2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:20°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Szolgáltatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Személyes otthonkalauz III. - Keresd a formát, ami kifejez! - írta: CK
2014-10-28 - Amikor reggel tükörbe nézünk és felöltözünk, valamilyen formát akarunk felvenni. A ruhánk, a hajunk, a megjelenésünk kifejezi a lelkiállapotunkat, aktuális ambíciónkat, az aznap eljátszandó szerepeinket. A nap folyamán többféle formációt is felveszünk, és egész életünk folyamán formációkban létezünk. Ha a lakást akarjuk be- vagy átrendezni, vagyis személyes terünket formába önteni, gyakran mégis megrettenünk a feladattól.
Sokan érezzük úgy, hogy nem tudunk dönteni, választani, ezért van, hogy a tanácsadók rendszerint remekül élnek. Pedig nincs mitől félnünk. Egyszerűen csak keresnünk kell a formát, ami kifejez. Nem baj, ha nem tudjuk, kik vagyunk. Holnap már úgysem ugyanazok leszünk.
 
A forma az anyag sajátossága. Az építészek formákat hoznak létre az anyagból úgy, hogy a végtelen teret lehatárolják. Amikor az otthonunknak adunk formát, önmagunkat kell kifejeznünk. Hasonlóan ahhoz, amikor rossz kedvünkben fekete ruhát húzunk.
 
Lehet erre azt mondani, hogy új bútort venni nem olyan egyszerű, mint rózsaszínre cserélni a szürke inget. A személyes környezetünkön változtatni azonban olykor pár ezer forintból is lehet. Ennyibe kerül egy doboz festék. Ha pedig felkenjük, nemcsak a szobánk születik újjá, hanem mi is megtisztulunk. Egyszerűen azért, mert újra összhangot teremtettünk a saját világunkban.
 
Mindebből az is következik, hogy az otthonteremtés soha nem fejeződik be. Folyton új és új benyomások érnek minket, változunk, és ha nem változik velünk együtt a környezetünk is, elveszítjük az egyensúlyt. Ilyenkor megint meg kell teremtenünk. Olyasmi ez, mint amikor a csajok elmennek a fodrászhoz. Az új frizura apró katarzis, de ugyanerre a drámára épülnek a nagy otthon-átalakító valóságshowk, vagy azok a tévéműsorok is, amelyekben jó fej "szakértők" megszabadítják a szerencsétlenségbe és tehetetlenségbe süppedt főszereplőt az évtizedek alatt felgyűlt limlomától, ne adj, isten koszától, szemetétől, kicsorbult, funkcióját vesztett kacatjaitól. Ez bizony újjászületés. Életünk végéig folyamatosan aktuális.
 
Aki elveszti a fonalat, és nem tudja megmondani, mi tetszik neki, az nem fogja magát jól érezni a bőrében. A valóságban ugyanis ritkán találkozunk jó fej szakértőkkel, akik önzetlenül, éjt nappallá téve, pénzt és fáradságot nem kímélve dolgoznak azért, hogy mi otthon érezzük magunkat a lakásunkban. Ellenkezőleg: éjt nappallá téve dolgozhatunk mi magunk és a Dáriusz kincsét is rákölthetjük a házra. Ha nem merjük felvállalni, mi tetszik aktuálisan, nem lelünk békességet, örömöt, harmóniát. Nem kell megijedni attól, hogy holnap valami egészen más tetszik majd. Mindig vehetünk új irányt az életben, mindig kell új cél, amely új formákkal jár.
 
Hogyan csinálták ezt az őseink? Mindenki épített, nem volt ez külön szakma. Eljutottak a Föld minden részébe, és mindenféle anyagot felhasználtak, amit csak találtak, ami csak alkalmas volt. Lakhelyeket hoztak létre földből, fából, kőből, csontból, bőrből, falevelekből, indákból – és díszítettek, kivétel nélkül. Ha ki akarjuk fejezni önmagunkat, ezt is fel kell vállalni. A díszítés ugyanis az ember ősi igénye. A házat még mindig könnyebb átfesteni, mint egy bőrtetoválást átalakítani, eltüntetni. A fehér falak azonban azért a barátaink, mert állandó hátteret biztosítanak ahhoz, hogy kedvünkre alakítsuk a színeket és a formákat akár a könyvespolc átrendezésével, egy új függönnyel, terítővel, szőnyeggel. A közegnek, amiben élünk, be kell tudnia fogadni a formai igényeinket.
 
Feléleszteni egy tájegység hagyományos lakáskultúráját? Visszamenni az időben? Oláh M. Zoltán, építész tanácsadónk ezt egyáltalán nem tartja jó ötletnek. Be lehet emelni a régit, ha képesek vagyunk új jelentéssel megtölteni. Kilógni a sorból? Csak ennek van értelme! A túlzott szabálykövetés Orwell világát idézi. A szakember még abban a társadalomban szerezte diplomáját, amikor nem volt ildomos tömör kerítést építeni. A felülről jövő üzenetek arról szóltak, hogy senki se különüljön el, mindenkinek legyen átlátható az élete – és mindenki legyen feljelenthető – teszi hozzá a kortanú keserűségével. Amikor azonban több mint tíz évet dolgozott az állami műemlék-felügyelőségnél, éppen azzal szembesült, hogy az emberek minden korban, helyen és helyzetben az egyediségre, önmaguk kifejezésére törekedtek. Nem volt két egyforma ház. A panelek, a tömeggyártás, vagy legújabban a "mediterrán lakóparkok" kifényezett világa ennek az évszázados tapasztalatnak mond ellent.
 
Nem az a valódi közösség, ahol ugyanolyannak kell lennem, mint a többiek, hanem az, ahol felvállalhatom a másságomat. Ha pedig meguntam valamit, azt is fel kell vállalni és ki kell cserélni. Az élet ugyanis folyamatos változás. Nincs állandóság abban, ami él. Amikor állandóság van, az a halál. Ezért is különlegesen fontos képesség az elengedés. Ha valaki túlzottan kötődik a tárgyaihoz, azt a végén megfojtják a haszontalan limlomok. Amire nincs szükségünk, azt el kell távolítani. Akkor jön a megtisztulás, és újjászületik az alkotókészségben rejlő erő.
 
Anyagokkal és fénnyel képezünk formákat. A falnak például nagyon sok funkciója van azon túl, hogy határolja a teret. A főépítész azt tanácsolja, semmiképp se vegyük magunkat körül bonthatatlan falakkal, mert az életünk folyamatosan változik. Másra és másra vágyunk reggel, délben, este, télen és nyáron, fiatalon, középkorúan és öregen.
 
Sorozatunk következő részének vezérfonala a mobilitás lesz, és azt a kérdést is megvizsgáljuk, milyen is a szükséges és elégséges nem túl nagy.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.