2022. szeptember 25. - Eufrozina napja
Vasárnap
Min:12°
Max:14°
Hétfő
Min:12°
Max:16°
Kedd
Min:10°
Max:15°
Szerda
Min:8°
Max:18°
Csütörtök
Min:12°
Max:15°
Sport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Triatlon - Kitartóak és eredményesek
2015-06-09 - Bajnokokat és kis hősöket is avatott a Százhalombattai VUK SE triatlon szakosztálya a tavasz folyamán. A komoly eredmények a jól sikerült alapozásnak és az elmúlt hónapokban elvégzett munkának köszönhetőek – értékelt Kelemen Viktor szakosztályvezető.
Sikeres tavasz van a szakosztály mögött. Nagy várakozás, szervezés előzte meg a megyei triatlon diákolimpia döntőt, amelyet május 31-én rendeztek Veresegyházán. A VUK majdnem teljes csapattal, sok-sok szurkoló, támogató szülővel vonult fel a sporteseményre. A reggeli eső megnehezítette a szokásos logisztikai feladatokat, ami miatt kissé feszülten indult a nap.

A helyszínen azonban elállt az eső, és kezdett minden elsimulni. Az első futamban Rappai Bonita képviselte a csapatot és profi versenyzéssel fantasztikus győzelmet aratott. Ezután már, ha az égen nem is, a Vukosokra ragyogóan sütött a nap. Lelkes szurkolótábor biztatta a versenyzőket, elkezdett rotyogni a bográcsban a gulyás, és nőttön-nőtt a hangulat. A következő korosztályban Boros Bogi és Rappai Fanni végzett országos versenyre továbbjutó helyen, csapatban pedig - Tari Virággal és Tóth Eszterrel - másodikként.

A nap másik hőse Soós Dorka lett, aki az úszás után még izgalomba tartotta drukkereit, de a kerékpározás végén már hozta a bolyt, a futásban pedig nem hagyott befejezetlen kérdést: bajnok lett. Teljesítményének értékét növeli, hogy a korosztályos felosztás miatt egy évvel idősebb versenyzőkkel kellett megküzdenie. Pálinkás Panna 3. helyen végzett ebben a versenyben, csapatként Rappai Tifanival és Titz Enikővel másodikak lettek, míg a B kategóriások versenyét Titz Enikő nyerte.

A következő korosztály B kategóriás versenyében János Benedek 1., Mészáros Nóra 2. helyezést ért el, amivel országos döntőben képviselhetik iskolájukat.

Az aquatlon felkészülési versenyen, Százhalombattán a csapat bemelegített egy-egy jó eredménnyel: Rappai Bonita 3., Rappai Fanni 3., Soós Dorka 2. és Voda Levente 2. helyen végzett.

Elkezdődött a duatlon szezon, és az első versenyen újra eredményesek voltak a versenyzőink: Rappai Boni 3., Soós Dorka 3., Szatmári Máté 3. lett. Molnár Patrik kerékpáron dobogós helyen bukott, de nagy fájdalmai ellenére befejezte a versenyt. Csak később derült ki, hogy eltört a csuklója. Nem csoda, hogy a rendezők a verseny erkölcsi győztesének választották és kupával ismerték el kitartását.

A duatlon országos bajnokságon, Kaszón nem sikerült dobogós helyet szerezni, de Soós Dorka kivívta az aranyjelvényes minősítést.

A folytatásban marad a munka. Nyári napközis tábor, edzőtábor és triatlon versenyek. A napközis táborba és a csapatba mindenkit szeretettel vár Kelemen Viktor (+36 70 4113828).


AKTUÁLIS
2022-09-19 - A legfontosabb tudás - Fazekas István gondolatai
2022-09-06 - Még nyár elején jött a felkérés Radócz Barna főszervezőtől a "Ráckeresztúri Csülök és Pálinka Fesztivállal" kapcsolatosan; szerette volna, ha zsűrizem az eseményt – így is történt.
2022-07-23 - Történetünk az 1998-as önkormányzati választásokat megelőző kampányidőszakban kezdődött.
Ismét ingyenes tüdőszűrés
2022-09-23
Ingyenes tüdőszűrést szervez az Önkormányzat Százhalombattán a helyi lakosok számára október 7-től október 28-ig.

"Érzékenység, szolidaritás, párbeszéd"
2022-09-22
Sinka László szerint az önkormányzati munka lényegét a fent idézett szavakkal lehet a legjobban megragadni, ezen értékekre van leginkább szükség a mindennapokban. Az ÉSZKE önkormányzati képviselőjelöltje a százhalombattai 6. sz., dunafüredi egyéni választókerületben tartott lakossági fórumot szeptember 21-én.

Jótékonysági focitorna a legkisebbekért
2022-09-22
A dm és együttműködő partnerei 5 millió forinttal támogatják a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesületet

Kamarai küldöttgyűlés
2022-09-20
Az Országos Vagyonvédelmi Kamara Százhalombattán tartotta küldöttgyűlését szeptember 9-én. A küldöttek a többi között tárgyaltak a hamarosan esedékes tisztújítás részleteiről is.

Szüreti szomszédolás
2022-09-19
Több régiós település mellett, Százhalombatta is meghívást kapott a XVII. alkalommal megrendezett Tárnok Szüreti Mulatságra.

Időközi önkormányzati választás, 6. sz., dunafüredi egyéni választókerület
2022-09-19
Dr. Korcsmáros Iván képviselőjelölti bemutatkozója.

Kibérelt dobogó
2022-09-19
Arany-, ezüst -, és bronzérmet szerzett a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub az ölbői F5-E hajóosztály Országos Bajnokságon, szeptember 17-18-án – számolt be az egyesület.

Ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a Dunai Finomító
2022-09-19
Befejeződött a  százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa - tájékoztatott a MOL.

Időközi választás
2022-09-17
Öt jelölt indul Százhalombattán az időközi önkormányzati képviselő választáson a dunafüredi 6. számú egyéni választókerületben október 16-án.

Aradi Vértanúk Napja
2022-09-17
Megemlékezést tart a KÉSZ  és az 1026. sz. Szent László Király Cserkészcsapat  Százhalombattán az óvárosi Szent László téren, október 6-án 18 órától. 

Pozitív változás a közétkeztetésben
2022-09-15
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba látogatott ebédre Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester, hogy felmérjék az étkeztetés minőségét, miután az önkormányzati fenntartású Városi Családsegítő és Gondozási Központ vette át a feladatot július 1-jével.

Együtt volt a város
2022-09-15
Ismét háromnapos közösségi ünnepet tartottak Százhalombattán szeptember 9-11-e között. A Battai Napokon színvonalas könnyűzenei koncertek, operett slágerek, gyerek, sport- és családi programok, vidámpark, kézművesek, borfalu, gasztronómiai és kirakodóvásár, valamint főzőverseny várta a nagyszámú érdeklődőt.

Közös ügyek
2022-09-15
 A Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium munkaértekezletén találkozott Vezér Mihály polgármester Lászlóné Garaguly Anikó szakmai igazgatóhelyettes, újonnan megbízott igazgatóval és munkatársaival szeptember 14-én.

Eseménydús augusztus - polgárőr beszámoló
2022-09-15
A százhalombattai polgárőrök számos szolgálatot teljesítettek a nyár utolsó hónapjában is.

Rezsi kedvezmény a többgenerációs házaknak. Komoly önkormányzati takarékossági intézkedések szükségesek
2022-09-14
Nagyobb mennyiségű földgázt kaphatnak rezsicsökkentett áron az egy mérőórás, többgenerációs házban élők a szeptember 9-én kiadott kormányrendelet értelmében. Az intézkedéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, illetve az Önkormányzatot érintő rezsiár-emelkedésről tájékoztatott Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere szeptember 13-án.

Fájó hazai vereség
2022-09-13
Három góllal, 22-19 –re kikapott a Százhalombattai KE az Agrofeed ETO UNI Győr együttesétől az NB/I férfi kézilabda bajnokság szeptember 10-i fordulójában – tájékoztatott Tallér Zsolt, a battai klub technikai vezetője.

Harminc év a "köz" szolgálatában
2022-09-11
Három, önkormányzati intézményben dolgozó munkatársat köszöntött Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere a jubileum alkalmából szeptember 7-én.

Véradás
2022-09-11
A Magyar Vöröskereszt véradást szervez az Érdi Rendőrkapitányságon 2022. szeptember 28-án 10.00-14.00 óra között.

Román Diaszpóra Napja
2022-09-10
 Az idén 12. alkalommal tartotta meg a Román Nemzetiségi Önkormányzat az ünnepet Százhalombattán az óvárosi szerb klubban, augusztus 27-én.

Egyedülálló zöld-beruházás Százhalombattán
2022-09-10
Magyarországon elsőként Tesla MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszert adtak át a Dunamenti Erőműben szeptember 9-én. A vállalat egyúttal csatlakozott a Magyar Akkumulátor Szövetséghez, valamint bemutatták a világ egyetlen napelemes lakóautóját.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.