El sem tudtam képzelni, milyen lehet közösen művelni. Mindenesetre hajtott a kíváncsiság, így próbáltam gyerekeket toborozni. Annak ellenére, hogy az iskolánkban Egészségnap volt, és sportversenyek zajlottak, sikerült mintegy 20 gyermek kíváncsiságát fölkeltenem. A téren kiderült, hogy másik két kolléganőm is jött egy-egy osztállyal, így összesen mintegy 60 kőrösis diák vett részt az eseményen.

 

Az általam toborzott gyermekek egy részénél volt saját könyv, akinél nem, az iskolai könyvtárból kölcsönzött. Leültünk egy árnyas részre, és kinyitottuk a könyveinket. A tér már tele volt könyveket szorongató gyermekekkel. Ekkor még a tömeg zajongott, nyüzsgött, nevetgélt, de amikor Kovács Marianna, a könyvtár igazgatóhelyettese megkért minket, hogy csendesedjünk el és kezdjünk olvasni, egy csapásra néma csönd lett. Olyan csönd, itt a város kellős közepén, amilyenre szerintem még sosem volt példa. Mintha megállt volna az idő. Mintha hirtelen a madarak sem repültek volna. Mintha minden csecsemő érezte volna a babakocsikban, hogy most nem szabad sírnia. Mintha minden nagyobbacska gyerek, aki máskor ott szaladgál a téren kacagva, sikoltozva, pancsolva a szökőkútban, érezte volna, hogy most csöndben kell lennie. Mintha a harangok is elhallgattak volna. Mintha nem járt volna egy autó sem ez alatt a tíz perc alatt az úton.

 

Hogy járt-e vagy sem, nem tudom, hiszen én is belemerültem a könyvembe - nem láttam és nem hallottam, magába szippantott a csönd. Képtelenség volt megszólalni, beszélni, nevetgélni, mindenki olvasott. Varázslatos volt.

 

A kőrösis gyerekek annyira belemerültek az olvasásba, hogy már letelt a 10 perc, már kiürült a tér, és ők még mindig ott ültek és olvastak némán. Amikor kérdeztem, nem indulunk-e vissza az iskolába, kértek, hogy maradjunk még. Sosem hallottam még ilyen rendezvényről, de remek ötlet volt. Köszönjük a Hamvas Béla Városi Könyvtár dolgozóinak

 

Kovács Anikó, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola magyar szakos tanára