2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Összefogás Kárpátaljáért - írta: Kovács Attila
2015-03-19 - Élelmiszergyűjtést indít a Kárpátalján élő magyarok segítésére Szabó Zoltán egyházügyi tanácsnok. A képviselőt a száhalombattai hitéletről, nevelésről, oktarásról is kérdeztük.
Szabó Zoltán Nagykállón, református családban nevelkedett. Szülei hívő emberek, egyik nagybátyja az ottani gyülekezet hívekből választott vezetői testületének, a presbitériumnak a gondnoka, több lelkész és egy esperes is volt a rokonságában. Százhalombattán 2000-ben csatlakozott a helyi református gyülekezethez, amelyben már presbiterként szolgál, egy évvel később itt keresztelték meg fiát. Öt éve tölti be önkormányzati képviselőként az egyházügyi tanácsnoki tisztséget.
 
Mint mondta: sajnálatos, hogy nem került bele az Európai Alkotmányba a keresztyén hagyományokra való utalás, ugyanakkor üdvözli, hogy a magyar kormány nagy hangsúlyt fektet a hitéletre és támogatja az egyházakat, csakúgy, mint helyi szinten Százhlombatta. Nagyban segítette a vallási közösségek erősödését, hogy új református és katolikus templom épült a városban 2000-ben. A településen az evangélikus, a szerb ortodox, a görögkatolikus egyház és a Hit Gyülekezete is jelen van, amelyek tevékenyen részt vesznek a közéletben. Jó példa erre a több közös gyűjtési, jótékonysági akció, az ingyenes éltelosztás megszervezése, vagy a katolikusok szerepvállalása a felnőtt-sérültellátásban. Az egyházak közötti jó együttműködést közös kulturális és sportesemények is mutatják. Várhatóan idén is megrendezik a felekezetek közötti imahetet és focitornát, valamint koncerteknek is helyet adnak a templomok. Szabó Zoltán szerint az ilyen alkalmak nemcsak erősítik az összetartozást és színesítik a hívő közösségek életét, hanem ezeken keresztül megszólíthatják a vallás iránt érdeklődőket is.
 
A tanácsnok elmondta: az egyházak bevonásával rövidesen újabb - ezúttal - élelmiszergyűjtést indít a kárpátaljai magyarok számára. Nagy szükség van a segítségre, mert a határon túli területen háromszorosára emelkedtek az energiaárak, a havi nyugdíj összege átszámítva 12 ezer forint. Kiemelte: gondoskodnak arról, hogy a megfelelő helyre jusson majd az adomány. Emlékeztetett: sikeres volt a - szintén általa szervezett - korábbi összefogás, amikor mintegy 6000 könyvet gyűjtöttek a beregszászi magyar főiskolának, vagy amikor négyhavi élélmiszerrel segítette Százhalombatta egy Nórgád megyei falu gyermekétkeztetését.
 
A százhalombattai önkormányzat több éve támogatja a helyi egyházak működését, erre a célra idén 6 millió forintot osztottak szét létszámarányosan. Jó állapotban vannak az ingatlanjaik, ami annak is köszönhető, hogy a város is segítette azok felújítását.
 
Sok tanuló választotta a tavaly szeptemberben bevezetett iskolai hittant, amelynek fontos szerepe van a fiatalok nevelésében - véli a tanácsnok. Az egyházak időben felkészültek a feladatra, és lehetőség van a folyamatos hitoktatói képzésére is, amennyiben ezt az emelkedő órászám szükségessé teszi majd.
 
Szabó Zoltán szaktanárként is indokoltnak tarja a mindennapos testnevelést, mert az a tapasztalatok szerint nagyban segíti a fiatalok fizikai és szellemi fejlődését. Az egészségmegőrzéshez elengedhetetlen a rendszeres mozgás, amit egyebek mellett játékos, labdás foglalkozásokkal igyekeznek megszerettetni a gyerekekkel. Százhalombatta nagyon jó helyzetben van, mert számos sportág közül lehet választani, reményei szerint lesz atlétikai szakosztály is, mert úgy látja, hogy sok tehetséget lehete kinevelni. Évek óta szorgalmazza - és a nemrég elfogadott helyi sportkoncepció már tartalmazza -, hogy az igényeknek megfelelő tornaterem épüljön az Arany iskolában, amely tankerületi szinten is kiemelt feladat lett, így ehhez állami támogatásra számíthat a város.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.