Benzingőzzel előre

  • img
  • img
  • img
  • img

A Battaring gokart tábor olyan 6 év feletti gyerekek jelentkezését várja, akik szeretnék elsajátítani a gokartozás alapjait. A táborok a nyári szünetben kerülnek megrendezésre.

Turnusok:

június 16 – 20.

június 23 – 27.

június 30 – július 4.

július 14 – 18.

július 21 – 25.

július 28 – augusztus 1.

augusztus 11 – 15.


A tábor hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután 16.30-ig tart.


A kurzusok során a gyerekek elsajátíthatják a gokartozással kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket, KRESZ-, illetve közlekedésbiztonsági oktatáson vesznek részt. A hét folyamán egészen az alapoktól kezdenek gokartozni: elindulás – megállás, szlalomozás, ezután megtanulják a gokart fő részeit, a zászlójelzéseket, az ideális ívek használatát, a versenyzői ruházat kellékeit, a versenyszabályokat, valamint, hogy mindezt a gyakorlatban is használni tudják.


A pénteki napokon a kurzusok elméleti vizsgával és házi versennyel zárulnak, amelyet a szervezők Forma 1-hez hasonlóan bonyolítanak le, szabadedzéssel, időmérővel és versennyel, amely után mindenki díjazásban részesül.  A versenyre minden szülőt, rokont, barátot szeretettel várnak.


A részvételhez overáll vagy tréningruha (Lehet, hogy koszos lesz!), bicikliskesztyű (ha van, gokartkesztyű), valamint versenyzőcipő vagy edzőcipő (nem vastag talpú), diákigazolvány és TB- kártya szükséges. Minden egyéb, az oktatáshoz szükséges felszerelést (bukósisak, maszk, stb.) a helyszínen kapnak a gyerekek. A szervezők emellett ellátást is biztosítanak.


A tanfolyamokra telefonon vagy e-mailen lehet jelentkezni.

A gokarttábor ára: 35.000 Ft/fő

Letölthető jelentkezési lap itt: battaring.hu

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás