2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

26. SZIKE alkotó tábor
2015-07-28 - A megszerzett alapok továbbgondolására, a képalkotás különböző lehetőségeinek felfedezésére ösztönözte tanítványait László Bandy, képzőművész-tanár a 26. SZIKE alkotó táborban július 10. és 20. között Dunaújvárosban.
Harmadik éve a dunaújvárosi főiskola üdülőtelepén gyűlnek össze tíznapos munkára a SZIKE és a Látás Iskolája tanítványai, a SZAK Stúdió tagjai és más alkotókedvű barátok. A feladatok ezúttal is bőven adtak gondolkodni- és cselekednivalót. Az alkotótáborban minden reggel krokizással kezdődött. Ezek ötperces beállítások, amelyek során a tanítványok, egyedül vagy kettesével, esetleg különböző kiegészítőkkel beállnak a többiek elé, akik igyekeznek a lehető legkarakteresebben ábrázolni a látottakat. További izgalmas kihívás, amikor csak a fejet, vagy egyetlen vonallal az egészet rajzolják meg, illetve amikor fény- és árnyékfoltok segítségével alakítják ki a formát. Ezekből a vázlatokból azután különböző technikákkal más és más üzenetű, hangulatú képeket készítettek.

Az idei tábor alapkérdése ugyanis az volt, hogy hogyan hat a kiválasztott technika, a felhasznált eszköz a gondolkodásunkra. Hogyan alkotunk képet ceruzával, krétával, ecsettel-festékkel, linómetszettel vagy fényképezőgéppel. Szinte mindenki hozott laptopot, így lehetőség volt digitális képkialakításra is.

A másik kitűzött cél az volt, hogy a tanítványok megkeressék és megmutassák személyiségüket, valamint a legkifejezőbb művészeti eszközüket, technikájukat. A táborozók ezenkívül különböző kreatív alkotói játékokat találtak ki, amiket ki-ki érdeklődésének, problémakeresésének vagy lehetőségeinek megfelelően oldott meg. Egyikük például 5-5 fotót osztott meg digitálisan, amiket a többiek grafikusan átalakítottak vagy animációval megmozgattak. Egy másik tanítvány a közeli tóparton tanulmányozta a víz tükröződését, majd megrajzolta, megfestette, végül linómetszettel is ábrázolta azt. Extrém feladatot talált magának egyikük, aki napokon át követte egy patkánytetem bomlását, közben különböző tárgyakkal alakította a környezetét, majd fotókon rögzítette a folyamat egyes állomásait. Sokat nevettek a csukott szemmel megrajzolt portrékon és önarcképeken, vagy a mindössze öt tulajdonság ismeretében alkotott különböző fantázialényeken. Mások korábbi munkáikat alakítgatták, kihasználva a digitalizálás lehetőségeit. Közöttük a SZAK Stúdió több tagja, akiknek ezúttal digitalizált alkotásaiból nyílik kiállítás a Szekeres József rendezvényközpontban a Summerfest idején.

László Bandy megjegyezte, hangsúlyos generációváltás érzékelhető a SZIKE táborokban. személyi összetételében. Az idén sok olyan érettségi közeli, illetve az előtt álló középiskolás tanítvány vett részt, akik egész évben szorgosan látogatták a Látás Iskolája foglalkozásait. A SZIKE-ben több évtizede zajló képzőművészeti képzés és tanulás eredményességét mindennél jobban igazolja a tábort követő héten érkezett sikeres felsőoktatási felvételekről szóló üzenetek sora.

Újult erővel, régi és új tanítványokkal folytatódik a Látás Iskolája a SZIKE-ben ősztől. A nyári munkákból szeptemberben nyílik kiállítás a Barátság Kulturális Központban.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.