Az elmúlt 20 évben a genetika átírta a történelmet, hiszen eredményei alapján ma már pontosan tudjuk, hogy az emberiség hol és mikor alakult ki. A sejtek energiaközpontjának tekintett mitokondrium vizsgálata révén ugyanis az anyai leszármazási vonal visszavezethető, s így megállapítható, hogy az összes ma élő nő egyetlen közös őstől származik, aki 150 ezer évvel ezelőtt élt Kelet-Afrikában. A hím tulajdonságokat hordozó Y kromoszóma vizsgálata alapján pedig az is megállapítást nyert, hogy a világon élő összes férfi egy apától származik, aki szintén Afrikában élt, de 140 ezer évvel ezelőtt. Az ősanya és ősapa közötti időbeli különbség az eredeti apai vérvonal utód hiányában való kipusztulásával magyarázható. Az ősanyától való távolság mérhetősége, valamint a Föld egyes régióira jellemző őslakosság körében végzett vizsgálatok lehetővé tették az adott embercsoportnak az ősközösségből való kiszakadása időpontjának meghatározását. Magyarán: követhetők a vándorlások, letelepedések, benépesítések. Így megállapítást nyert, hogy első embercsoport kb. 100 ezer évvel ezelőtt hagyta el Afrikát, és indult el Ázsia felé, hogy 40 ezer évvel később már Ausztráliát is benépesítse. Észak-Ázsiába és Európába az ott dúló jégkorszak miatt csak 35 ezer évvel ezelőtt jutottak el. Kontinensünkön, miután kiirtották a már itt élő neandervölgyi embereket, egyedüli urai lettek a területnek, a bekövetkező újabb jégkorszak miatt azonban kis híján kipusztultak.

 

Magyarországon 1984 és 1989 között került sor az első átfogó és korszerű népesség-genetikai vizsgálatra, az NSZK és a Magyar Tudományos Akadémia közötti együttműködés keretében. Ennek során a jelenlegi vegyes magyar népesség legfőbb reprezentánsainak a budapesti lakosokat tekintették, mivel abba a mintába csaknem mindegyik etnikai csoportból kerültek emberek. Az elmúlt néhány száz évben ugyanis az országon belüli fő áramlás iránya a vidékről a fővárosba tartott. Az eredmények nagy meglepetéssel szolgáltak, hiszen kiderült, hogy a budapesti minta – ugyanúgy, mint a többi közép-európai népé – genetikailag leginkább a szlávokra és németekre hasonlít. Tehát ennek alapján kimondható, hogy ebben a térségben közös gyökerekkel rendelkező testvérnépek élnek. A kutatások során további meglepő eredmények születtek. Így például az Őrség mai lakossága a szlávokkal mutat közeli rokonságot, bár a történelmi hagyomány szerint itt annak idején besenyők telepedtek le. Ezt a tényt csak a minden módosabb családnál előforduló szláv szolgákkal való keveredéssel lehet magyarázni. A palócok és matyók is – a feltételezésekkel ellentétben – szláv jegyeket mutatnak, ellenben a jászok iráni eredete beigazolódott. A nagy- és kiskunok esetében kiderült, hogy nem egyszerre, hanem két hullámban telepedtek le Magyarországon, és különböző népekhez tartoznak. A kiskunok ugyanis iráni, míg a nagykunok uráli géneket hordoznak. Vannak azonban olyan eredmények is, melyek az eddigi feltételezéseket igazolták, így a cigányok észak-indiai származása egyértelműen kimutatható. A magyarság őseit leginkább képviselőknek a csángók tekinthetők, génjeik ugyanis iráni származásra utalnak, és jóval kisebb arányban ugyan, de a finnekkel való rokonság is kimutatható belőlük. Mivel a székelyek génjei ugyancsak iráni eredetre utalnak, a kiskunokkal, jászokkal és csángókkal állunk a legközelebbi rokonságban. Ezeket az eredményeket tovább elemezve, olasz kutatók megállapították, hogy a magyarság nem csak harmonikusan illeszkedik az európai népek családjába, hanem őseinek döntő többsége már az utolsó jégkorszak előtt Európában élt. Ősanyáink már 28 700, míg ősapáink 16 000 évvel ezelőtt. A férfiak a lengyelekkel és ukránokkal mutatnak a legközelebbi rokonságot, ami viszont a finnek esetében teljes mértékben kizárható. Végkövetkeztetésként tehát kimondható, hogy a magyarság az európai nagy rasszhoz és a kontinens legősibb népei közé tartozik, közép-európainak tekinthető, és döntő többsége nem az Árpádot kísérők leszármazottja. Az is egyértelművé vált, hogy a finnekkel nem állunk rokoni kapcsolatban. A jelenkori népesség génállományát az ősökre visszavetítve pedig kiderül, hogy 13% uráli-ugor, 77% pedig iráni (perzsa), vagyis ősi gének tekintetében a magyar népességben ez utóbbi bizonyult a legerősebbnek. Mivel a magyarság géntérképe tehát csak kismértékben különbözik a környező népekétől, genetikailag nem lehet kimutatni vagy igazolni, ki, hova tartozik.

 

Mindezek tudatában felmerül a megkerülhetetlen kérdés: ki a magyar? A professzor véleménye szerint elsősorban a kultúra és anyanyelv tesz minket azzá, de vállalás kérdése is. Éppen ezért meg kell becsülni azokat, akik ezt megteszik. A kőkorszaki Homo sapiens sapiens származási hagyatéka a jelenkori európaiakban: egy Y kromoszóma-távlat.

 

Ha az Y kromoszóma az apai ág származásáról tesz tanúbizonyságot. Minden embernek egy mutációja van. A mutációk földrajzilag is elkülöníthetőek, illetve kimutathatóak. A magyarságnál előforduló és jellemző génmarker típusok. Nem akarnám a tisztelt olvasót a rendelkezésre álló adatokkal untatni, ezért csak a kutatható bizonyítékok esszenciáját mutatnám be. Tehát a sokat emlegetett európai Y kromoszóma mely népekben lelhető fel és milyen arányban. Első helyen a magyar nép áll 60%-ban. Ezt követik a Baszkok 25-35%, a mai Ukrajna és Lengyelország területe és Írország 6-15%.

 

Szkeptikusoknak és hitetlenkedőknek és mind azoknak, akik ebből a tudományos kérdésből politikát, napi politikát csinálnak: dr. Czeizel Endréről nem lehet azt állítani, hogy jobboldali, Attilába öltözött párducpaszományos kardcsörtető "vad-magyar" gondolkodású lenne. Viszont kiváló tudós! És mint tudós genetikus a fent említett kutatással, miszerint az "Y" meghatározó az európai nép meghatározásában, egyetért! Sőt, az ebből kibontakozó gondolattal is, miszerint a legősibb európai nép a magyar nép. Ha a szkeptikusok még neki sem hisznek, akkor kinek?

 

Szalai Attila