2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Gyertyás megemlékezés a Szent László úton
2014-12-02 - Gyertyás megemlékezés lesz holnap délután öttől Óvárosban, a Szent László úton a múlt héten meggyilkolt házaspár háza előtt. A család hálás szívvel köszöni a város és az itt élők segítőkészségét.
Mindenki leróhatja kegyeletét és kifejezheti együttérzését a családnak, amely elszenvedte a tragédiát. Csikó Roland, a meggyilkolt Gáll József veje az egész család nevében köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítettek az elkövető, Sz. Krisztián rendőrkézre juttatásában, így a budaörsi busz utasainak és sofőrjének. Hálájukat fejezte ki azoknak a magánszemélyeknek és intézményeknek is, akik szorult helyzetükben támogatják őket. Mint mondta, élelmiszert, ruhát, pénzadományt kaptak, amelyre sajnos rá is vannak szorulva. A barlanglakásban élő fiatal házaspár két kislánya mellé most Gáll Zoltánt, az áldozatok húsz éves fiát is befogadta, amíg a borzalmas események helyszíne, a szülői ház zár alatt van. "Otthonuk", ha lehet annak nevezni, minden komfortot nélkülöz. Nincs folyóvíz, sem pedig vezetékes áram. A temetés annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivataltól és a Városi Családsegítő és Gondozási Központtól is támogatást kaptak hozzá, minden tartalékukat felemésztette. A szertartásra Roland tájékoztatása szerint december 12-én kerül sor.
 
Kérdésünkre elmondta: megnyugvás számukra, hogy képesek megadni a végtisztességet a szülőknek. A három testvér és a lányok férjei összetartanak a bajban, vigasztalják, erősítik egymást.
 
A VSZK-ban közfoglalkoztatott fiatal családapa november 26-án dél körül értesült a bűncselekményről. Éppen hazaért a munkából, amikor felesége megkérte, menjen el az ebédért szülei házához, és nézze meg, mi történt a faluban, mert hallották a szirénázást. Nem sokkal azután, hogy ő szembesült a szörnyű helyzettel, a neje is megérkezett kettő és négy éves lányaikkal. Óriási megrázkódtatást éltek át.
 
Gáll Zoltán, az áldozatok fia azt mesélte neki később, hogy előző nap, kedden délután, munkából ment haza, és a közelben összetalálkozott Sz. Krisztiánnal, aki megkérte, engedje be a házba és kínálja meg egy cigarettával. A bejárat azonban zárva volt, a kulcsot pedig később maga Krisztián vette elő. Amikor bementek a házba, és Zoli az egyik szobában meglátta a szülei vérbefagyott testét, összeroppant, Sz. Krisztián pedig a másik szobába vitte és az ágyhoz bilincselte. Egy teljes éjszakát töltött így. Másnap délelőtt arra kényszerítette őt Sz. Krisztián, hogy menjenek át az egyik szomszédhoz, aki tartozik neki, és azzal tartotta sakkban Zolit, hogy ha nem engedelmeskedik, a nővére, Henrietta és a két kislánya következik a sorban. Át is mentek a kinézett szomszédhoz, akinek kiabálására lépett közbe Klimsa Arthúr. Vele indult aztán Zoli vissza a szülői házba, miközben Krisztián elfutott.
 
Zoli a sógorának azt is elmesélte, hogy Sz. Krisztián Klimsa Arthúr és felesége meggyilkolását tervezte. Roland szerint ennek és az elkövetett rémtetteknek nem volt más indítéka, mint Sz. Krisztián beteg pszichéje és kábítószer-fogyasztása. Azt azonban hangsúlyozta: sógora, Zoli soha nem drogozott, nem is volt barátságban Sz. Krisztiánnal, és az sem igaz, hogy a gyilkos odajárt volna Gállék házába.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.