2019. augusztus 25. - Lajos, Patricia napja
Szombat
Min:20°
Max:24°
Vasárnap
Min:20°
Max:30°
Hétfő
Min:20°
Max:30°
Kedd
Min:20°
Max:30°
Szerda
Min:20°
Max:31°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
A Zerindi Képtár
2014-03-03 -
Négy évtizede jött létre a Zerindi Képtár, melynek előzménye az volt, hogy Fazekas József akkor még ifjú zerindi tanárnak, aki akkor éppen a művelődési ház igazgatója is volt, 1973.december 5-én a Falvak Dolgozó Népe című újságban megjelent a levele: "Zerindi Képtárat" címmel. Cseke Péter újságíró támogatta Fazekas József zerindi tanár ötletét, és az erdélyi képzőművészek elkezdtek alkotásaikból adományozni a születendő Zerindi Képtár részére. A zerindiek a kulturális életet községükben eddig is ébren tartották. 1969-ben Csanádi János a Körösköz folklórgyűjtője Irodalmi Kört alapított és erdélyi költőket, írókat hívtak meg összejöveteleikre. A Bondár házaspár a színjátszó csoportot fogta össze. A citera és furulya együttes Kovács Sándor zenetanár irányítása alatt ért el szép sikereket. A Csáky házaspár táncra oktatta a fiatalokat. Kátai Lajos zerindi ezermester, citerákat készített, mellyel országos harmadik díjat nyert, de dalolt, vagy éppen táncolt, csakhogy öregbítse Zerind hírnevét. A hatalom képviselői a Zerindi Képtár hallatán nyugtalankodni kezdtek, a rendőrség kihallgatásra hívta a zerindi tanárokat, idegesítette őket ez a szokatlan önszerveződés, és egyre erősödő közösségformáló mozgalom.
 
Zerind község a nevében őrzi a honfoglaló magyarság törzsi - nemzetségi emlékeit. Dr. Bartucz Lajos XX. század eleji antropológiai vizsgálatai bizonyítják, hogy Arad megye legősibb legtörzsökösebb magyarságával rendelkezik ez a vidék. Zerind, Koppány édesapja volt. Tar Zerindnek Biharban és Somogyban is voltak birtokai, e tájon dukátusi szálláshelye is volt, így azóta őrzi nevét a község. Zerind község a hozzátartozó Feketegyarmattal Trianon után Romániához tartozik, Arad megye északnyugati részén található. Magyarországról tekintve a Tiszántúlon terül el.
 
Az első írásos dokumentumok 1169-ben említik Zerindet. Sok történelmi vihart átélt ez a vidék, és sohasem göröngy mentes úton haladt ez az alföldi nép. A hatalom képviselői hamar átlátták, hogy már nem lehet leállítani a Zerindi Képtár létrejöttét, mivel 26 - többnyire ismert erdélyi művész 52 munkája gyűlt már össze és Cseke Péter újságírónak köszönhetően mindez a Falvak Dolgozó Népe című lapban dokumentálva is volt.
 
Zerind község lakói őseik és szülőföldjük iránti szeretetből és tiszteletből, őrzik tájszólásaikat, hagyományaikat, szokásaikat és a Zerindi Képtár létrejöttével még tovább akarták gazdagítani értékeiket és kultúrájukat. 1974. május 18-án Banner Zoltán művészettörténész hivatalosan megnyitotta a Zerindi Képtárat, ami az önálló magyar művészeti közgyűjteményi mozgalom első dátuma. A zerindi értelmiség úgy gondolta, egy hetes nyári festőtáborra hívja meg a képzőművészeket minden évben és egy folyamatos közművelődési funkciót is sikerül így ellátniuk. 1977-ig néhány festő így Balázs Imre, Gámentzy Zoltán, Incze István, Kusztos Endre, Török Pál, Ughy István és az aradi Alaszu Pál el is jöttek a formálódó zerindi művésztelepre, de mivel határmenti településről volt szó, a hatalom szervei nem támogatták a zerindi művésztelep létrejöttét és végül megszűnt, de a Zerindi Képtár az maradt. Az Irodalmi Kör is folytatta munkáját Csanádi János elnök szervezésében. A szellemi ösztönzője a Körnek a Kisjenőben élő Olosz Lajos költő, aki "Vers a vén cserfához" című költeményét a Zerindi Irodalmi Körnek ajánlotta, a verset 1971. augusztus 10-én írta. Olosz Lajos költő az erdélyi Helikon táborához tartozott. Őszinte barátság fűzte Reményik Sándorhoz és Áprily Lajoshoz, de költészetében a szabad vers felé vonzódott. Olosz Lajos költő 1977-ben bekövetkezett halála után a Zerindi Irodalmi Kör felvette nevét.
Csanádi János a Zerindi Olosz Lajos Irodalmi Kör elnöke a Szeplőtelen oltár című kötet szerkesztésében vállalt oroszlánrészt és 1997-ben ki is adták, Olosz Lajos költő addig ki nem adott verseit. A Zerindi Képtár jelenlétével Zerinden irodalmi, képzőművészeti és zenei rendezvények színhelyévé vált. Banner Zoltán művészettörténész a következőképpen írt: "A Zerindi Képtár viszont örök példa, örök mementó marad, hiszen az erdélyi magyar művészet rejtőzködésének a feloldására tett első kísérletként írja be magát művészetünk történetébe."
 
2000-ben a NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának támogatásával megjelent egy könyv "A Zerindi Képtár" címmel benne a műtárgyak jegyzékével. Siska-Szabó Hajnalka zerindi születésű festőművésznek köszönhetően, ami abba kellett maradjon 1977-ben, most már több mint egy évtizede, nemcsak újra éledt, hanem fokozatosan erősödik a zerindi nyári művésztelep. Az álmok, ha lassan is, de valóra válnak, az igaz értékek pedig a szavakban is, és az alkotásokban is, de egymásra találnak.
 
A zerindi alföldi kék ég alatt, a Fekete-Körös partján van egy maroknyi közösség és nemcsak ápolja, óvja értékeit, de még gyarapítani is képes volt. A Zerindi Képtár egy igazi érték, ha nem lenne az, akkor már az idő kérlelhetetlenül elsöpörte volna. A Zerindi Képtárban látható alkotásokat lehet szeretni vagy nem szeretni, lehet vele egyetérteni, vagy nem – értéke – az egyéni értékeléseken túl, örök. A Zerindi Képtárban benne van szeretete a szabadságnak, a társadalmi igazságtételnek, szeretete a szülőföldnek, a magyarságnak és minden nemzetnek, szeretete az embernek, a gyermeknek, az életnek és ez a szeretet légkör uralja ezt a zerindi ősi alföldi vidéket. A fecsegő Fekete-Körös balladákat, legendákat mormol. A Zerindi Képtárban pedig már látható Deák Árpád szobrász gipsz-makettje a község névadójáról Tar Zerindről. Az itt élő emberek kezdik elhinni, hogy a civil kezdeményezéseknek van értelme és értéke, és bár egy kis alföldi községről van szó, de hiszik, hogy tudnak híd lenne a két ország között. Múltjuk ismeretéből merítenek erőt és bizalmat a jövő iránt.
 
Feketegyarmati Sándor

További híreink
Regionális hírek
Programajánlók
Választási hírek
Felhívások
Választás
2019-08-02 -
Tisztelt Jelölő Szervezetek!
Kérjük, hogy időben jelezzék szerkesztőségünk részére, ha választási fórumot, vagy egyéb politikai rendezvényt szerveznek, hogy minden eseményről beszámolhassunk. A tudósításokat a pártatlan és egységes tájékoztatás érdekében egy időben, külön rovatban tesszük közzé az online, illetve a nyomtatott felületen a szeptember 10-i jelöltállítás lezárulásáig. Ezt követően, a várható erősödő kampánytevékenységnek megfelelően, folyamatosan tudósítunk a választási eseményekről az online felületen. Politikai tartalmú közleményeket csak szerkesztett formában, személyes érintettség esetén csak viszontválasszal egy időben adunk közre.
Köszönjük együttműködésüket: Hírtükör szerkesztőség
AKTUÁLIS
2019-08-22 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombattán augusztus 29-én, szeptember 2-án és 3-án – tájékoztatott az ELMŰ.
2019-08-21 - Már lehet jelentkezni a XV. Tavi Sárkányhajó-versenyre, amelyet a Sporthalom Kft. szeptember 28-án, szombaton, a Csónakázó-tónál rendez meg.
2019-08-16 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Közvilágítási rekonstrukció az Urbáriumban
2019-08-22
A korábbi években megkezdett közvilágítási rekonstrukció az Egészségügyi Központ előtti területtel folytatódik szeptemberben. A Göncz Árpád parkon átvezető sétány ez idő alatt korlátozottan használható.

Új buszjáratok
2019-08-22
Új buszjárat érinti az Ipari Park megállóhelyet Százhalombattán szeptember 1-jétől.

Béke, megegyezés, tolerancia
2019-08-22
Szent István államalapító munkáját, a korszerű közigazgatás és az erős állam megszervezését, valamint a keresztény alapú együttélési normák lefektetését méltatta Vezér Mihály polgármester az augusztus 20-i városi ünnepségen Százhalombattán. Az államalapítás és az új kenyér ünnepére rendezett egész napos családi programokra, az esti gálaműsorra és az azt követő utcabálra is nagyon sokan látogattak ki.

Hetvenen a színpadon
2019-08-21
A nyáron tanult táncokat a Battai Napok nyitónapján, szeptember 13-án mutatja be a Százhalombattai Városi Ifjúsági Sportegyesület B-Cool Dance tánccsoportja. A táncosok augusztus utolsó hetében gőzerővel készülnek, mert szeretnék elkápráztatni a nézőket. Mint minden évben, idén is várhatóan hetvenen fognak egyszerre táncolni.

Kevesebb a szúnyog
2019-08-14
Sikeres volt a hetek óta tartó folyamatos szúnyogirtás Százhalombattán. Hatékonynak bizonyultak az önkormányzat által megrendelt nagy teljesítményű földi kémiai gyérítések.

Új röntgengép az egészségközpontban
2019-08-14
Korszerű, automatikusan programozható, új röntgengép kezdi meg működését a Százhalom Egészségügyi Központban szeptember 2-tól.

Ortopédiai szűrés az óvodákban
2019-08-14
Közel kétszáz nagycsoportos vizsgált meg dr. Terebessy Tamás ortopéd szakorvos, egyetemi adjunktus a százhalombattai óvodákban annak az ingyenes szűrésnek a keretében, amelyet az önkormányzat szervezett és finanszírozott májusban.

Béke, barátság, kultúra
2019-08-14
Fergeteges hangulatban telt az idei, immár XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár "nulladik napja" augusztus 13-a, Százhalombattán.

Minden esetre - Vagyonvédelem és bűnmegelőzés a strandon
2019-08-13
Bár az időjárás nem volt kegyes az Érdi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi fórumához a százhalombattai strandon augusztus 13-án, Szatmáriné Berczi Dolóresz százados számos hasznos információt osztott meg a Hírtükörrel a helyszínen.

Újdonságok a könyvtárban
2019-08-13
Melinda Taub: Veronai szerelmesek = Still star-crossedJ.R.dos Santos: ÉletjelTóth Krisztina: Fehér farkasLackfi János: Minden napra egy sztoriKrusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosemFöldes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk?Geronimo Stilton sorozat - Új történetek!Tea Stilton sorozat - Új történetek!Barátnőm, Bori sorozat - Új történetek!Agatha nyomoz sorozat - Új történetek! A könyvtár MINDEN NAP nyitva tart 12 és 18 óra között a Summerfest alatt - augusztus 12. és 22. között.

A mi gyerekeink
2019-08-12
A rendezvénybiztosítás nem adott olyan sok feladatot a polgárőröknek júliusban, mint más időszakokban, a fiatalok azonban az elmúlt évekhez képest is hangosabbak, törnek-zúznak, szemetelnek a parkokban, játszótereken és egyéb közterületeken.

Vitorlás modellezés
2019-08-12
Garay György második, Garay József pedig ötödik helyen végzett az F5 - M hajóosztályban rendezett 23. Óvár Regatta és Báger-tó Kupán Mosonmagyaróváron augusztus 10-11-én.

Megvolt a sorsolás
2019-08-12
A sorsolás alapján szeptember 15-én és 29-én, október 13-án valamint november 17-én játssza itthoni mérkőzéseit a Battai Gurítók tekecsapat a Budapest és Környéki Szabadidős Tekebajnokság őszi szezonjában. Valamennyi találkozóra vasárnap 10 óra 30-as kezdéssel kerül sor a KlubSirályban.

Vagyonvédelmi tanácsadás a strandon
2019-08-09
A rendőrség és a lakosság közötti párbeszéd javítása és a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése érdekében komplex vagyonvédelmi lakossági fórumot tervez az Érdi Rendőrkapitányság a helyi polgárőrség bevonásával a százhalombattai strand területén augusztus 13-án, kedden 10 órától.

A tiszta játék híve
2019-08-08
A százhalombattai játékvezető, Debreceni Nóra is részt vett, sőt, döntőt fújt az oroszországi Kirishiben megrendezett Leány U15 Vízilabda Európa-bajnokságon júliusban. A bíráskodást négy évvel ezelőtt kezdte, az első osztályban két éve dolgozik. Vezetett mérkőzést a Fiú U15 EB-kvalifikációs nizzai tornán és a női Euroliga negyeddöntőjében. A profi játékvezetők életéről és az ide vezető útról beszélgettünk vele.

Könyvtári nyitva tartás
2019-08-08
Minden nap, vagyis vasárnap és ünnepnapon is nyitva lesz a Hamvas Béla Városi Könyvtár Százhalombattán a Summerfest alatt, vagyis augusztus 12-e és 22-e között 12-től 18 óráig.

Okos játék - okos ajándékok
2019-08-08
Minőségi playstationt, okostelefont, okosórát, tabletet, laptopot nyerhet, aki kitölti az okospadokra telepített várostörténeti kvízt Százhalombattán. Játszani három korcsoportban lehet.

Több ezer év húszszor húsz méteren
2019-08-07
Befejeződött a százhalombattai "Matrica" Múzeum idei nemzetközi ásatása a Sánc-hegyen. Idén három teljesen ép tárgyra is bukkantak a régészek.

Újraindul a komp
2019-08-06
Új üzemeltetővel ismét elindul a komp Százhalombatta és Tököl között augusztus 12-én 6 órakor.

Ultrahangos csípőszűrés
2019-08-06
Kedves Szülők! Mindazok számára, akik még nem ismernék, szeretnék tájékoztatást adni egy betegségmegelőző szűrési tevékenységről, amely percek alatt képes tájékoztatást adni gyermekük csípőízületének állapotáról.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.