2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:8°
Kedd
Min:5°
Max:9°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Beszédes csecsebecsék
2014-04-10 - Ha nagy titkokat nem is, érdekes részleteket megtudhattunk Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán magánéletéről és színészi mindennapjairól a "Matrica" Múzeumban rendezett április 8-i előadáson. A Színház az egész világ elnevezésű kiállítás-sorozat keretében rendezett est vendégei a Tündérkirálynő lánya, Gábor Júlia, valamint az ő férje, Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész voltak.
A házaspár a legnagyobb hűséggel és odaadással őrzi, gondozza a két legendás színész örökségét, a tárgyi emlékektől a fotókig és szövegkönyvekig. Történeteket meséltek a múzeum időszaki kiállításának tárgyairól, de maguk is hoztak néhány felbecsülhetetlen értékű apróságot. Felfedték az első közös fotó hátterét, amin Ruttkai, a gyerekkora óta színészként dolgozó díva önfeledten öleli át a szinte reszkető, távolságtartó Latinovitsot, és az első elválás romantikáját is, aminek tárgyi mementója, egy csúnyácska játékmackó csak nemrégiben került elő egy ismerős fotós hagyatékából.

A plüssmacit Latinovits 20 forintért vette egy miskolci trafikban, a pénzt a szálloda portásától kérte kölcsön. Az ajándékkal észrevétlenül, a hátsó oldalról ugrott fel a vonatra, hogy Hatvanig kísérje a néhány napja megismert Ruttkait.

Gábor Júlia, a színésznő és Gábor Miklós, az ugyancsak kiemelkedő színész leánya hasonlít édesanyjára, de sosem akarta őt követni a pályán. Szereplésre egyszer sikerült rávenni őt. Ruttkai Éva fiatalkori alteregóját játszotta volna a Szindbádban. Egy rövid jelenetben láthatjuk is, amint karonfogva sétál Latinovitscsal, a beszélgetős jelenetet azonban a stáb legnagyobb igyekezete és biztató kedvessége ellenére sem sikerült megfelelő minőségben rögzíteni.

Szigethy Gábor színházakban, színészek között élte le az életét. Legkedvesebb történetei közé tartozik, amikor Latinovits Cipollaként annyira elbűvölte az első sorban ülő pártapparátust, hogy felszólítására a statisztákkal együtt ők is táncra perdültek a színpadon. A színészek megrémültek a váratlan fordulattól, de Latinovits egy pillanatra sem nem esett ki a szerepéből. Kiválogatta a nem kívánatos párokat és "visszaszuggerálta" őket a helyükre. Szigethy Gábor pedig megértette, hogy "a színészet megérthetetlen".
Felesége hasonlót mesélt Ruttkai Éváról, aki Darvas Ivánnal játszott Molnár A testőrében, amikor derült égből villámcsapásként egy cigarettatárca esett a színpadra a fejük fölül, éppen a lábuk elé. Darvas megijedt és lefagyott, Ruttkai viszont nyugodtan feltekintett, és azt mondta: "A Marisnál megint itt van a bakája."

A színpadon tökéletesen koncentrált Ruttkai "civilben" szélsőségesen szétszórtan és feledékenyen viselkedett, hogy Latinovits pedig vehemens lett volna, az "enyhe kifejezés". Működött náluk egy "hangulatbarométer", egy miniatűr festőállvány. Ha csukva volt, még a legközelebbi családtagok is rövidre fogták a látogatást.

A tárgyakról még csak annyit, Ruttkai Éva számára különös erőt adott, ha volt vele a színpadon valami "igazi". Ezért vett meg egyszer egy méregdrága, elefántcsont- ezüst-drágakő karperecet Az öreghölgy látogatásának bemutatójára. Csak a színpadon viselte, egyébként kizárólag a táskájában hordta.

A történetekből a múlt ködén át két csodálatos, feledhetetlen színész és ember mosolygott felénk. Feledhetetlenek még akkor is, ha hivatalos emlékhely – támogatás hiányában – még nem létesülhetett számukra. Családjuk féltő gonddal őrzi a tárgyi mementókat – talán egy boldogabb utókornak, amely majd erre is szánhat figyelmet, időt, energiát.

A "Matrica" Múzeumban április 27-ig látható a Ruttkai – Latinovits emlékkiállítás, amit a sorozat keretében ősszel Gobbi Hilda bemutató követ.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.