2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:13°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:13°
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:5°
Max:11°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Önként és dalolva - írta: LA
2014-01-20 - Több mint egy éve indult el a közösségi szolgálat. A kezdeti, elvi ellenkezés után, a diákok felfedezték az önkéntesség értékeit és szívesen vesznek részt a programban. A tapasztalatokról kérdeztük az iskolákat, a befogadó intézményeket és a diákokat.
A tanulóknak 50 közszolgálati órát kell igazolniuk középiskolás éveik alatt. E nélkül ugyanis 2016-tól – bár letehetik az érettségi vizsgát – nem kapják kézhez a bizonyítványukat. A program célja az érdek nélküli közösségi értékek megismertetése a fiatalokkal. Ennek felelnek meg a választható területek is, az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a környezet- és természetvédelem, a szociális, sport és szabadidős tevékenységek. Fogadó szervezet lehet bármelyik – akár nemzetiségi – önkormányzat vagy költségvetési szerv, bármely magyarországi székhelyű civil vagy egyházi szervezet, vagy közszolgáltatást nyújtó, kulturális, szociális vagy gyermekvédelmi intézmény. Szervezetektől függetlenül gazdasági vállalkozás vagy magánember is köthet megállapodást a középiskolákkal. A partnereket a diákok is javasolhatják.
 
Fontos, hogy a tanulók nem vehetnek részt termelő tevékenységben. Számos lehetőség közül választhatnak, hogy az 50 órát különböző helyeken, más-más feladatokkal tölthessék el, így minél szélesebb körű tapasztalatokat szerezzenek.
 
A százhalombattai Arany János gimnáziumban 5 osztály, azaz körülbelül 150 diák érintett. Az intézmény közel negyven fogadó szervezettel kötött szerződést, és a gimnazisták az iskolán belül is több lehetőséget találnak. Segítenek az SNI és a RAK, valamint az alsó tagozat tanulóinak, részt vesznek a szelektív hulladékgyűjtésben, sport és közösségi programok szervezésében, lebonyolításában. Iskolán kívül leginkább kulturális, szociális vagy egészségügyi területen, sportegyesületeknél vagy vállalkozásoknál tevékenykednek.
 
A Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumból 9 osztály, összesen 272 diák vesz részt a programban, akik közel húsz szervezet vagy intézmény közül választhatnak. Többnyire környezet- és természetvédelmi területen szorgoskodnak, valamint érdi és battai sajátos nevelési igényű és sérült fiataloknak segítenek, az időseket pedig a számítógépekkel ismertetik. Többen közreműködnek közművelődési programokban és a "Matrica" Múzeum munkájában is. A SZISZKI-sek már a 2013-as árvízvédelemben is részt vettek Százhalombattán és Érden, de a katasztrófavédelemmel az együttműködés igazán 2014-től válik teljessé.
 
A "Matrica" Múzeum eddig összesen hat iskolával kötött együttműködési megállapodást: az Arany és a SZISZKI mellett, az érdi Vörösmarty és a Gárdonyi gimnáziummal, a dunaújvárosi Dunaferr és a budapesti Öveges szakközépiskolával. A SZISZKI-ből körülbelül egy osztálynyi diák vesz részt rendszeresen a múzeum életében, a többiből alkalmanként érkezik egy-két tanuló. A múzeum munkatársai tájékoztatják az osztályfőnököket, milyen tevékenységekre lenne lehetőség, a tanárok pedig meghirdetik a diákok között. Egyszerre általában két-három gyerek számára tudnak feladatot adni hétköznap délutánonként. Ez lehet ásatási leletek tisztítása, rendezvények segítése, családi napok fotózása, segítség kérdőívekkel kapcsolatban, pakolás vagy kézműves anyagok előkészítése. Az önkéntes órákat a tanulók erre a célra rendszeresített füzetben vezetik, amire igazoló pecsétet kapnak, de a múzeumban is adminisztrálják a részvételt.
 
A Hamvas Béla Városi Könyvtár az Arany János gimnáziummal, a SZISZKI-vel és az érdi VMG-vel ápol intenzív kapcsolatot. Eddig tizennyolcan regisztráltak, akik főként korábbi könyvtárlátogatók közül kerültek ki. Elsősorban a biblioterápiai foglalkozások előkészítésében és lebonyolításában vesznek részt, a témákat maguk kezdeményezik, résztvevőket toboroznak a további találkozókra. Mindez azért is fontos, mert a tapasztalat szerint ez a korosztály látogatja legkevésbé a könyvtárat. Emellett, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, a Magyar Olvasás Társaság önkéntes programjával összhangban, felolvasásokat is szervez az intézmény, amiben szintén részt vesznek a diák önkéntesek.
 
A százhalombattai Hulladékkommandóval eddig az Arany János és az érdi Vörösmarty gimnázium kötött megállapodást, de várnak további jelentkezőket is. Az érdi gimnáziumból egy diák úgy fogalmazott, azért csatlakozott a battai civilszervezethez, mert így "a kellemest tudom ötvözni a hasznossal". Nem csak a kötelezettségét teljesíti, hanem tehet valamit a környezet védelméért, a természet értékeinek megóvásáért is.
 
A SZISZKI egyik végzős diákja a 2012. évi Summerfesten az Önkéntes Ördögökkel kezdte a közösségi munkát. Az így kialakult kapcsolat révén később diákmunkát is ajánlottak számára. Jelenleg hostessként dolgozik a Barátság Kulturális Központ rendezvényein.
 
Az idei évtől új szereplő a fogadó intézmények között a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, ahol a komoly biztonsági előírások, az óriási felelősség miatt saját szabályrendszert dolgoztak ki és hangoltak össze a törvénnyel, ugyanis több gimnazista náluk szeretné teljesíteni az önkéntes szolgálatot. Erről a lehetőségről az Arany János gimnázium honlapján (arany.battanet.hu) bővebben olvashatnak a diákok és szüleik.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.