2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Koronás közgazdász - írta: LA
2014-01-07 - Számos büszkeség dagaszthatja a százhalombattaiak keblét, de hogy a szépségkirálynőt is mi adjuk az országnak?! 2013. december 7-én Berecz Brigitta fejére került a korona a 23. alkalommal megrendezett Miss Hungary versenyen.
- Hogyan indultál neki a megmérettetésnek?
- Először 2009-ben a nevelőapukám nevezett be. Nekem sohasem fordult meg a fejemben, hogy szépségversenyre jelentkezzek. Először kételkedtem és borzasztóan féltem. Szerencsére a családom végig támogatott és végül hatalmas élménnyel gazdagodtam.

- Első alkalommal döntőbe kerültél, de még dobogóra nem. Aztán négy évvel később ismét belevágtál.
- Most már tudtam, mit szeretnék elérni és hogy ehhez mit kell tennem. Rengeteg gyengeségem volt négy évvel ezelőtt, többek között, hogy nem sportoltam rendszeresen, nem étkeztem tudatosan és a viselkedésem is inkább szeleburdi volt, mint királynőhöz méltó. Elkezdtem diétázni, személyi edzővel készültem, táplálék-kiegészítőket szedtem, gyökeresen megváltoztattam az öltözködésem és a viselkedésem. Mindebben segített a párom, és az egyetemi tanulmányaim is nagy szerepet játszottak. Azt hiszem, felnőttem...

- Nagyon sokféle szépségversenyt rendeznek mostanában. Hogyan választottál?
- Csak egy-kettő rendelkezik nagyobb, kiemelkedőbb múlttal. Ilyen például a Miss Hungary, a legrégebbi szépségverseny. Számos gyönyörű, mai napig híres nő fejére került már ez a korona. Amikor édesanyám mondta, hogy Százhalombattán rendezik az Alpok-Adria pest megyei fordulóját, szóba is került, hogy induljak, de sajnos még egy verseny nem fért az időmbe. Hihetetlenül maximalista vagyok és éreztem, hogy vagy a Miss Hungary vagy az államvizsgám kárára menne, ha még egy dologra kellene koncentrálnom.

- Mi egy szépségverseny menete?
- A jelentkezéshez interneten kitöltött regisztrációs lapot, néhány fotót és a nevezési díjat kell elküldeni a versenyigazgatónak. Első lépésként előzsűrizésen mutatkoznak be a versenyzők. Ezt elődöntő követi, ahol kiválasztják a döntősöket. Ezután jön az ötnapos fotótábor, ahol elkészítik a Miss Hungary katalógusának anyagát, fotósok, fodrászok és sminkesek közreműködésével. Majd a döntő következik, ahol megválasztják a Miss Hungary-t és a Miss Tini Hungary-t, ugyanis ebben a két kategóriában lehet indulni.

- Mennyien jelentkeznek általában a versenyre?
- Pontosan nem tudom, de biztos, hogy több százan. Az elődöntőre már csak körülbelül ötvenen-hatvanan, a döntőre pedig 25-35-en maradnak. Manapság a szépségversenyek nem csak a külsőségekről szólnak. A szépség, a testalkat, a sportosság elsődleges szempontok, ám emellett ma már pont ugyanilyen fontos a nőiesség, a kiegyensúlyozott megjelenés és az intelligencia. Ezért is fontos a fotótábor, ahol a zsűritagok megismerhetik a versenyzők személyiségét. Ugyanitt mindig rendeznek egy "háziversenyt" is, ami általában prognosztizálja, ki lesz a szépségkirálynő. Az idén holtverseny alakult ki az első udvarhölgy, azaz a második helyezett és köztem. Reméltem, hogy a döntőn is hasonlóan sikeres leszek. Az, hogy a döntőn is egy szavazat különbség volt közöttünk, mutatja, hogy milyen erős volt a verseny.

- Hogyan változik most az életed?
- A verseny utáni néhány nap nagyon pörgős volt: interjúk, telefonok, gratulációk... Természetesen ez mind nagyon jól esett, de nehezített pályán mozogtam, hiszen néhány nap múlva államvizsgáztam, amin ma már sikeresen túl vagyok. Ha minden igaz, ősszel megyek egy világversenyre, ahol Magyarországot fogom képviselni, de még nincs pontos információm, hogy hova.

- A Szent István Egyetemen végeztél, a Corvinuson folytatod a tanulmányaidat, közgazdásznak készülsz. Nincs terved a médiában, mint oly sok elődödnek?
- A média világa nem igazán érdekel. Nem tudnám magam elképzelni sem a tévében, sem a rádióban. Pont ez volt az egyik oka, hogy nem A Királynő című tévéműsorba jelentkeztem. Sokkal izgalmasabbnak találom, hogy a tanulmányaimat kamatoztassam. A jövőben szeretnék egy kis- vagy középvállalkozásnál elhelyezkedni. Szimpatikus az ilyen típusú munkahelyeken a családias légkör és az, hogy mindenki szívvel-lélekkel a cégért dolgozik.

- Egy ideje már nem Battán élsz, de azért még battai vagy?
- Már több, mint négy éve Budaörsön élek a párommal, de ennek ellenére rendkívül büszke vagyok, hogy Százhalombattán nőttem fel és hogy ez minden velem kapcsolatban megjelenő cikkben említésre kerül.

- Kinek javasolnád, hogy belevágjon egy ilyen kalandba?
- Minden lánynak, aki akár apró késztetést is érez arra, hogy kipróbálja magát egy szépségversenyen. Amellett, hogy hatalmas elismerést szerezhet magának, rengeteg új dolgot is átélhet. Új barátokkal gazdagodhat és komoly kapcsolatokat is kiépíthet, amik meghatározók lehetnek a jövője szempontjából. Ezek mellett azonban figyelembe kell venni a siker árny oldalát is. Az embert rengetegen támogatják, de fel kell készülni a negatív kritikákra is. Én megtanultam, hogy nem lehet és nem is szabad mindenkinek megfelelni. Megpróbálok mindig önmagam maradni, hiszen sokan hittek bennem és szeretnék méltó lenni a támogatóim bizalmára.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.