2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:3°
Max:7°
Szerda
Min:5°
Max:9°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Hat év, 1500 önkéntes!
2015-01-28 -
Tavaly decemberben ünnepelte a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat a fennállásának hatodik évfordulóját. Kezdetben az óvárosi Faluvédő Egylet alatt működve, de ma már különálló egyesületként.

A hat év alatt számos megkeresésnek tettünk eleget. Különböző kollektívákkal, iskolai és egyesületi csoportokkal gyűjtöttünk hulladékot világnapokon, illetve minden évben koordinálunk egy-egy munkaközösség általi felkérést, de az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség partnereként minden évben részt vettünk a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! hazai megmozdulásaiban. Az ügynökség idén január 1-jével megszűnt, és a továbbiakban Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség - Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság partnereként működhetünk tovább, de számos környezetvédelmi partnerszervezettel állunk kapcsolatban.

Akcióinkban valamivel több, mint 1500 embert mozgósítottunk a hat év alatt. Az egyesület különválásával, már nem csak Százhalombattára fókuszálhatott a tevékenységünk, hanem különböző településeken is - együttműködő megállapodás keretein belül – járőröztünk, és próbáltuk felderíteni az illegális hulladékot elhelyezők kilétét. Ez egy átfogó környezetvédelmi tevékenység, hiszen nem csak arról szól, hogy a településen elhelyezett illegális hulladékokat átvizsgáljuk, hanem rejtett figyeléseket is alkalmaztunk, továbbá ismerni kell az adott település szokásait, a különböző hulladékok gyűjtésének időpontjait.
Megfigyeléseink alapján sok esetben tettünk különböző javaslatot városi vezetőknek, annak érdekében, hogy az adott településen megszűnjön, vagy minimalizálódjon az illegális lerakás.

Jelenleg több település is érdeklődik a tevékenységünk iránt, így elképzelhetőnek tartjuk, hogy alszervezeteket hozzunk létre az érdeklődő településeken.

A felderítési akciónkban több mint 300 eljárást kezdeményeztünk az eljáró hatóságoknál, amelyekből több esetben szabtak ki szabálysértési bírságot. Az elmúlt években rajtakapás is történt, ami azt jelenti, hogy rejtett figyeléseinkkor az elkövetőt "fülön csíptük". Hangsúlyozzuk, hogy a hulladékkommandónak nem az a célja, hogy mindenkivel szemben eljárást kezdeményezzen, hanem a szemléletváltást tartja fontosnak. Ezért néhány elkapott csínytevőt sikerült környezettudatosságra nevelni, és azt gondoljuk, hogy az ilyen elkövető soha többé nem fog illegálisan hulladékot elhelyezni.

A százhalombattai általános iskolákban folyamatosan tartunk környezetvédelmi előadásokat és segítjük a környezettudatos nevelést, akár közös gyűjtőakcióval, akár kézműves foglalkozásokkal, amikor hulladékokból készítünk különböző tárgyakat. Az idei évre már óvodai szinten is kaptunk felkérést. A kommandó tagsága igyekszik a sok felkérésnek eleget tenni, olykor úgy érezzük, nagyon kevesen vagyunk ahhoz, hogy a küldetésünket mindenki felé tolmácsolni tudjuk, ezért folyamatos a tagfelvétel. Keressük azokat a fiatalokat, idősebbeket, akik szívesen segítik a munkánkat, hiszen mindenki tud tenni valamit az egyesület életében. Minden évben a tagságból kiválasztásra kerül 1 fő, aki elnyeri az év legjobbjának címét. Az idei év első találkozóján január 24-én Krisztics András és felesége nyerte el a legjobbaknak járó díjat, hiszen 80 évesen mindig mindenhol ott vannak és segítik a szervezet munkáját. Ez is példaértékű, ez is fémjelzi a csapat hatékonyságát korra, nemre tekintet nélkül.

2012-ben átvehettük a Pest megyei önkormányzattól, Pest megye környezetvédelmi díját. Az elmúlt évben többször szerepelhettünk a magyar köztelevízió csatornáin, illetve a különböző települések rádiós műsoraiban is. Idén tervezzük elindítani a környezetvédelmi perceket összefoglaló műsorunkat az egyik kereskedelmi rádióban.

Az idei év sem marad munka nélkül. Januárban többször akcióztunk Ercsiben a polgármester és a helyi rendőrség, illetve polgárőrség felkérésére, továbbá egy hétig tartó ÖKO előadássorozatot tartottunk a százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az E-ON Energiaközösségek versenyében is részt veszünk, ahol klíma-koordinátorokként segítjük több százhalombattai család energiafogyasztásának hatékonyságát. Erről már a Hírtükör is beszámolhatott.

Tanulmányi kirándulásként meglátogatjuk a dorogi veszélyeshulladék-égetőt és a pusztazámori lerakót is.

A világnapokról megemlékezünk, ennek kapcsán tisztítóakciót tervezünk a vízpartjainkon, a Víz Világnapján. A Föld Világnapjának alkalmából idén kiállítást szervezünk a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, továbbá június 5-én a Környezetvédelmi Világnap alkalmából megjelenhet a második környezetvédelmi meséket tartalmazó mesekönyvünk, amit helyi iskolás gyerekek illusztrálnak. A könyv megjelenéséhez jelenleg támogatókat keresünk, hiszen a civil szervezet önfenntartó, bevételi forrása többnyire csak a tagdíjakból és egyéb támogatásokból van.

Megemlékezünk a Föld órájáról, s ősszel talán egy Guinness rekordkísérletre is sor kerül a városban lévő nagy bevásárlóközponttal közösen.

Számos ötlettel teli csapatunk vár minden érdeklődőt, környezetéért tenni akarót, hiszen a célunk mindannyiunknak közösnek kell lennie.

Ismereteink szerint bolygónk kb. 4.5 milliárd éve alakult ki, több millió fajnak ad otthont, köztük nekünk, 7 milliárd embernek is.

A  környezetvédelemmel foglakozni talán soha nem volt oly fontos, mint napjainkban. Gyerekeink számára lenne a legfontosabb  megmutatni, hogyan tudnak kicsit környezettudatosabban élni, megmutatni nekik, mire jó a szelektív hulladékgyűjtés, mire vannak a szelektív hulladékgyűjtő szigetek, mi az a környezetszennyezés, és elmesélni nekik, hogy mi felnőttek és őseink mit rontottunk el,  mire nem figyeltünk oda bolygónk védelmében. Világviszonylatban percenként 35 focipálya méretű fát termelünk ki, és nem pótoljuk vissza. Ez hatással van a globális éghajlatra, amely már az eleve meglévő felmelegedés mellett az egész világ időjárásában változásokat okoz. Fontos, hogy a munkánkhoz minél többen csatlakozzanak, hiszen nem azért kell óvni a Földet, mert különben nem maradna fent, hanem azért, mert mi magunkat az emberiség kipusztulását segítjük elő. A Föld újra fogja magát építeni, de akkor már nem a számunkra!

Tápai Mónika, a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat elnöke


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.