2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:5°
Max:13°
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:12°
Hétfő
Min:6°
Max:7°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Tele a postaládánk... - írta: CK
2015-04-01 - Eltévedt levelek, kényelmetlen, bosszantó sorban állás, értelmezhetetlen piktogramok és választékhiány. Olvasói elégedetlenség nyomába eredtünk a százhalombattai 1. számú postahivatallal kapcsolatban. Az illetékesek azt ígérik, megoldódnak a gondok.
Évek óta tartó probléma miatt írásban tett panaszt a postahivatalban egy Vörösmarty utcában lakó olvasónk, aki panaszlevelét szerkesztőségünkbe is eljuttatta. Azt írja, a levélkihordó postásokat rendszeresen cserélgetik a körzetek között, nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy a küldemények gyakran rossz címen kötnek ki, annak ellenére, hogy minden épületen táblák, feliratok jelzik a pontos házszámot, valamint a lakók és az épületekben működő vállalkozások nevét.

Legutóbb például egyetlen hét alatt rekordot döntött a posta kézbesítési bakiból. A 46-ba volt bedobva az összes 46./a címre szóló levél, az egyik cég postaládájában pedig több olyan magánszemélyeknek szóló küldemény is landolt, amiknek semmi közük nincs az adott kft-hez. Egy lakó levele nemcsak, hogy eltévedt, hanem egyszerűen az egyik szomszédja kapujába, a földre helyezte el a postás, "hadd vigye a szél, ha akarja!"

"Amikor elmegyünk a helyettes háziorvoshoz, azt várjuk el tőle, hogy megállapítsa a betegségünket. Nem a szomszédét, hanem a mienket – írja felháborodott olvasónk. A helyettes postástól azt várjuk el, hogy a jól megcímzett levelek a megfelelő postaládákba érkezzenek, amelyek nálunk alaposan el vannak látva egyedi azonosítókkal."

Nem ő az egyetlen, aki elégedetlen a főtéri postahivatal szolgáltatásaival. Sokan és sokszor szóvá tették, mire való a néhány éve, önkormányzati kezdeményezésre és támogatással átadott tágas új helyiség, ha legalább annyit kell sorban állni, mint a régiben. Hiába üzemel ugyanis egyszerre több munkaállomás, az ügyfelek egyesével állnak sorba a helyiség közepétől, ami azt jelenti, hogy a negyedik-ötödik már a szélfogóban, a hatodik meg az utcán várakozik.

Aki vár, nehezen dönti el, melyik ablakhoz is merészkedhet az ügyét intézni, a munkaállomások feletti piktogramok ugyanis szintén nem ügyfélbarát módon lettek megálmodva. Ahogy mondani szokták, nehéz rajtuk elmenni.

További probléma, hogy csokoládétól utasbiztosításon át olcsó könyvig rengeteg mindent kapni a postán, sok esetben azonban éppen azt nem, ami miatt odamegy az ember. Így például könnyen előfordul, hogy karácsonykor nincs karácsonyi képeslap, vagy, ha igen, silány a választék.

Mivel a Magyar Posta, mint sok más nagy cég, csak központilag kommunikál, vagyis a helyi alkalmazottak hivatalosan nem válaszolhatnak a sajtó kérdéseire, Apáti-Tóth Katától, a zrt. szóvivőjétől kértünk tájékoztatást a felvetett problémákkal kapcsolatban. Mint mondta, a százhalombattai 1-es számú postán a törvényi előírásoknak való megfelelés miatt a kézbesítési feladatokat időnként helyettes munkatársak látják el, akik nem rendelkeznek az adott területen kellő helyismerettel, így ebben az időszakban előfordulhatnak téves kézbesítések. A posta vezetőjét azonban felkérték, hogy a törzskézbesítők segítségével készítse fel a helyetteseket az ellátandó terület sajátosságaiból, tevékenységüket pedig fokozottan ellenőrizze.

A Magyar Posta Zrt. egységesen kialakított arculatához az ügyfélterekben kihelyezett piktogramok és tájékoztatók is hozzátartoznak. Ezek esetleges megváltoztatását, közérthetőbbé tételét azonban "megfontolják." Még az idén ügyfélhívó rendszer bevezetését is tervezik, aminek segítségével már érkezéskor kiválaszthatjuk a kívánt szolgáltatást, a "totemoszlopon" megjelenő információ pedig meg fogja könnyíti az eligazodásunkat.

A nemzeti postatársaság tájékoztatása szerint kiemelt figyelmet fordít arra, hogy nevezetes ünnepeink előtt minden postát ellásson az aktuális értékcikkekkel, méghozzá a legnagyobb választékban. Sajnálják, ha adott esetben mégsem állt rendelkezésre ez a kínálat, a beszerzésért felelős munkatársat felelősségre vonták.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy miért is kell annyi féle dolgot árulni a postán, a szóvivő úgy nyilatkozott, a piaci viszonyok késztetik őket újabb és újabb tevékenységekre. Folyamatosan növekvő kiskereskedelmi forgalmuk viszont azt igazolja, hogy e kényelmi szolgáltatást egyre többen és egyre nagyobb megelégedettséggel veszik igénybe.

Amennyiben kellemetlenség érné a Magyar Posta ügyfelét, azonnal, az adott postahivatalban lehetősége van a panasztételre. "Bejelentését szóban, a Vásárlók Könyvébe történő bejegyzéssel, illetve levélben és elektronikus úton is megteheti. A Magyar Posta minden panaszt, észrevételt rögzít, szükség esetén vizsgálatot folytat, majd megteszi az esetleges jövőbeni hibák, mulasztások elkerüléséhez szükséges intézkedéseket." Ezzel fejeződik be a társaság hivatalos tájékoztatása, amelyet olvasóink nevében ez úton is köszönünk! 


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.