2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:3°
Max:7°
Szerda
Min:5°
Max:9°
Sport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Éremeső a hétvégi sportlövő OB-n
2015-02-09 - Százhalombatta adott otthont a magyar sportlövők legrangosabb versenyének, az idei Légfegyveres Országos Bajnokságnak, február 6-8. között. A város és a helyszín jó adottságainak köszönhetően már harmadik alkalommal került sor a verseny itteni megrendezésére, és a sportági szövetség, valamint az önkormányzat közötti hosszú távú megállapodás értelmében ez a jövő évben is biztosan így lesz. A megmérettetésre 655 nevezés érkezett.
A résztvevők számából is kitűnik, hogy a sportág dinamikusan növekszik, a versenyeken is mindig egyre többen indulnak. A szervezők fontolgatják, hogy a nagy létszám miatt négynaposra bővítsék a versenyhétvégét.

A helyszínt a Városi Szabadidő Központ biztosította. A szövetség munkatársaival közösen gondoskodtak a technikai előkészületekről, valamint a helyszín felépítéséről. A résztvevők a legmodernebb, Európa- és világbajnokságokon is használatos elektronikus céltáblára lőttek.   A nézők óriás kivetítőkön kísérhették figyelemmel az aktuális eredményeket és a rangsort.

Az Országos Bajnokságon a teljes magyar válogatott pályára lépett, többek között a tavalyi 10 méteres Európa-bajnok címvédő puskás Miskolczi Julianna, az új csapatvilágcsúcsot felállító Boros László, Sike József, Tasi Tamás, az ifjúsági olimpiai bajnok és bronzérmes Péni István, a korábbi többszörös Európa- és világbajnok Sidi Péter, illetve az egyéni Európa- és világbajnok Major Veronika futócéllövők.

A Százhalombattai Lövészklubot 105 versenyző képviselte, vagyis annak ellenére, hogy a battai egyesület az egyik legkisebbnek számít a magyar klubok között, a házigazdák megközelítőleg a mezőny hatodát tették ki. Az eredményekről Kéri Attila, a lövészklub elnöke így nyilatkozott: "Minden várakozásunkat felülmúlta a hétvégi éremeső! Négy arany-, 9 ezüst- és 5 bronzérmet sikerült sportolóinknak megszerezni. Ezen kívül tíz negyedik, négy ötödik, és hét hatodik helyezést értünk el, ami összesen 138 olimpiai pontnak – egyesületünk életében pedig rekord eredménynek számít."

"A szövetség és a nézők nagy meglepetésére is Almássy Dóra nyerte a női légpisztolyosok versenyét, a második helyezett Csonka Zsófia lett. Az első magyar riói kvótaszerző, világbajnoki bronzérmes Tobai-Sike Renáta pedig a negyedik helyen végzett" – tájékoztatott Kalapos Mihály, a Magyar Sportlövők Szövetségének sajtómunkatársa.

A százhalombattai OB-t megelőzően országos sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sportlövők Szövetsége Budapesten. Az eseményen Sinka Lászlót, Százhalombatta alpolgármesterét és a szövetség új főtitkárát ünnepélyesen köszöntötte Nagy György, az MSSZ elnöke. Szó esett arról is, hogy a szövetség nagy erőkkel készül a március elején, Hollandiában megrendezésre kerülő 10 méteres Európa-bajnokságra. A sportlövők számára kiemelten fontos, hogy megszerezzék a 2016-os, Rio de Janeiro-ban megrendezésre kerülő olimpiai játékokra való kijutásához szükséges kvótákat.

A Százhalombattai Lövészklub érmes helyezései:
1. helyezettek
- Tehetségkutató légpuska 20 fiú (csapat): Molnár Mátyás, Papp Máté, Szemán Dávid
- Tehetségkutató légpuska 20 lány (csapat): Fekete Tímea, Vencz Tímea, Veres Boglárka
- Tehetségkutató légpisztoly 20 lány (egyéni): Vencz Tímea
- Tehetségkutató légpisztoly 20 lány (csapat): Bakonyi Nóra, Fekete Tímea, Vencz Tímea

2. helyezettek
- Tehetségkutató légpisztoly 20 fiú (csapat): Klem Barnabás, Krezt Bence, Nedelkovics Márkó.
- Női légpuska 20 (csapat): Csorba-Deák Kitti, Kéri Otti, Mucsi Zoltánné.
- Férfi légpisztoly 20 (csapat): Hujbert Dániel, Kéri Attila, Rákosi Norbert.
- Junior lány légpisztoly 40 (csapat): Fábián Fanni, Fodor Enikő, Kéri Eszter.
- Ifjúsági lány légpisztoly 40 (csapat): Fekete Tímea, Fodor Enikő, Kéri Eszter.
- Tehetségkutató légpuska 20 lány (egyéni): Fekete Tímea.
- Tehetségkutató légpuska 20 lány (csapat): Agárdi Annamária, Csókási Annamária, Bakonyi Nóra.
- Tehetségkutató légpisztoly 20 lány (egyéni): Fekete Tímea.
- Tehetségkutató légpisztoly 20 lány (csapat): Agárdi Annamária, Csókási Annamária, Veres Boglárka.

3. helyezettek
- Tehetségkutató légpisztoly 20 lány (egyéni): Bakonyi Nóra.
- Tehetségkutató légpuska 20 (csapat): Czirok Merse, Joó Attila, Mucsi Dániel.
- Tehetségkutató légpuska 20 (csapat): Nyers Dzsesszika, Fábián Mercédesz, Fábián Viktória.
- Junior fiú légpisztoly 60 (csapat): Darabos Ádám, Izsó András, Rákosi Patrik.
- Tehetségkutató légpisztoly 20 (csapat): Nyers Dzsesszika, Fábián Mercédesz, Fábián Viktória


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.