2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:12°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:3°
Max:7°
Választás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Mit akar az MSZP Európában?
2014-05-19 - Ugyanazt akarjuk Európában, mint Magyarországon: munkát, kenyeret, igazságot! Baloldali újjászületést, ismét munkába lendíteni Európát!
2014-ben az európai baloldal lehet a legnagyobb tömörülés az Európai Parlamentben. Ha a korábbihoz képest több képviselője lesz az MSZP-nek, akkor magabiztosan mondhatjuk, Európa nálunk is balra tart!
Programunk a méltányos munkahelyek és a méltányos fizetések világát vázolja fel. Európa eddig is több százezer munkahelyet adott a magyaroknak, sajnos többnyire a határainkon kívül. Az orbáni Magyarország ma nem tudja üzenni, hogy a magyarok munkahelye Magyarországon lesz.
 
Ezen akarunk változtatni! Törekvésünk, hogy az EU minden pontján, a (1) minimálbérek, de a (2) legkisebb nyugdíjak is fedezzék a létminimumot! Meg akarjuk szüntetni a (3) nők és a férfiak közötti bérkülönbségeket és nyugdíjszakadékot! Hosszabb távú célunk az európai teljes foglalkoztatottság, amelynek azonnali lépéseként a (4) fiatalok számára garantált munkahelyeket követelünk! A létminimum azt jelenti, hogy mindenkinek legyen normális lakhatása és ehessen rendesen! Ez utóbbihoz méltányos árú, jó minőségű élelmiszer dukál egyszámjegyű áfá-val, ami azt jelenti, hogy a kormányok ne szedhessenek busás adókat az élelmiszereken! Elvi éllel mondjuk ki: (5) gyermek nem éhezhet a gazdag Európában!
 
Többet is akarunk!
 
Legfőképp rendet a pénzügyekben! A kormányok ne a bankokba hordassák az emberek pénzét, ahol aztán a pénzügyi zsonglőrök káprázatos jövedelmeket markoljanak fel! A bankok a lakosság pénzügyeinek biztonságos intézésére és a gazdaság finanszírozására valók. Működjenek közre a munkahelyek számának növelésében!
 
A méltányos közteherviselés immár európai feladat is, a nagy pénzeket mozgatók igenis fizessenek többet! Ezért már korábban csatlakoztunk az európai szocialisták pénzműveleti adót követelő kezdeményezéséhez, amelynek lényege, hogy a spekulatív tőkemozgásokat 30 millió forint felett fél százalékos adó sújtsa! Továbbá mindenki ott fizessen adót, ahol a jövedelme keletkezik: elég volt az adóparadicsomokból!
 
Magyar szemszögből kiemelten fontos a vidék felemelése. Ennek lelki alapja, hogy a magyar föld ne lehessen sem hazai, sem pedig külföldi eredetű szabadpiaci spekuláció tárgya!
 
Európa adjon több teret a szolidaritásnak! Az EU 10 évvel ezelőtti kibővülésével mindenki jól járt, sokan annál is jobban. A kontinens keleti és a déli régióinak felzárkóztatása azonban továbbra is kiemelt feladat. Magyarország úgy és akkor válhat Európa büszke részévé, ha több erőforrás áramlik ide, mint innen el. Európának és tagországainak tehát arra is figyelni kell, hogy az uralkodó elitek se zsákmányolhassák ki a saját népüket! A korrupció ellenségei vagyunk!
 
Célunk, hogy megtörjük a konzervatív erők megszorító gyakorlatát, s véget vessünk a társadalom lenyomásának (social dumping)! "Új irányt kell adni Európának!" Követeljük hát a szabad szakszervezeti szerveződések lehetőségét éppúgy, mint a sérülékeny társadalmi csoportok megsegítését! Ezekben sem vagyunk egyedül! Mi, magyar szocialisták az Európai Szocialisták (PES) Frakciójának részét képezzük az Európai Parlamentben. Közös döntésünk nyomán az EP eddigi elnökét, a német szociáldemokrata Martin Schulz-ot támogatjuk, hogy ő legyen az Európai Bizottság új elnöke!
 
A demokratikus erőknek együttesen kell minden tőlük telhetőt megtenni azért, hogy a szélsőséges csoportok kiszoruljanak az Európai Parlamentből! Magyarországon ez azt jelenti, hogy a Jobbik leleplezése és visszaszorítása a többi hét induló párt együttes feladata.
 
Az EP azonban nem a nemzetek küzdőtere, még kevésbé az egyes országok pártjainak kihelyezett csatamezeje. Az Európai Parlament az EU tagországok pártjainak közös döntéshozó terepe. Noha minden döntésnek van minden tagországra ható vonatkozása, a nemzeti érdekek érvényesítése mégsem mehet senkinek a kárára! Magyarország érdekeit akkor tudjuk jól képviselni, ha abban mások is jót látnak.
 
Mi, magyar szocialisták hazánk európai szintű felemelését vállaljuk. Azért akarunk dolgozni az Európai Parlamentben, hogy minden magyar választópolgár nemzeti, anyagi és lelki biztonságban élhessen Európa bármely szegletében! Ám legfőképp olyan európai Magyarországot akarunk, amely a legerősebb vonzásponttá válik minden honfitársunk számára!
 
Biztonságot akarunk! Minden magyar család biztonságát Európában.
 
Azt akarjuk, hogy valamennyi magyar választópolgár tudja: május 25-én az MSZP-re adott szavazat a gyerekeink jövőjére adott szavazat!
 
 
 

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.