2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Menekülés a horrorból
2014-04-01 - A 2010-ben "kis magyar horrorként" is aposztrofált százhalombattai társasházi hitelbotrányban az utóbbi hetekben a lakóközösségek számára pozitív bírósági döntések születtek. Előbb a Bolyai utca 2-8., majd a Gesztenyés utca 15-19. társasház is pert nyert dr. Korcsmáros Iván ügyvéd közreműködésével a Kúria (a volt Legfelsőbb Bíróság) előtt a Raiffeisen Bank ellen.
A helyi ügyvédet eredetileg két társasház - a Bolyai utca 2-8. és a Március 15. utca 2. - lakóközössége kérte fel jogi képviseletre. Mint elmondta, korábban nem foglalkozott társasházi joggal, de megismerve a tényeket, nyilvánvalónak tartotta, hogy a "kölcsönszerződések" nem jöhettek érvényesen létre, mivel egy szerződés szabályos létrejöttéhez a felek egyező akaratnyilvánítása szükséges. A lakóközösségek azonban nem adtak érvényes felhatalmazást az egykori közös képviselőnek. "Túl azon, hogy a kontraktusokhoz hozzácsatolt közgyűlési jegyzőkönyvek egyértelműen hamisak voltak – nyilatkozta dr. Korcsmáros Iván –, az egyiken például olyan lakó került feltüntetésre, aki már évekkel korábban elköltözött, egy másikon pedig olyan, aki elhunyt, de a dokumentumok sokszor formailag sem feleltek meg a törvényi elvárásoknak."
 
A vitatott összegek eltérő mértéke miatt a Március 15. utcai társasház keresetét a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz, a Bolyai utcai társasházét pedig a Fővárosi Bírósághoz (később ennek neve Fővárosi Törvényszék lett) kellett benyújtani. "Meglepetésünkre azonban első körben mindkét bíróság azt mondta, hogy nincsen hatáskörük eljárni, mivel a szerződésekben választottbírósági kikötés is szerepel. Ezeket a döntéseket persze megfellebbeztük, hiszen amennyiben az egész szerződés létrejötte a kérdés, akkor természetesen a bennük foglalt választottbírósági kitételek sem élhetnek e szempontból önálló életet" – fogalmazott az ügyvéd.
 
A Március 15. utcai ügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék elfogadta a fellebbezést és érdemben vizsgálandóvá tette a választottbírósági záradék érvényességét. A Bolyai 2-8. esetében azonban a Fővárosi Ítélőtábla a kért jogorvoslatot nem találta alaposnak, és a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Központi Választottbírósághoz utalta a peresített vita rendezését. E választottbíróság - egyetértésben a Raiffeisen Bankkal - azt a véleményt alakította ki, hogy amit a közös képviselő aláír, az mindenképpen kötelezi a lakóközösséget, tehát a hitelszerződés érvényesen létrejött és azt teljesíteni kell. A köddé vált pénzeket így legfeljebb a volt közös képviselőn követelhette volna a ház. Az ügyvéd ezt a döntést ismét megtámadta, a Fővárosi Törvényszék azonban elutasította a választottbírósági ítélet érvénytelenítését célzó keresetét.
 
Tovább komplikálta a helyzetet, hogy mindeközben a társasház egy vállalkozóval is perben állt, amely esetben mind első-, mind másodfokon azt mondta ki a Budaörsi Városi Bíróság, majd a Budapest Környéki Törvényszék, hogy a közös képviselők képviseleti joga valóban nem korlátlan.
 
"Három ellentétes bírósági döntéssel a kezünkben a Bolyai 2-8. nevében felülvizsgálati kérelmet terjesztettünk elő a Kúriához, és e legfőbb ítélkező szerv végérvényesen nekünk adott igazat, kimondva, hogy korlátlan képviseleti joga a közös képviselőnek valóban csak az olyan ügyekben van, amelyek beletartoznak a társasház szokásos gazdálkodásába. A rendes gazdálkodás körét meghaladó kötelezettségvállaláshoz szükséges a közgyűlési felhatalmazás. Ilyen rendkívüli vállalás egy banki kölcsönfelvétel és egy választottbírósági alávetés is."
 
Ez év március hó 4-én a Bolyai utca 2-8. társasház jogvitájában olyan döntést hozott a Kúria, amely érvénytelenítette, illetve hatályon kívül helyezte a házat elmarasztaló korábbi választottbírósági és törvényszéki határozatokat.
 
Ezt követően kért segítséget a Gesztenyés út 15-19. társasház is dr. Korcsmáros Ivántól, aki áttekintette az addigi eljárás anyagát, amelyben ugyancsak felvetődött a választottbírósági hatáskör megkérdőjelezése. Ez elég volt ahhoz, hogy a vonatkozó érvelést jobban kibontva és ezt a témát téve fő csapásiránnyá ezt az ügyet is sikerre vigye.
 
"Sajnos, volt olyan eset is, amikor már nem lehetett így beavatkozni, mert ha az alapeljárásban nem vetődött fel a hatásköri probléma, akkor ezt a témát felülvizsgálat során már nem lehet újranyitni."
 
Időközben a Március 15. utca 2. procedúrájában a rendes bíróság - itt a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsáról van szó - szintén jogerősen rögzítette, hogy nincsen választottbírósági hatáskör, azonban a szerződést egyebekben érvényesen létrejöttnek látta, azaz a tulajdonosoknak itt is fizetniük kellene a "hitelt". Az ügyvéd azonban itt is felülvizsgálati igénnyel él, ugyanis szilárd véleménye, hogy biztosan "nem lehet oly szerződést érvényesnek tekinteni, amelyben felvonó-korszerűsítés a beruházási cél, miközben egy olyan házról beszélünk, ahol nincs is lift."
 
"Nem akarok nyugodni addig, míg az összes ház összes pénzét vissza nem szerzem, mert most már ez a szívügyem lett" – nyilatkozta dr. Korcsmáros Iván. Közben új koncepción dolgozik, amelynek lényege, hogy az eddigiektől eltérő jogcímeken próbálná meg visszaperelni azoknak a közösségeknek a vagyonát is, amelyek feladták a küzdelmet vagy elvesztették eddigi harcaikat. Az is elképzelhető, hogy a Raiffeisen Bank önkéntes teljesítése hiányában a Kúriát már megjárt Bolyai 2-8. pénzének visszaszerzése érdekében is további jogi lépéseket kell tenni, eddig ugyanis a bank nem fizette meg a már lejárt határidejű perköltséget sem.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.