A százhalombattai fiatalember – akit 2013 elején, a még valóban fagyos télben többször láthattunk mezítláb, félmeztelenül futni a városon át – tavaly októberben utazott el Indiába. Azt tervezte, körbefutja a hatalmas országot és közben tapasztalatokat gyűjt, elmélyíti tudását a hinduizmusról. Rendszeresen jelentkezett, remek fotói fantasztikus tájakról, izgalmas pillanatokról, különleges emberekről és kalandokról adtak hírt, kommentárjai szerint barátok vették körül, segített és segítették, boldogan teltek napjai.

Március végén – egy Új Delhi újságban megjelent hírre hivatkozva – felhívás bukkant fel a facebook-on. "Ennek a srácnak ellopták mindenét Indiában..." Az igencsak drámai hangvételű kiáltvány szerint a helyzet kétségbeejtő, azonnali segítségre van szüksége és a nagykövetségre nem számíthat. Természetesen szerkesztőségünk is azonnal felvette vele a kapcsolatot.

"Jól vagyok teljesen – írta válaszában. Az tény, hogy eltűnt a pénzem ... megkerestem a követséget Delhiben, ahol azt mondták, két dologban tudnak segíteni, az egyik az, hogy segítenek hitelt felvenni, a másik, hogy segítenek felvenni a kapcsolatot a családommal. Azt is mondták, ha nem tudok hazamenni és lejár a vízumom, börtönbe is zárhatnak akár fél évre... Nem sok esélyt láttam, hogy hazamenjek, úgy döntöttem, végigjárom Indiát, és közben vagy utána kitalálok valamit, hogyan jussak haza. Aztán még egyszer megkerestem a követséget, ahol azt mondták, menjek a bevándorlási hivatalhoz, ők intézik ilyenkor a kilépési engedélyt, de pénzzel senki nem tud segíteni."

A facebook-on indított gyűjtés nagyon hamar sikert hozott. Igaz, időközben lejárt Tibor vízuma, de összejött a repülőjegy ára. A felhívás alatt az is nyomon követhető, hogy ki, mennyi pénzt ajánlott fel itthon és Indiában. Mire a hír eljutott a százhalombattai önkormányzathoz, már a repülőjegy is megvolt, de a hivatalnak szándékában áll támogatni őt hazatérését követően is.

Az egyik lehetőség szerint itthon egy ismerőse tanyáján dolgozna, mások viszont ökofalut terveznek, amiben szintén szívesen részt venne. Amikor arról kérdezem, hogy mitől a kettősség a kétségbeesett felhívás és az ő nyugodt, panasztalan hangneme között, azt feleli: "nem vagyok aggódós típus, aggódnak helyettem mások. Az a tapasztalatom, ha kevésbé aggódom, jobban mennek a dolgok."

Vrindavan városában, az egyik leghíresebb templomban, a Sri Krishna-Balaram Mandirban végigsétált a padlóra festett 180 rózsán. A falfestmények Krisnát ábrázolták az édesanyjával, a testvérével, a szerelmével. "Ekkor eszembe jutottak a szeretteim, akik nagyon hiányoztak. Elsősorban velük szeretnék minél több időt együtt tölteni. Ez az egy fontos dolog, amit itt láttam, megtanultam. Egymást szolgálják önzetlenül, és ez a valódi boldogságuk forrása – írta egyik üzenetében. Amit kerestem, azt megtaláltam Indiában. Körülbelül 9 éves korom óta nem tudtam sírni akármi történt. Talán elfojtottam az érzéseimet, így kevesebb szenvedéssel jár az élet, de ugyanakkor kevesebb örömmel is."