2019. november 14. - Aliz napja
Csütörtök
Min:8°
Max:9°
Péntek
Min:7°
Max:13°
Szombat
Min:10°
Max:14°
Vasárnap
Min:10°
Max:13°
Hétfő
Min:10°
Max:13°
Jegyzet
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Elhunyt Mórotz Ödön
2014-03-04 - Életének 82 évében, február 22-én elhunyt Mórotz Ödön, városunk lakója, a Dunamenti Erőmű egyik alapító dolgozója, a helyi repülőmodellezők edzője, támogatója, számos kiemelkedő sporteredmény elősegítője.
1932-ben született Várpalotán. Villanyszerelő szakmunkásként végzett. Katonai szolgálata során egy életre beleszeretett a repülésbe. 1957-ben az Inotai Hőerőmű fizikai laboratóriumában helyezkedett el műszerészként, majd sikeresen elvégezte a Híradásipari Technikumot. 1959-ben kiváló dolgozó oklevelet, 1961-ben kiváló dolgozó jelvényt kapott. 1964-ben Csenterics Sándor alapító igazgató hívására érkezett feleségével és fiával Százhalombattára, hogy részt vegyen az épülő Dunamenti Hőerőmű Vállalat elindításában és további működtetésében. A Hőtechnikai Labor művezetőjeként még abban az évben egy hónapos tanulmányútra küldték a Szovjetunióba. Miután kollégáival szinte éjjel nappali munkavégzéssel álltak helyt egy jelentős üzemi tűzeset elhárításában és a kár helyreállításában, 1967-ben újból kiváló dolgozó jelvényt vehetett át. Részt vett több erőműi irányítástechnikai újításban, 1970-ben ismét kiváló dolgozóként ismerték el. A legjelentősebb szakmai elismerés azonban az volt a számára, amikor 1982-ben beválogatták abba a szakmai csoportba, amely részt vett a Kuwait-ban épülő Doha West-i erőmű irányítástechnikai üzembe helyezésében. 1985-ben Honvédelmi Érdemérem kitüntetést kapott.
 
1970-től haláláig komoly támogatást biztosított fia, Mórotz Attila, harmincszoros magyar bajnok repülőmodellező sportpályafutásához. Néhány évig a magyar körrepülő-műrepülő válogatott edzője volt, amely ebben az időszakban érte el legjobb eredményeit Eb dobogós és VB csapathelyezések formájában. Közreműködött az MHSZ, majd a Magyar Modellező Szövetség munkájában, nemzetközi sportbírói minősítést szerzett. 1978-ban MHSZ kiváló munkáért arany fokozatú kitüntetést kapott.
 
Nemcsak fia, unokája, Máté is sikeres modellező lett, országos bajnokságot nyert rádió-távirányítású műrepülő kategóriában, tavaly pedig siklóernyő pilóta minősítést szerzett.
 
Mórotz Ödön a kezdetektől tagja, több mint tíz évig elnöke volt a Dunamenti Energia Modellező Klubnak, amely a mai napig sikeresen szerepel a repülő- és hajómodellezők hazai és nemzetközi versenyein.
 
Az elmúlt közel 44 év alatt rengeteg emberrel szerettette meg a sportágat, és sokaknak segített a modellek megépítésében is. Céltudatos, precíz munkavégzésre tanított, kitartásra, sportszerűségre és szerénységre nevelt. Pótolhatatlan űr marad utána a családban és a sportágban. Segítőkészsége és színes egyénisége remélhetőleg sok százhalombattai emlékezetében megmarad.
 
Búcsúztatója március 7-én, pénteken, 13 órakor lesz a százhalombattai köztemetőben. A gyászoló család mindenkit arra kér, hogy csupán egy szál virággal érkezzen a megemlékezésre.

További híreink
Regionális hírek
Programajánlók
- Programajánló - 2019-11-14
- Programajánló - 2019-11-12
- Programok a HBVK-ban - 2019-10-31
- Programajánló - 2019-10-22
- Programok a HBVK-ban - 2019-10-14
- Programajánló - 2019-10-08
- Programok a HBVK-ban - 2019-10-07
- László Bandy a BKK-ban - 2019-10-03
- Programok a HBVK-ban - 2019-10-01
- Programok a HBVK-ban - 2019-09-23
Választási hírek
Felhívások
AKTUÁLIS
2019-10-30 - Felújítja az önkormányzat a Március 15. utcai, csőcsorda feletti gyalogoshidat Százhalombattán november 4-e és 15-e között.
2019-10-21 -
2019-10-16 - Idén is ingyenes tüdőszűrést szervezett a lakosságnak az önkormányzat Százhalombattán október 18-tól november 21-ig. A vizsgálatot a törökbálinti tüdőgyógyintézet mobil tüdőszűrőszolgálata végzi a Százhalom Egészségügyi Központban hétfőn és szerdán 12-től 18, kedden, csütörtökön és pénteken 8-tól 14 óráig.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Pályaválasztási fórum
2019-11-14
Zsúfolásig megtelt a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola a pályaválasztási fórumon, amelyen kilenc oktatási intézmény mutatkozott be november 12-én.

Köszönet a segítőknek
2019-11-13
Apró Magdolna, az idősotthon munkatársa kapta az idei Szociális Munkáért Elismerő Oklevelet a százhalombattai önkormányzattól. Az erkölcsi elismerést Vezér Mihály polgármester és Török Sándor, a szakbizottság korábbi elnöke adta át november 12-én, a Szociális Munka Napján.

Ideiglenes szűkülés az M0-áson
2019-11-13
Burkolatjavítás miatt egy sávra szűkül a forgalom az M0-ás autóút északi szektorán Dunakeszi–dél és az M2-es autóút csomópontok között november 16 és 19 között, szombattól keddig – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Baleset a Csentericsen
2019-11-13
Két személygépkocsi ütközött össze Százhalombattán, a Csenterics Sándor úton november 12-én reggel.

Hálaadó istentisztelet
2019-11-12
Megtelt a Református Templom Százhalombattán, a templomszentelés húsz éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen november 10-én.

Országos sportrendezvények
2019-11-12
Országos sportrendezvényeket szervezett és számos egyéb programból is kivette a részét a Városi Polgárőrség Százhalombattán október folyamán.

Lépések a munka világába - Pályaorientáció nyolcszázhatvanöt diáknak
2019-11-12
Pályaorientációs témanapot tartott a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium november 7-én. Nem könnyű szervezési feladat ez egy olyan összetett iskolában, ahová 6-tól 19 éves korukig járnak a gyerekek – olvasható Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató összefoglalójában.

Sylvia Plath: A mindegy-öltöny
2019-11-12
Ki ne vágyna rá, hogy mindig, mindenhol, mindenkinek megfeleljen?

Gyémántdiplomát vett át dr. Pintér
2019-11-12
Gyémántdiplomát vett át az idén kilencven éves dr. Pintér Gyula, egykori százhalombattai üzemi főorvos a Semmelweis Egyetemen aulájában október 12-én. 

Pénteken adják át a Stádium-díjat
2019-11-12
Első alkalommal adják át a tavaly, Százhalombattán meghirdetett Stádium-díjat november 15-én (pénteken), 11 órától az OKISZ Inkubátorház Dísztermében (1076 Budapest, Thököly út 58-60.). 

Bővült a szolgáltatások köre
2019-11-12
Gyermekultrahangos szűrő és diagnosztikai vizsgálatokkal bővült az Optimum-Med szolgáltatásainak a köre Százhalombattán.

Ingyenes szűrés dohányosoknak
2019-11-12
Elindult a HUNCHEST tüdőrákszűrő-program az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, amelyre dohányos, vagy 15 éven belül leszokott – és élete során átlagosan 25 évig napi egy csomag cigarettát szívott – 50 évesnél idősebb nők és férfiak jelentkezését várják. Az ingyenes szűrővizsgálatra beutaló nem kell.

Átmenetileg szünetel a komp
2019-11-11
Az üzemeltető tájékoztatása szerint bizonytalan ideig szünetel a Százhalombatta-Tököl között közlekedő kompjárat. Az üzemeltető mindent elkövet a műszaki probléma mielőbbi elhárítása érdekében. 

Egy helyet javítottak a tabellán
2019-11-11
Megyei felnőtt férfi kézilabdabajnokság: Erdőkertesi SE – Százhalombatta III 31:41 (14:19) november 10.

Az intenzív anyaságról - Kell ez a sok "kell"?
2019-11-11
Egy valami állandó: a változás – tudjuk és tapasztaljuk is. Évtizedek alatt erősen megváltozott az “ideális anya" képe. A legtöbben úgy érezzük, hogy túl sok az elvárás az anyákkal szemben, miközben azt is tapasztalhatjuk, hogy a társadalom elmagányosodik, megszűnt a korábban megszokott, kiterjedt rokoni és intenzív közösségi háló. Az “intenzív anyaságot" jártuk körbe Csonka Balázs pszichológus, szexuálpszichológus, a Dívány.hu online magazin főszerkesztőjével.

Rangadógyőzelem
2019-11-11
7:2 arányban győzött a VUK SE U16-os labdarúgócsapata az Örkény ellen a Pest megyei II. osztályú bajnokság 10. fordulójában november 9-én. Nagy várakozás előzte meg az óvárosi összecsapást, hiszen a vendégek  győzelmükkel  letaszíthatták volna a battai gárdát a táblázat éléről.

Szélcsendes évadzáró
2019-11-11
A Velencei-tavon rendezték a modellvitorlás évad utolsó Országos Bajnokságát F5-10 hajóosztályban november 9-én.

Éremeső Hódmezővásárhelyen
2019-11-11
Negyvenkét egyéni és hét csapatban szerzett érmet szereztek a Százhalombattai VUK SE szenior úszói a XVI. Nemzetközi Szenior Úszóversenyen, Hódmezővásárhelyen november 9-10-én.

Eddig veretlenek a Bulldogok
2019-11-07
Itthon játsszák az őszi szezon utolsó mérkőzését a Százhalombattai Bulldogok. A rögbicsapat a Budapest Exilest fogadja a Sportcsarnokban november 16-án, 14 órakor.

Új edzővel kezdték a szezont
2019-11-07
Hat mérkőzés – két győzelem és négy vereség – után a tízcsapatos tabella hetedik helyén áll az SZKE III csapata a megyei elsőosztályú felnőtt férfi kézilabda-bajnokságban. Az új évadot új edzővel kezdte a csapat. Vele beszélgettünk.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.