A koszorúzás után a BKK Színháztermében folytatódott a városi megemlékezés egy újabb kimagasló színészegyéniség, Piros Ildikó versmondásával. Vezér Mihály polgármester számokban idézte fel a történelmet. Mint mondta, több mint háromezren estek el az 1956-os forradalom és szabadságharc során. Többségük civil volt, aki nem fogott fegyvert. Több mint hétszáz szovjet katona halt meg – nyilván köztük is számos ártatlan, akinek nem volt választása. Meghaladta a 13 ezret a sebesültek száma. Újabb több mint háromezer honfitársunk esett áldozatul a megtorlásnak és a koncepciós pereknek, valamint ennél is többen szenvedtek el börtönbüntetést. Közöttük volt a százhalombattai Bánki József is, aki Göncz Árpáddal együtt hat évig várta halálos ítélete végrehajtását. A 250 ezret is meghaladta azoknak a száma, akik a hazájuk végleges elhagyása mellett döntöttek. A szabadságharc leverésével és megtorlásával, az ellenzéki gondolkodásúak külföldre kényszerítésével gyakorlatilag lefejezték a magyar értelmiséget, "suszterokból lettek gyárigazgatók, körömletépőkből és fogkiverőkből állami, társadalmi vezetők." A polgári társadalmi átalakulás visszásságaiban máig érezhető, hogy "földbe taposták a társadalom virágát" és kitörölték az emlékezetét. A polgármester kiemelte: ’56 tanulságai közé tartozik, hogy elsősorban magunkra számíthatunk, hiszen ugyanaz az Amerika, amely abban az évben a pesti forradalmárt, a következő esztendőben már Nyikita Hruscsovot ünnepelte az év embereként. Össze kell fognunk – összegzett Vezér Mihály -, mert több a közös, mint ami elválaszt, és ha így teszünk, "mosolyra mosoly, kéznyújtásra kéznyújtás lesz a válasz."

Többeket könnyekig meghatott Fazekas Major Gizella, az első városi nyugdíjas Ki mit tud díjazottja, aki Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című, sajnos, ma is aktuális költeményét adta elő. A Pro Urbe Százhalombatta Díjat Szokolai Lászlóné, a város első körzeti ápolónője vette át Vezér Mihály polgármestertől. Ancika, ahogyan városszerte emlegetik, a hatvanas évek elején került Százhalombattára. Kezdetben az ERBE telepen dolgozott műszakos ápolónőként, majd a falu körzeti ápolónője lett. Harminchárom évi szolgálata alatt 23 orvos munkatársa volt. Mivel akkoriban még nem volt ügyelet, sokszor hétvégén, éjszaka is ment a betegekhez, gyakorlatilag a szociális gondozás feladatait is ellátta. Áldozatos munkájával a miniszteri dicséretet, a Városért, majd Egészségünkért Díjat és a Faluvédő Egylet Faluért Díját is kiérdemelte. Bár tizenhét éve nyugdíjas, ma is része a város életének, életpályáját, elhivatottságát és lokálpatriotizmusát ismerte el a kitüntetéssel a képviselő-testület. A díj átvétele után azt mondta: a mai napig tiszta szívből amellett áll, aki segítségre szorul, mert jobb adni, mint kapni.

Az érzelmileg mindvégig igen magas hőfokú városi megemlékezés a Turay Ida Színház rendhagyó ünnepi műsorával, majd a díjazott tiszteletére rendezett fogadással zárult.