2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:9°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Választás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Biztonságot, fejlődést, jó közérzetet!
2014-08-28 - Így foglalja össze célkitűzéseit a százhalombattai Demokratikus Koalíció az október 12-i önkormányzati választásra készülve. Programjukat és jelöltjeiket augusztus 27-én mutatták be a helyi sajtónak.
Szabó Attila választókerületi elnök kiemelte: az elmúlt évtizedekben létrehozott értékeket megőrizve és továbbfejlesztve képzelik el az előrelépést. Szerintük vannak még kihasználatlan lehetőségek a városban. Legfontosabbnak a munkahelyteremtést tartják, ezen kívül több figyelmet szentelnének a fiataloknak és a szociálisan hátrányos helyzetűeknek. A közbiztonsággal kapcsolatban úgy vélekednek, egy bűncselekmény is több mint elfogadható. Elsősorban a körzeti megbízottak munkáját tennék hatékonyabbá.
 
Egyeztettek a másik baloldali párttal, és végül úgy döntöttek: külön-külön méretik meg magukat. A DK minden körzetben indít képviselő-jelöltet, de polgármesterjelöltjük nincsen. Arra biztatják a választókat: szavazzanak arra, akinek személyében garanciát látnak, hogy a város eddigi fejlődése zavartalanul folytatódik majd.
 
Az 1-es választókörzetben Saibán Dániel a DK képviselő-jelöltje, aki meglehetősen fiatal, de korosztályában sokan ismerik és nagy népszerűségnek örvend. Másfél éve foglalkozik közélettel, a helyi DK szervezet vezetője és a VSZK munkatársa. Az 1-es körzetben nőtt fel, ma pedig ott dolgozik.
A 2-es körzetben Weller János indul, aki az előző választási ciklusban meglehetősen sikeresen képviselte akkori lakóhelyét, Óvárost. Jelenleg a lakótelepen él, és ottani szűkebb környezetét szeretné szolgálni képviselőként.
 
A 3-as választókörzetben Törzsök Tibor a DK jelöltje, akire a Halom Tévé műsorvezetőjeként majd főszerkesztőjeként emlékezhetnek a battaiak. Televíziós szakemberként meglehetős közéleti jártasságra tett szert, de első alkalommal indul politikai választáson.
 
Szintén jelentős közéleti tapasztalattal rendelkezik Anda Béla, aki a 2000-es években a városi rendőrőrs vezetője volt. Őt a 4-es körzet képviseletére jelölte a DK.
 
Horváth György, az 5-ös körzet képviselőjelöltje évtizedek óta részt vesz a városi közéletben. Különösen a városüzemeltetés és a városfejlesztés területén rendelkezik értékes tapasztalatokkal. Hosszú ideig tagja volt az önkormányzat szakbizottságának, jelenleg pedig a Szákom Kft. felügyelőbizottságában tevékenykedik.
 
Szabó Attila huszonöt éve él Dunafüreden, a 6-os számú választókörzetben, amelynek most önkormányzati képviselője szeretne lenni. Tizenhat éve dolgozik a százhalombattai képviselő-testületben, volt alpolgármester, és a megyei közgyűlés munkájában is részt vett.
 
A 2002-2006-os ciklusban tevékenykedett a százhalombattai képviselő-testületben Bakos Ernő, aki szintén évtizedek óta politizál, és sokadik alkalommal indul a helyi választáson szűkebb lakókörnyezete, Újtelep-Urbárium mandátumáért. A MOL Nyrt. Európai Üzemi Tanácsának elnökeként különösen a foglalkoztatáspolitika területén jártas.
 
A korábban középiskolai tanárként és kulturális szakemberként dolgozó Farkas Sándornét jelenleg a város legrégebbi gyógyszertára, a Lakótelepi Patika üzemeltetőjeként ismerhetik a battaiak. Óvárosban, a 8-as számú körzetben lakik, és a településrész önkormányzati képviselője szeretne lenni.
 
A százhalombattai DK választási programja egyebek mellett kitér a nyugdíjasok és a nagycsaládosok, valamint a szociálisan rászorulók személyre szabott támogatására, a fiatalok véleményének kikérésére, a kkv szektor érdekképviseletére, a megfizethető szabadidős és tömegsportra, valamint Százhalombatta térségben betöltendő központi szerepére is. Városfejlesztési elképzeléseiket szórólapokon és a közösségi portálon is népszerűsítik.
 
Szabó Attila hangsúlyozta: képviselő-jelöltjeik egy része több cikluson keresztül részt vett, illetve ma is részt vesz a város irányításában, emellett vannak közöttük "újak" a fiatal szervezet alapító tagjai közül és olyan megbecsült városi szakemberek is, mint Bakos Ernő, Horváth György illetve Anda Béla, akiket felkértek a közreműködésre. A "csapat" erősségének elsősorban azt tartják, hogy minden, programjukban kiemelt területnek megvan a gazdája, vagyis olyan személyekkel képviseltetik várospolitikai elképzeléseiket, akik igen jól értenek az adott szakterülethez.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.