2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Lépésről lépésre - írta: LA
2014-03-04 - Civil aktivisták készítettek tanulmányt egy Százhalombattán megvalósítandó ifjúsági közösségi tér és alkotóközpont szükségességéről és lehetőségeiről. Március 3-án tárgyaló asztalhoz ültek a városvezetés és a kezdeményezés képviselői. A kötetlen beszélgetés során felajánlották a fiataloknak, hogy első lépésként a Barátság Kulturális Központ felújított közösségi terében kezdjék el azt a tevékenységet, ami idővel akár egy önálló ifjúsági intézményt is megalapozhat.
A város nyilvánossága a február 10-i közmeghallgatáson értesülhetett az elképzelésről, ahol Fazekas Levente, képzőművész, a SZIKE titkára szólalt fel. Vezér Mihály polgármester kérte a fiataloktól, mutassák meg, mekkora a támogatottsága az elképzelésnek, és tűzzenek ki egy időpontot, amikor az önkormányzat illetékeseivel együtt, megvizsgálják az ötletet.
 
Az Ifjúsági Műhely többféle létező igényt is kielégítene. A városban igen magas szintű képzőművészeti oktatás zajlik méltatlan körülmények között; átlagon felüli az amatőr zenészek, együttesek száma, akik garázsokban próbálnak, sokszor zavarva a környéken lakókat. A képzőművészek magukra vállalnák a város kortárs képzőművészeti gyűjteményének gondozását és egy galéria szakmai működtetését. A zenészek egy stúdió fenntartásával nem csak a helyi együtteseknek nyújtanának segítséget, hanem szolgáltatásként is fel tudnák azt kínálni.
 
Százhalombattán a fiatalok számtalan sport- és alkotócsoport közül választhatnak, ha már megfogalmazódott bennük erre az igény. Ugyanakkor arra nincs lehetőségük, hogy más közösségek tagjaival találkozzanak. Nem találnak a városban rendszeres, tartalmas kikapcsolódást, ezért a szabadidejüket többnyire Budapesten töltik. Ennek, az egyéb veszélyek mellett az is igen nagy kockázata, hogy kötődéseik fellazulnak, gondolataik elszakadnak Százhalombattától. Nagyon nagy – pénzben is kifejezhető – problémát jelentenek, akik az adottságok és juttatások ellenére sem érzik magukénak a várost, nem becsülik értékeit, rongálnak unalmukban vagy a figyelemfelkeltés kedvéért.
 
A közösségi tér komplex kulturális kínálatának célja, hogy találkozzanak a fiatalok kortársaikkal, azok érdeklődési körével, hogy az értékközvetítés az arra fogékonyabbakon keresztül eljusson azokhoz is, akiket más formában nem ér el ez a szándék. Bevonva őket a város vérkeringésébe, kialakítsa, fejlessze lokálpatriotizmusukat.
 
A terv aktualitását növeli, hogy január 31-én vált elérhetővé a 2014-2020 közötti időszakra kidolgozott Pest megyei Területfejlesztési Program, amiben többek között a közösségfejlesztés is fontos szerepet kap.
 
Az elmúlt hetekben a kezdeményezők Facebook oldalt indítottak és aláírásgyűjtést szerveztek, aminek köszönhetően 1114 támogatót gyűjtöttek.
 
Vezér Mihály polgármester a március 3-i találkozón leszögezte, a tanulmányban felvázolt önálló intézmény létrehozása minimum két évet venne igénybe, ezért azt javasolja, hogy lépésről lépésre induljon el a projekt. Felvetette, miért nem tudja ellátni a feladatot a jól felszerelt, erősen támogatott BKK. Sinka László alpolgármester szerint fontos, hogy a működés mögött egy erős, önálló közösség álljon, saját szabályokkal. A találkozón részt vett a városi média is. Mazumel Ferenc, a HTV ügyvezetője, mint egykori színjátszó arra emlékeztetett, hogy az ő idejében csak akkor kaptak helyet a várostól, amikor már eredményeket tudtak felmutatni. Fazekas Levente több városi közösséget, csoportot is felsorolt, akikkel felvette a kapcsolatot, és akiknek helyre lenne szükségük. A BKK szerinte kiválóan betölti azt a funkciót, amit felvállalt, de az a réteg, akiknek az Ifjúsági Műhely közösségi programjai szólnának, egészen másfajta megszólítást, megközelítést, intézményi struktúrát kíván. Ridzi Júlia építész, a tanulmány egyik készítője megerősítette, hogy a mai 15-25 évesek egészen újszerű és komoly kihívásokkal találkoznak, problémáikat a BKK nem tudja felvállalni, mivel fizikailag és ideológiailag is független helyre van szükségük.
 
Kovács Krisztina, a BKK igazgatóhelyettese felolvasta Szigetvári József igazgató szakmai állásfoglalását, amiben elismerte az igény jogosságát, és felvázolta a jövőbeni együttműködés lehetőségét.
 
Szél Pál, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnöke arra biztatta a kezdeményezőket, érjenek el sikereket, ezzel is erősítve legitimációjukat. Szalai Attila ifjúsági tanácsnok is támogatandónak ítélte a terveket, de emlékeztetett az IKSZ egykori bukásának okaira, a deviáns elemek beszűrődésére. Szél Pállal együtt ennek megelőzését kérték.
 
A képviselők emlékeztettek arra a felelősségre is, ami a közpénzzel való gazdálkodással jár. Néhány hét múlva folytatódhat az egyeztetés a városvezetés az Ifjúsági Műhely képviselői között.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.