nyolc testvérrel nevelkedett Mezőfi Jánosné Pogács Marika, aki 1925. augusztus 14-én látta meg a napvilágot, így a polgármesteri köszöntést éppen a születésnapján kapta.

Érden született, de Somogyba ment férjhez és 16 évig ott is élt. Amikor Százhalombattán elindult az iparosítás, és egyre több lett a lehetőség, az édesapja hazahívta őket. A férje nagyon jó kőműves volt, megbecsülték minden munkahelyén. Majdnem minden házat ő épített fel abban a mai Kinizsi utcában, ahol Marika néni ma is lakik. Mivel a nagycsaládból szinte mindenki odaköltözött, akkoriban csak úgy emlegették, hogy Pogács utca.

Marika néni ugyancsak fizikai munkát végzett egész életén át. Lányként az uraság, majd az intéző konyháján dolgozott. Amikor az urát három hónapra elvitték katonának, két kisgyerekkel maradt otthon, és hiába volt terhes a harmadikkal, kévevágónak állt a cséplőgéphez, hogy meglegyen a kenyerük. Később mezőmunkás lett a téeszben, mellette öt-hat hektárokat bérben műveltek meg a férjével, hogy építkezni tudjanak. Végül az itteni szövetkezetben tejfeldolgozó lett, innen is ment nyugdíjba. Szerette, de nem is volt olyan munka, amit a családjáért ne végzett volna szívesen. Különösen kedvelte a sütést, a főzést, fontosnak tartotta, hogy az ebéd, a vacsora időben az asztalon legyen. A lányának ma is segít a konyhában, összeállítja a tésztát, elkészíti a süteményt.

Marika néninek két fia és egy lánya született, mostanra már hat unokának és hat dédunokának örvendezik. Sajnos, csak egyedül, mert a férjét huszonhat éve eltemette.

Azt mondja, legnagyobb büszkesége a családja, amely mindig békességben, szeretetben élt. A veje, akivel egy fedél alatt laknak, olyan, mint egy "falat kenyér". Kisebbik fia, aki a városban él, minden nap látogatja, a nagyobbik, aki a fővárosban lakik, szintén jön, amikor lehet. Unokái, dédunokái napokig "susmorogtak", hogy ki milyen meglepetéssel készül Marika néni jeles születésnapjára, Katit, a lányát pedig, akinek a gondoskodása nélkül már nehezen boldogulna, egyenesen "az Isten áldásának" tartja. Marika néni hálás a sorsnak, hogy mindhárom gyermekéből szorgalmas, igyekvő ember lett, és ha már a nem minden napi jubileum alkalmából szót kapott, azt üzente az olvasóknak: becsüljenek meg mindent, mert mindenért nagyon sokat kell dolgozni!

"Egy hosszú élet munkája, eredményei elismerést és tiszteletet érdemelnek, melynek meg kell nyilvánulnia a társadalom tagjai, közösségei, intézményei részéről" – olvasható annak a 2008-as kormányrendeletnek az indoklásában, amely a szépkorúak jubileumi jutalmazásáról és miniszterelnöki köszöntéséről szól. A jogszabály értelmében a 90., 95. és 100. életévüket betöltők életkorukkal megegyező összegű juttatást és a kormányfő által aláírt ünnepi okiratot kapnak. Az eljárást hivatalból indítja a miniszterelnökség, az okirat átadásáról a jegyző gondoskodik. 


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.